gáspár sándor

2022 október 14., 11:20
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Rímelni a mára – bemutatták Székesfehérváron a Julius Caesart

Október 8-án a székesfehérvári Vörösmarty Színházba költözött egy rég elfeledett Róma: ami akár ma is lehet. Ami itt is lehet. Ami bárhol lehet. Shakespeare klasszikusát Bagó Bertalan vitte színpadra. A főbb szerepekben Gáspár Sándor, Sághy Tamás, Sarádi Zsolt, Krisztik Csaba és Imre Krisztián látható.
2020 december 9., 12:20
Vizuál Film Szerző: (x)

Eredeti helyszíneken forgott Szikora János '48-as tévéfilmje

Befejeződött az Ítélet és kegyelem című film forgatása Csákberényben, amelyben a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának számos tagja vett részt, hiszen Sobor Antal Perelj, Uram! című regényének színpadi adaptációja fogalmazódik újra a film nyelvén. A 1848-as szabadságharc leverésének időszakából elevenít fel egy megtörtént, kevesek által ismert epizódot.
2017 március 16., 13:27
Színház premier Szerző: Fidelio

Titokzatos férfit idéznek meg a Játékszín színpadán

Az eastwicki boszorkányokat tűzi műsorra a Teréz körúti teátrum Bagó Bertalan rendezésében április 22-től, a férfi főszerepben Gáspár Sándorral.
2014 július 17., 08:00
Színház kritika Szerző: Turbuly Lilla

Most jöttünk a falvédőről?

A falusi konyhák itt-ott még ma is fellelhető díszét, a hímzett falvédőt a képzőművészet már újraértelmezte. A székesfehérvári Indul a bakterházban is falvédőket használnak díszletként, de néhány jól működő formai ötletet leszámítva az újraértelmezés elmarad. KRITIKA
2014 március 27., 12:05
Színház premier Szerző: (va)

Premier: Kincsem

Hogyan viselkednek az emberek, ha az életükben megjelenik az egyszeri csoda? Ezt vizsgálja Bereményi Géza új darabja, a világhírű versenylóról szóló Kincsem, amelynek ősbemutatóját a szerző rendezésében a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében tartják április 5-én a Thália Színházban.
2014 február 9., 14:05
Színház mti Szerző: (va)

Gáspár Sándor átvette a Páger Antal-díjat

A Kossuth-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban. A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség.
2014 január 20., 09:40
Színház díj Szerző: (va)

Gáspár Sándor kapja a Páger-díjat

Idén a Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes művésznek ítélték oda a Páger Antal Színészdíjat. Az emlékgyűrűt Makó polgármestere adja át február 9-én a Hagymaházban, a Páger Antal szülőházának megkoszorúzása után kezdődő ünnepségen.
2013 április 24., 06:58
Színház kritika Szerző: Stuber Andrea

Velence, Gárdony, Agárd

Shakespeare drámái közül alighanem A velencei kalmárra rakta a legtöbb terhet a történelem, a mű születése óta eltelt négy évszázad. Ezért is felvillanyozó, ha valaki friss szemmel olvassa és mai aggyal gondolkodik el rajta. Stuber Andrea KRITIKÁja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Színház

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Klasszikus

A zenéhez lelkileg kell kapcsolódni – beszélgetés Lantos István zongoraművésszel

A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották.
Plusz

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink