Mátyás

Vendégségben Mackóéknál

2011.05.26. 09:13

Programkereső

A kellemesen bensőséges előadás központi eleme az a sötétkék körszőnyeg, amelyre a Budapest Bábszínház stúdiójában gyermekeinkkel és a velük közösen bábszínházba hozott mackóinkkal együtt lekucorodhatunk a játéktér közepén, a Hajnali csillag peremén.

A Kovács András Ferenc vers-, illetve kötetcímét viselő előadás azonban jóval azelőtt elkezdődik, mint hogy elfoglalnánk párnáinkkal a kicsiny játszóhely családiasan szűkösre vett "nézőterét". Tulajdonképpen már az utcán felfigyelünk társainkra, akik ugyanúgy mackóikat szorongatva tipegnek a Budapest Bábszínház bejárata felé, mint mi, majd zsibongva mutogatják kedvenceiknek az előcsarnokban felfedezett titkokat. A tükörlabirintus és az oszlopbújócska örök varázsán túl néhányan a vitrinekben elhelyezett, 50-60 cm nagyságú vajang bábokhoz is közel merészkednek, amelyek nemcsak gyerekszemmel tűnnek első pillantásra félelmetesnek, idegennek. (A Mesés Kelet Mesés Bábjai című időszakos kiállítás bábszínházi jeggyel június 15-ig látogatható, és kiegészítő kézműves foglalkozás is tartozik hozzá a társszervező Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeumban. Kár, hogy erről a helyszínen nem, csak a színház honlapjáról értesülhetünk.)

Hajnali csillag peremén - Budapest Bábszínház
Hajnali csillag peremén - Budapest Bábszínház

A bábszínházba hozott mackók tehát azonnal főszereplővé lépnek elő, és sokféleségükkel ejtik zavarba a gyanútlan megfigyelőt. Van közöttük fekete, ezerárnyalatnyi barna, homokszínű, fehér és sárga (sőt, egy Milka-lila példánnyal is találkoztam!); sapkás-sálas, pulóveres, feliratos, pucér; gombszemű és tappancsos; ülő, álló, félig fekvő; kopott öreg és vagány fiatal; parányi, közepes és óriás; kulcsot tartó és láb alatt levő; gazdátlan és fogadott. Merthogy rögtönzött kölcsönzővel nyit a medveszínház, ahová medve nélkül nem érkezhetünk, így gondoskodó vendéglátóinknak hála, a bábszínházban lakó medvékből jelentkezéses alapon válogathatunk. Miután mackóink megismerkedtek egymással, elindulnánk a bábszínházba, ha utunkat nem állná akadály, amit egy közösen elmondott vers varázserejével hatástalaníthatunk. Két perc alatt megtanulunk egy medve-dalt (Szabó T. Anna Nemzetközi medve-indulójának első, "magyar" versszakát), amely a folyosón lánchullámban visszhangozva segítően köt össze bennünket a következő próbatétel, a négyemeletnyi lépcsősor megmászása során. A játszóhely előszobájában aztán otthonos vendégszeretet fogad, lecuccolunk, s elrendeződünk a kék szőnyegen.

E részletezett előjáték az események menetében korántsem mellékes időhúzás, amelyen érdemes gyorsan túlesnünk, hanem a három egységből felépülő előadás első, és sok szempontból meghatározó része. A ráhangoló bevezetés ugyanis észrevétlenül, játékosan teremti meg azokat a kódokat, más szóval játékszabályokat, amelyek a Hajnali csillag peremén lényegi esszenciájának, a kortárs magyar költők verseiből összeállított mackóélet és mackóálom műfajmegjelölésű bábjáték nyelvi és tartalmi befogadásának zálogát jelenthetik. Hiszen ki gondolná, hogy a kortárs versek nyelvén és nyomán megszólaló, életre kelő színház megértése nem is olyan bonyolult feladat, annak dacára (sőt!), hogy nem jól ismert vagy fejből tudott versekről és mesékről van szó, hanem sokunk számára talán ismeretlen szerzők ismeretlen szövegeiről? Ilyen formán az előadás vállaltan hídépítő szerepet tölt(het) be a kortárs magyar gyerekirodalom és potenciális olvasóközönsége között. (Lásd az alkotók által írt blogot, ahol a műhelytitkok és próbanaplók mellett a versekre is rábukkanhatunk.) S ha így nézzük, a Hajnali csillag peremén tétje többszörösen is nagy: azon túl, hogy különböző szerzők más stílusú verseiből igyekszik koherens előadásvilágot felépíteni, az is célkitűzés, hogy sikerül-e közelhozni, elfogadtatni és megszerettetni ezeket a verseket a gyerekekkel és szüleikkel.

Tengely Gábor rendező jól döntött, amikor olyan színházi keretbe ágyazta macibábszínházát (a tulajdonképpeni bábelőadást), amelyben a nézők a közreműködésük által személyessé tett cselekvésekhez köthetik a látottak-hallottak értelmezését. Ennek alapját egyrészt a macitulajdonosi közösségi élmény jelenti (az, hogy mindenkinek van, vagy lehet saját macija), másrészt az interaktivitás közvetlenségével létrehozott kommunikációs helyzet: a színészek és bábjaik olyan életszerű, "prózai" természetességgel beszélnek egymáshoz és társaikhoz (azaz vegyesen hozzánk és játékainkhoz) kizárólag versben vagy testbeszéd útján, hogy az egymásra hangoltságban a medveszínház menete bármikor "megszakítható" egy-egy játékos intermezzóval. A kollektív harmóniát szolgálja például a verstanulás az előtérben, és az is, ahogyan a "sok jó ember kis helyen is elfér" alapon a térben elhelyezkedünk. Ezért nem lepődünk meg, amikor a színészek - akik például Havasi Attila versével éppen arról énekelnek, hogy "Nappal az égen caplat a Nap, / jó tempóban körbeszalad. / Éjjel a mélyben, a lenti sötétben / nagy csapat ördög húzza szekéren" - narancssárga és kék labdával egyszer csak labdázni kezdenek velünk, vagy amikor a színészmackók bújócskáznak és fogócskáznak közöttünk. Az előadást lezáró játszóházi foglalkozás pedig lehetőséget nyújt az átéltek feldolgozására: a gyerekek odamehetnek a bábokhoz, lerajzolhatják az élményeiket, vagy a bábszínházi mackók segítségével színészkedni taníthatják játékaikat.

Mindez azért is különösen fontos, mert a (medve)színház a (báb)színházban önreflexiós helyzete könnyen átélhetővé és azonosíthatóvá teszi a saját életünkkel való egyezéseket. A bábelőadás ugyanis a hétköznapokról mesél, egy nap reggeltől estig tartó dramaturgiájába sűrítve az eseményeket. S hogy mi történik Mackóéknál? Semmi olyan, ami ne történne meg otthon velünk is: felkelnek, munkába készülődnek, óvodába indulnak, utaznak a négyes-hatos villamoson, a csuklós buszon, találkoznak az utcaseprővel, a postással, a lassan csoszogó szomszéd nénivel, játszanak és csúfolódnak, hétvégén apát látogatnak, idős nagyszülőket gondoznak. Ahogy telik az idő, úgy fordulunk mi is körbe a szőnyegen, követve a színes fadobozokból kialakított mini-színpadokon zajló életképeket (látvány: Sipos Katalin és Sisak Péter). A "díszlet" gyorsan nyíló-záródó rekeszekből alakul ötletesen, amelyet néhány képeskönyvszerű, illusztratív tárgy egészít ki. (Az egyetlen kivétel a nagypapához köthető fotel, aprómackó mintás kárpitjával, amelynek azonban külön jelentősége lesz.) Gyönyörűek és sokfélék a gombszemű bábok: ruházatuk és kockás-csíkos-színes bundájuk jellemükről, korukról, foglalkozásukról is árulkodik. A játszók (Bercsényi Péter, Semjén Nóra és Spiegl Anna) könnyedén és sokszínűen keltik életre őket, s amellett hogy rutinos animátorok, figyelmes kalauzaink a különleges vendégségben.

A mozaikos szerkezetű előadásban váltják egymást a versek, a játékok és az énekek, így a néző "észrevétlenül" elkalandozhat a műfajok között. Hol a bábjáték köti le jobban a figyelmünket, hol egy-egy verssoron merengünk. Tengely Gábor színházának titka - egyben védjegye -, hogy egyszerre több regiszterben szól. Ez nem a "színház háromtól kilencvenkilenc éves korig" szokásos frázisa, ahol a kettős kódú beszéd párhuzamosan szórakoztatja a felnőtteket és a gyerekeket, hanem egy olyan sajátos koncepciót takar, amelyben nem válik szét a két (nyelvi) réteg: ugyanazt a sűrített "csomagot" kapja feladatként/élményként minden néző. A főleg a Friss tinta című gyerekvers-antológiából válogatott szövegek ideális alapanyagot jelentenek ehhez, hiszen a "kortárs klasszikusok"- Lackfi János, Tóth Krisztina, Varró Dániel, Kiss Ottó, Kukorelly Endre, Oravecz Imre, Ranschburg Jenő stb. - „mai gyerekeknek írt mai versei" maguk is emellett teszik le a voksot. Tengely előadásaiban úgy és olyan mértékben vannak komolyan véve a gyerekek, hogy azon csak a felnőttek illetődnek meg. Azok, akik homokba dugott fejjel mennének el az élet „rossz" dolgai mellett. Pedig tévedés azt gondolni, hogy Mackóéknál idillibb az élet, mint a valóságban, vagy hogy annak kellene lennie.

Hajnali csillag peremén - Budapest Bábszínház
Hajnali csillag peremén - Budapest Bábszínház

Mire az előadás végére a "bolygók járása szerint" a nagypapa foteljéhez visszaérkezünk, a nap története érzékenyen beleágyazódott a születéstől a halálig ívelő élet metaforikus jelentésköreibe. "kitelnek lufka kis csodák / sok ellapult családi kör / sok punnya ótvar megszokás / üveggolyóvá visszagör" - suttogják az Altatót Parti Nagy Lajos szavaival. Ücsörgünk még egy kicsit a szőnyegen az elmúlás feletti szomorúsággal szívünkben, "A hajnali csillag peremén / várjuk a reggelt, te meg én: / harmatozó fény a házunk, / mélybe kalimpál a lábunk." (KAF) Majd hazaindulunk, s reméljük, útközben sokat beszélgetünk.