Gerzson

Ne konzerv legyen a hagyomány

2009.09.19. 01:34

Programkereső

Asbóth Anikó hűséges típus: középiskolásként alapítója, és 1975-től kisebb megszakításokkal máig a debreceni Vojtina Bábszínház tagja, 1993 óta igazgatója is. Az 1981-ben hivatásossá vált bábszínház sokáig különböző bérleményekben játszott, mígnem 2001-ben a város vezetősége a volt Hungária mozit átalakította a számukra: "kinyílhatott”, és egy helyre koncentrálódhatott mindaz a tevékenység, amit a Vojtina kifejt.

- Hogyan sikerült saját épülethez jutni, amit ráadásul még a bábszínház igényeihez is alakítottak?

- Több mint három évtizede játsszunk Debrecenben, több generáció nőtt fel nálunk: sikerült elérnünk azt az ismertséget és elismertséget, amivel folyamatosan telt házas előadásokat produkáltunk. Mögöttünk állt egy politikai konszenzus is. Nem szúrtuk egyik oldal szemét sem, hiszen a város vezetése pártállástól függetlenül hozzánk hozta és hozza bábszínházba a gyerekeit. Létrejött a szerencsés csillagállás: az önkormányzat felkarolta az ügyünket, és sikerült állami támogatást elnyernie az átalakításhoz, létrejöhetett ez a komplex épület.

- Miért Vojtina a bábszínház neve, és miért egy pelikán a jelképe?

- Az első művészeti vezetőnk, Giovannini Kornél ötlete volt, hogy Arany János Vojtina ars poeticája című verse után nevezzük el. Fontosak számunkra a vers szállóigévé vált gondolatai a költészet és a művész szerepéről. A pelikánt - bábszínházunk szimbólumát - pedig Pap Gábor művészettörténésznek, és Láposi Terkának, művészeti vezetőnknek köszönhetjük. A velük való találkozás új korszakot nyitott a színház életében a nyolcvanas évek közepétől-végétől. A megalapítás óta elsősorban a magyar népmesék világából merítettük az előadásaink anyagát, ma is ez adja az évadok gerincét. Ez nem jelent kizárólagosságot, de egy fő csapásirányt igen, mert az a célunk, hogy a népmesékben kikristályosodott emberformáló értékeket örökítsük tovább. Ezek mai szemléletéhez kaptunk Gábortól a korábbiaknál összetettebb nézőpontot, amikor felhívta a figyelmünket arra, hogy a népmesék szorosan kapcsolódnak az évkörhöz, s mi módon vagyunk részei a világmindenségnek. Ide kapcsolódik a kicsinyeit vérével tápláló pelikán, amely a keleti állatövben a fény szimbóluma. Annak az állapotnak a jelképe, amikor a fénynek erkölcsileg minősített szerepe van, amikor legteljesebb a szeretet és a jóság.

Vojtina Bábszínház: A kisgömböc (rendezte: Veres András)
Vojtina Bábszínház: A kisgömböc (rendezte: Veres András)

- Hogyan válik a népmesék mondanivalója maivá?

- Ma már nem lehet kizárólag régi bevált, de mára archaikussá nemesedett meséken felnevelni a gyerekeket. Az a célunk, hogy szép magyar beszéd szóljon a színpadon, és bemutassuk kultúr-kincseinket, de ne múzeumi darabokként éltessük őket, hanem mindegyik a valódi tartalmát megőrizve változzon maivá. A hagyományokat szeretnénk tovább éltetni, de nem konzervként. A kisgömböc előadásunkban például úgy gondolták tovább az alkotók a mesét, hogy a Kisgömböc Boráros Szilárd díszletében leginkább egy hamburgerre emlékeztet. Nincs túlmagyarázva, de azért megjeleníti az előadás, hogy ez a fajta hamburgerség felfalja a világot. Attól tehát, hogy régi magyar népmesét játszunk, ezt nem kell feltétlenül tulipános ládák között tennünk, a ma gyerekének szóló mondandót kell megtalálnunk. Más kultúrkörből is dolgozunk: kazah meséből született a felújított Kendzsebáj menyegzője, amely meghívást kapott a szeptemberi Charleville-i Bábfesztiválra. De a népmesei vonal tényleg nem kizárólagos, hiszen mostani évadunk első bemutatója, A kis December király Kuthy Ági rendezésében, egy kortárs német mese színpadi átirata mai nyelvezettel és tartalommal.

- Az előadásokon kívül milyen programokat valósítanak meg a bábszínházban?

- Játszószínházi sorozatunk a jeles napok rendszeréhez illeszkedve kínál táncházat, dramatikus játékokat és kézműves foglalkozásokat, és elsősorban a népi hagyományokkal ismerteti meg a gyerekeket és a szülőket. Sajátos nevelési igényű gyerekeket is fogadunk. Vannak Babusgató programjaink 3 éves kor alattiak számára, és vannak olyan családi hétvégéink, amikor játszószínház és előadás is van: a legkisebbeket beavató jelleggel ismertetjük meg a színházzal, a nagyobbak pedig már beülhetnek az előadásra. A földszinten külön kiállító teret alakítottunk ki, ahol évente több, bábszínházhoz kapcsolható kiállítás látható. Részt veszünk a város kulturális életében is, és időnként sikerül felnőtteknek szóló előadásokat hívnunk. Saját produkciónk is volt, és reméljük lesz is, de nem tudjuk rendszeresen felvállalni, mert nem tudjuk beilleszteni az évadba: se időbeli, se anyagi kapacitásunk nincs rá a négy-öt, óvodásoknak és iskolásoknak szóló bemutatónk mellett.

- De lenne rá érdeklődés Debrecenben?

- Akkor "érdemes" létre hozni egy előadást, ha abból legalább húszat-harmincat tudunk játszani. Valószínűleg nagyon szűk közönsége lenne, de fontos lenne kipróbálnunk magunkat a felnőtteknek szóló műfajban. Viszont legalább ilyen fontos, hogy ifjúsági előadások is szülessenek. Az ötödikes és idősebb gyerekeknek a legtöbb iskola már nem szervez színházlátogatást, tehát ők vagy kiesnek a színház világából, vagy szerencsés esetben a szüleik elviszik őket. De ha el is viszik, akkor is kérdés, hogy mire lehet őket elvinni, tehát óriási a felelősség, hogy a kiskamaszok számára is legyenek előadásaink, amivel valahogyan megtartjuk őket a színház számára. Nem csak a felnőtteket lehetne visszacsábítanunk, hanem ezt a fiatalabb korosztályt is meg kell tartanunk. A már említett A kis December király előadásunk ebből a szempontból azért érdekes, mert bár elsősorban az ifjúsági korosztályhoz szól, de van olyan rétege, amely valószínűleg a felnőttek számára is érdekes lehet. De én a kisebbeknek szóló előadásunktól is elvárom, hogy a szülőt is szórakoztassa, és közösen megbeszélhető élménnyé váljon.