galéria

2015 július 8., 06:58
Vizuál csontváry kosztka tivadar Szerző: Várhegyi András

Járja be velünk az új Csontváry-kiállítást!

Monumentális alkotások, fényfolyosó, interaktív eszközök és maga Csontváry - a modern magyar festészet egyik legnagyobb hatású alakjának önálló kiállítása nyílt meg a volt Honvéd Főparancsnokság épületében, a budai várban. MAGAZIN
2015 június 15., 16:30
Színház pécs Szerző: (va)

POSzT album - A Király utca vonzásában

Pécs belvárosában, a Széchényi tér és a Király utca környékén az országos színházi találkozó idején jelentősen megnő az egy négyzetméterre jutó művészek száma. Az alábbi válogatásban a POSzT hangulatából adunk ízelítőt. GALÉRIA
2014 október 28., 11:48
Tánc juhász péter Szerző: (sze)

Szétforgácsolódva

A világhírű Ultima Vez fizikai színházi társulat magyar táncosa, Mészáros Máté a Trafóban mutatta be Hinoki című koreográfiáját, erre az alkalomra összeállított társulatával. Az élőzenével kísért előadás különlegessége volt, hogy az egész színpadot faforgács borította. GALÉRIA
2014 október 10., 16:00
Vizuál szavazás Szerző: Várhegyi András

Kortárst a nappaliba

Mintegy 100 kiállító, 6000 négyzetméteren, a kortárs képzőművészet legizgalmasabb keresztmetszetével. Vasárnapig látogatható az Art Market Budapest. GALÉRIA
2014 szeptember 2., 11:30
Vizuál mai manó ház Szerző: (sze)

A pillanat örökkévalósága

Sánta István Csaba akár a világ legtávolabbi pontjaira is elutazik, hogy zenélés közben kapja lencsevégre a még élő jazzlegendákat. Képeiből szeptember 4-én nyílik kiállítás a Mai Manó Házban, a kiállításmegnyitón Tóth Viktor jazzszaxofonos közreműködik. GALÉRIA
2014 június 24., 10:50
Vizuál galéria Szerző: Várhegyi András

Az ebruzástól a lampiontengerig

Pillanatképek a Múzeumok éjszakájáról. A Hopp Múzeumban kerti party, a Török Kulturális Központban "vízre festés", míg a Vasúttörténeti Parkban mozdonyparádé várta a múzeumok szerelmeseit. GALÉRIA
2014 április 30., 16:00
Vizuál felújítás Szerző: (va)

Ideiglenesen bezár a Szépművészeti Múzeum

A következő év elején várhatóan másfél-két évre bezár a Szépművészeti Múzeum a 2. világháború óta romos állapotban lévő Román csarnok felújítása miatt. A munkálatok ideje alatt a Magyar Nemzeti Galéria ad otthont az intézmény időszaki kiállításainak és a főműveket is ide szállítják. GALÉRIA
2014 március 24., 08:00
Színház galéria Szerző: (va)

Új lábnyomok a Halhatatlanok sétányán

Elhelyezték a Halhatatlanok Társulatának tavaly decemberben avatott új tagjainak lábnyomát a pesti Broadway-n, az Operettszínház előtt. A március 23-án megtartott ceremónián részt vett a nyolc újonnan megválasztott örökös tag. GALÉRIA

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Hét film premier előtt a Cirko Film országos fesztiválján

A Vissza a moziba! című, július 17. és 19. között rendezett fesztivállal arra emlékeztetnek, hogy filmet nagy vásznon, közösségi élményként érdemes nézni. A programhoz a főváros hat mozija mellett 16 vidéki város filmszínháza csatlakozik.
Vizuál

11+1 filmzene, amit hallanod kell Ennio Morriconétól

91 évesen elhunyt Ennio Morricone, aki nélkül nem lenne hős Clint Eastwood, nem lenne mit játszania az óceánjáró zongoristának és nem lenne mennyei a mozi sem. Összeszedtük a legjobb filmzenéit.
Jazz/World

Meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző

Hétfőn, 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone olasz zeneszerző - közölte családja az ANSA hírügynökséggel.
Klasszikus

Arany Vonót kapott Roby Lakatos

A hegedűművész a Meiringeni Zenei Fesztivál nyitókoncertjén vehette át a Der Goldene Bogen (Arany Vonó) elnevezésű elismerést.
Könyv

80 éves Tolnai Ottó

A költő, író, színműíró, műfordító, a vajdasági magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja július 5-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében