független

2020 május 2., 12:50
Színház hír Szerző: Fidelio/MTI

Egymilliárd forint a független előadóművészeknek

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága egymilliárd forintot átcsoportosít a független művészek megsegítésére, ezt az összeget Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján osztják szét a bevétel nélkül maradt előadóknak.
2019 június 25., 09:00
Színház interjú Szerző: Fidelio

Mácsai Pál: Fontos inspirációk jönnek a független szférából

A fővárosi fenntartású Örkény Színház igazgatóját, Mácsai Pált a STAFÉTA pályázat egyik szakmai kurátorát kérdeztük arról, miért gondolja fontosnak a már negyedik éve működő pályázati lehetőséget.
2017 december 5., 16:33
Vizuál budapest Szerző: Fidelio

Fiatalok, akikre oda kell figyelni

A Budapesten bemutatandó független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatására kiírt STAFÉTA pályázatot idén ősszel harmadik alkalommal hirdette meg Budapest Főváros Önkormányzata és bonyolította le a Füge Produkció.
2014 február 28., 12:08
Edu-Art pályázat Szerző: Fidelio

Már pályázhatnak a függetlenek

Az idén meghirdetett működési pályázaton több mint 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre a magyarországi független színházak és táncegyüttesek, valamint a szabadtéri és nemzetiségi színházak működésének támogatására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
2013 január 7., 13:00
Színház premier Szerző: (va)

Premier: Social Error

Az Orwell 1984 című regényének elemeiből is építkező előadást január 19-én mutatja be a Szputnyik Grazban. A hat színház közös produkciójaként létrejövő "színházi társadalmi túlélőshow"-t Bodó Viktor rendezi.
2012 november 9., 12:35
Színház független Szerző: Fidelio

Döntés született a zárolásokról

Megtörtént a Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkárságának idei költségvetéséből zárolt, a kulturális életet érintő 2,4 milliárd forint fejezetenkénti felosztása.
2012 október 25., 16:35
Színház irán Szerző: Fidelio

Keleten turnézik a Maladype

A Tojáséj Indiába - Újdelhibe és Dehradunba -, az Übü király Iránba - Teheránba - kapott meghívást.
2012 október 10., 00:40
Színház független Szerző: Fidelio

Nyílt levelet írt a FESZ az újabb zárolástól tartva

A Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) az Emberi Erőforrások Minisztériuma zárolási kötelezettsége kapcsán Balog Zoltán miniszterhez és L. Simon László kulturális államtitkárhoz intézett levelet.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„Barátom nem volt a sötét nyomor napjaiban” – Izsó Miklós színházi szabadságharcai

Trianon után sok erdélyi magyar művész menekült a román üldöztetések elől az anyaországba. De arra is volt példa, hogy egy magyar állampolgárságú színész-rendező önként vállalta, hogy Kolozsvárott marad és a magyarság szellemi fennmaradásáért küzd. Izsó Miklós nevét mégsem őrzik sem szobrok, sem emléktáblák. Pedig színészpedagógusként olyan nagyságokat adott a magyar színháztörténetnek, mint Kiss Manyi vagy Tompa Pufi.
Színház

Jön az Üvegcipő, az Apák és fiúk, Spiró György Kádár-darabja - Évadot zárt a Katona

Kilenc bemutatóval készül a 2021/2022-es évadra a fővárosi Katona József Színház, amelynek társulata két új taggal bővül ősztől. Az idei szezon utolsó új online előadásaként a Mennyekbe vágtató prolibuszt mutatják be június 22-én.
Színház

Ian McKellen újra Hamletet játszik

A biztonságos távolságtartást figyelembe véve kezdik el játszani Sean Mathias rendezését június 21-én, melynek címszerepét Ian McKellen játssza.
Zenés színház

Figaro3 – Mozart, Rossini, Milhaud operái és a családállítás

Figaro3 címmel különleges színházi élményt ígérő produkciót mutat ben az Opera, Dömötör András rendezésében. A bemutatót június 26-án tartják az Eiffel Műhelyházban, és ezzel párhuzamosan élő közvetítés formájában az Opera Otthonra sorozatban.
Színház

Öt új bemutató lesz idén Gyulán

A Gyulai Várszínházban az elmúlt években láthatóan egyre nagyobb figyelmet fordítanak a saját bemutató előadásokra, még ha többnyire, szükségszerűen, más színházakkal koprodukcióban is hozzák létre azokat. Ráadásul minden évben kortárs magyar szerzők műveiből készült ősbemutatót, sőt ősbemutatókat is tartanak. Idén öt új bemutatóval várják a nézőket, és közülük három lesz ősbemutató.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében