gedeon józsef

2016 november 26., 15:16
Színház halál Szerző: Fidelio

Elhunyt a Gyulai Várszínház igazgatója, Gedeon József

Gedeon József 60 éves volt, súlyos betegséget követően hunyt el.
2015 augusztus 6., 16:00
Színház fesztivál Szerző: (va)

Növekvő nézőszám a Gyulai Várszínház programjain

Több mint 26 ezren vettek részt idén a rendezvényen. A hathetes programsorozat jegybevétele 15 százalékkal, a nézőszám mintegy ezer fővel emelkedett - mondta el Gedeon József igazgató.
2015 augusztus 3., 17:10
Színház premier Szerző: (va)

Premier: Psyché

Az idei évad harmadik bemutatójára készül augusztus 4-én a Gyulai Várszínház. Weöres Sándor Psyché című darabját Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rendezi.
2015 április 3., 18:53
Tánc ludwig múzeum Szerző: (csj)

Fidelio Klasszik: Frenák Pál és Gedeon József

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának április 4-i műsorában megszólal még Hanka Nóra és Nagy Márta is.
2013 november 7., 10:40
Színház nemzeti színház Szerző: Fidelio

Gyulára is elutazna a Nemzeti

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház, amelynek keretében közös bemutató létrehozása, előadások meghívása és szakmai workshop is megvalósulhat.
2013 augusztus 13., 11:00
Színház fesztivál Szerző: (va)

Véget ért a Gyulai Várszínház jubileumi évada

A kerek évfordulóhoz méltó sikerrel zárta az ötvenedik évadot a Gyulai Várszínház. A közönség ötven nap alatt hetven programot láthatott, közülük harminc ingyenes műsort június 22. és augusztus 10. között - közölte Gedeon József igazgató.
2013 augusztus 3., 15:00
Színház mti Szerző: (va)

Halász János: "A magyar színházak biztonságban vannak"

Összességében a magyar színházi támogatási rendszer nagyon átgondolt, a színházak és a közönség érdekeit szolgálja; ennek köszönhetően a magyar színházak és a magyar kultúra is biztonságban van - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, augusztus 2-án, pénteken egy Gyulán tartott sajtótájékoztatón.
2013 július 5., 10:25
Színház fesztivál Szerző: (va)

Elkezdődött a gyulai Shakespeare Fesztivál

Kilencedik alkalommal rendezik meg Gyulán a Shakespeare Fesztivált július 4. és 15. között világhírű produkciókkal, a legjobb magyar előadásokkal, fókuszban a Hamlettel és a szonettekkel.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Aki tudott szeretni – Törőcsik Mari visszatért a Nemzetibe

Szeptember 21-én nagyszabású gála keretében helyezték el az emlékezés sárga rózsáit egy ikonikus fotel mellé Törőcsik Mari pályatársai és barátai a Nemzeti Színházban. A nézőtéren meghatott csend, a színpad elé kifeszített kivetítőn egy mondat – „Tudni kell szeretni” – és egy távolba révedő arc… Marié.
Klasszikus

Csodagyerekeket hív új évadjába a Pannon Filharmonikusok

Az élet sója mesei motívuma kíséri végig a zenekar 2021/22-es évadát, amely során a fiatalok nem csupán a közönség soraiban, de a színpadon is helyet foglalnak. A Varga Tibor hegedűművész és tanár emlékének szentelt koncerten versenygyőztes ifjú szólisták lépnek fel.
Színház

Mécs Károly végleg visszavonul

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész pályafutásának hatvan éve alatt számos helyen megfordult, jelenleg egy előadásban látható, utána visszavonul.
Színház

Itt a videó a Törőcsik Mari Emlékestről

Szeptember 21-én, a napokban zajló MITEM fesztivál keretében megemlékezést tartottak az idén elhunyt Törőcsik Mariról pályatársai, tisztelői részvételével a Nemzeti Színházban. Az eseményről készült összefoglaló videót a színház tette közzé.
Könyv

Könyves séták és ismert szerzők az idei Margó Fesztiválon

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében rendezik meg október 14. és 17. között a 10. Margó Irodalmi Fesztivált, amely a Müpával közös szervezésben valósul meg a Várkert Bazárban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink