Csilla, Noémi

Hodek Dávid: "Háromévesen kezdtem utánozni a dobosokat"

2012.12.05. 07:02

Programkereső

A családjával Komárnoban élő tizenöt éves zenészt a hazai jazz társadalomnak már nem kell bemutatni. A jazzdobost egyszerűen csak csodagyerekként emlegetik, aki már háromévesen dobolgatni kezdett, mostanra pedig saját zenekarral és világsztárokkal lép fel. Aki egyszer már látta Hodek Dávid csibészes mosolyát és hallgathatta élőben kivételes játékát, az sosem felejti el többet a nevét.

Hodek Dávid
Hodek Dávid

- Ha jól tudom, volt annak egy előzménye, hogy te kapcsolatba kerültél a zenével.

- 2000-ben leadták a tévében az Earth, Wind & Fire egyik korábbi koncertjét, amin apukám korábban ott járt, és aki felvette ezt a tévéből. Én hároméves voltam, amikor apu ezt másnap lejátszotta nekem. Azt hitte, hogy majd meghallgatok belőle öt percet, aztán játszom majd valami mással tovább. De én megnéztem a kétórás koncertet és megkérdeztem, hogy: nem nézzük meg még egyszer? Próbáltam utánozni a dobost különböző fazekakon és anyukám egyéb konyhai eszközein. A családom úgy gondolta, majd elmúlik, de egy évig csináltam megállás nélkül minden nap. Ezért négyévesen karácsonyra kaptam egy mini dobszettet. Ezután vitt el apukám a Jávori Vili bácsihoz a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol Vili bácsinak köszönhetően felvettek a főiskolára négy-ötévesen, ahova mások középiskola után kerülnek be.

- 2011 óta már saját zenekarod is van, a Hodek Dávid Quartet, aminek te vagy a vezetője. Azok a felnőtt zenészek, akikkel ebben együtt dolgoztok, úgy hallgatnak rád, mintha csak velük egyidős volnál?

- Nem számít, hogy idősebb vagy fiatalabb, mert már régóta játszunk együtt, barátok vagyunk. Sok-sok jazz-zenészt ismerek többek közt Szlovákiában, Csehországban, Magyarországon. Ők nem nézik, hogy ki hány éves. A zenekart sem úgy kell elképzelni, hogy én parancsolok nekik, hiszen ők profi zenészek. Ha nekem vagy nekik van egy ötletünk, elmondjuk, és megpróbáljuk megvalósítani. Ez csapatmunka.

- Hogy bírod erővel azt, hogy napközben suliba jársz, amire készülni kell, mellette pedig gyakorolsz, fellépsz és a távolság miatt sokat utazol is?

- Szerencsére ezzel sohasem volt gondom. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az iskolám nagyon támogatja a zenei pályafutásomat, és elég rugalmasan állnak hozzám emiatt. Elnézik, ha hiányzom, mert látják, hogy nagyon komolyan gondolom azt, amivel foglalkozom. Persze ettől még nekem is be kell pótolnom az anyagot, ha nem voltam iskolában. Délután hazamegyek, gyakorolok, koncertre megyek, így áll össze egy nap.

Hodek Dávid
Hodek Dávid

- Kik a zenei példaképeid?

- Jazzdobosok közül nagyon szeretem Elvin Jones-t, Philly Joe Jones-t, Jeff „Tain" Watts-ot, ezen kívül példaképem még Jack DeJohnett, Eric Harland. Úgy általában zenészek közül az összes olyan legendás zenészt hallgatom, akikért minden jazzszerető odavan: John Coltrane, Charlie Parker, Miles Davis, Chet Baker. Ők jelentik nekem az alapot. A mostaniak közül pedig a kedvencek közt van Kenny Garrettet, Robert Glaspert, Miguel Zenónt.

- Mindenkinek vannak különböző zenei időszakai, hogy épp mi forog otthon a legtöbbet. Neked most épp ki vagy milyen műfaj a sláger?

- Lehet, hogy furcsán hangzik, de én minden zenét szeretek, nem vagyok a jazz miatt zárkózott zeneileg, mindegyiket elismerem. A rádión keresztül meghallgatom a rockzenét, a hip-hop-ot, az elektronikusat. Ahogy minden osztálytársam, úgy én is meghallgatom a Rihanna-számot, és utána hazajövök Coltrane-t hallgatni. Robert Glasper mondta egyszer azt, hogy a zenészeknek mostanában már olyan egy kicsit a fejük, mint egy iPod. Nincs olyan, hogy egy CD-t felrakok, amit meghallgatok az elejétől a végig, aztán felrakok megint egyet, hanem kicsit véletlenszerűen jön egy ilyen szám, egy olyan, ezek pedig keverednek egymással.

Hodek Dávid
Hodek Dávid

- Ez év februárjában te is részt vettél a Budapest Jazz Club tehetségkutató-sorozatában, a Jávori-jazzdobversenyen, ahol negyedik helyen végeztél. Nem volt csalódás, hogy lemaradtál a dobogóról?

- Dehogy! Én azért mentem oda, mert az egykori mesterem, Jávori Vili bácsi emlékére rendezték meg a versenyt, aki megalapozta bennem azt a tudást, amit később én próbáltam fejleszteni. A versennyel nem az volt a célom, hogy mindenképpen megnyerjem.

- A Müpában rendezett éves Jazz Showcase-en saját szerzeményeidet is hallhatta a közönség. Mióta írsz számokat?

- 12 évesen írtam az első számomat, és azóta még született egy pár. A Showcase-en pedig Casey Benjaminnal, Corcoran Holttal, Sárik Petivel és Andreas Varady-val játszottuk többünk számaiból.

- Nemrég a híres cintányérgyár, a Zildjian egyik kiemelt emberévé választottak, vagyis „Zildjian endorser" lettél. Mit is jelent ez pontosan?

- Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy annak a legendás cégnek vagyok a reklámarca, akinek a termékein a legnagyobbak játszottak. Ez hatalmas megbecsülést jelent, és ami ennél is fontosabb, azt, hogy Zildjian cintányérokat használhatok a koncertjeimen. Ráadásul én vagyok az egyik legfiatalabb tagjuk az eddigi történetükben. Egyébként, amikor négyéves voltam, már akkor is ragasztgattam a játék cintányérjaimra a K betűket, ami a Zildjian egyik elég drága szériáját jelöli. Mindig is ez akartam lenni, mert azon a bizonyos Eart, Wind & Fire koncerten a dobos, Sonny Emory szintén Zildjian endorser volt.

- Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Gondolom a zenélés marad, de itthon vagy külföldön szeretnél majd iskolába járni?

- Szeretnék külföldön tanulni. Azért megyünk áprilisban New York-ba, hogy körbenézzünk a legismertebb new york-i jazziskolák közt. Többek közt elmegyünk a Juilliard School of Music-ba is, hogy megtudjuk, hova tudnék jelentkezni, hogyan működik egyáltalán a bejutás. Ezeknek a főiskoláknak mind vannak olyan előkészítő iskoláik, amiken keresztül nagy eséllyel lehet majd bekerülni ezekbe a nagy intézményekbe.