gyerek

90 decibel a Művészetek Palotájában

2012.02.28. 16:00
Ajánlom
Nem mindennapi élményben lehet része azoknak a siket és nagyothalló gyerekeknek, akik március 4-én délelőtt ellátogatnak a Művészetek Palotájába.

Hazánk lakosságának tíz százaléka él valamilyen mértékű hallásproblémával, közülük kb. 60 ezren teljesen siketek, 300 ezren pedig súlyos fokban nagyothallók. Ebből kifolyólag nem tudnak teljes életet élni. Ez azt is jelenti, hogy nem tudnak olyan kulturális előadásokon részt venni, amely életüket szebbé és tartalmasabbá tehetné. A jelnyelvnek köszönhetően ezek közül kivételt jelent a színház. Az országban lassan, de elindult egy pozitív társadalmi változás és szemléletváltás, ezt szem előtt tartva indult el a 90 decibel Project.

A projekt országos szintű, amelyhez az elmúlt évben 15 kőszínház és az ország talán legismertebb szabadtéri fesztiválja is csatlakozott. Köztük van több vidéki színház, s természetesen több budapesti teátrum is. Március 4-én 10 órától a 90 decibel Project meghívására, a Brit Nagykövetség támogatásával Budapestre érkezik a brit MATD Alapítványi Iskola 3 siket zenetanára, akik különböző hangszereken tanítják játszani a gyerekeket - ezzel is közelebb hozva számukra a zene világát.
Az intézményt 1988-ban alapította Paul Whittaker, hogy a siket és nagyothalló gyerekek számára elérhetővé és akadálymentessé tegye a zenét. Az elmúlt húsz évben több, mint ezer hallássérült gyerek vett részt zenei oktatáson, s a foglalkozások során összegyűjtött tapasztalatok alapján született meg speciális oktatási programjuk, amely a világ összes részén alkalmazható a siket és nagyothalló gyerekek oktatásában. A zenei workshopra március 4-én 10-14 óra között a MÜPA-ban két helyszínen kerül sor, melynek során a hallássérült gyerekek a brit szakemberek irányításával megismerhetnek és kipróbálhatnak több hangszert, bevezetést kapnak a ritmus és a hangok, rezgések világába, az érdeklődő zenetanárok pedig a foglalkozások végén módszertani előadáson vehetnek részt. Az oktatási programjuk könyv formájában is elérhető, amelybe a helyszínen szintén betekintést nyerhetnek az érdeklődők.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Vizuál

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Vizuál

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.
Plusz

Közösségi napot és találkozót szerveznek Kálloy Molnár Péter emlékére

Az eseményen fellép többek között Rudolf Péter, Pokorny Lia, Szabó Győző, Kálid Artúr, Jávori Ferenc Fegya, Janza Kata, Földes László Hobo, Palya Bea és Hrutka Róbert is.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Kultúrkuckó

Ünnepi programok gyerkeknek

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.