gyerek

A Hetedhét Játékmúzeum első kiadványa

2013.02.04. 08:43
Ajánlom
Elkészült a tavaly májusban megnyílt székesfehérvári múzeum első saját kötete Moskovszky Éva babagyűjteményéről és Réber László grafikáiról.

Györgyi Erzsébet, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság elnöke mutatta be január 31-én a katalógust az érdeklődőknek. Országos diadalnak nevezte, hogy Moskovszky Éva babáiból múzeum nyílhatott Székesfehérváron. A múzeumoknál a kiállítástémák versenyében általában utolsó helyre szorulnak a játékok. Ilyen fontos játékkiállítás sehol sincs az országban. Megnyitása óta nagy szeretettel fogadják a látogatók - fogalmazott.

Szűcs Erzsébet, a Városi Képtár - Hetedhét Játékmúzeum igazgatója elmondta: két évig dolgoztak a szerzők a mintegy százoldalas katalóguson, amely átfogó képet ad a kiállításokról. A kötet Moskovszky-gyűjteményt bemutató részét Nagy Veronika, a Hetedhét Játékmúzeum muzeológusa, a Réber-gyűjteményről szóló részt pedig Gärtner Petra művészettörténész írta. A kiadvány ezer példányban készült, a múzeum saját bevételéből adták ki. Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a kiadvány elődjének tekinthető az 1985-ben megjelent, Moskovszky Éva által írt Egy nap a babaházban című könyv. Hozzátette, az új kötetben a szerzők "jóval inkább külső szemlélőként foglalkoztak a tárlatokkal". Moskovszky Éva az édesanyjával, Auer Erzsébettel hét évtized alatt összegyűjtött játékkollekciót 1996-ban helyezte el Székesfehérváron, a babaszobák és lakóik 1998-ban "költöztek be" korábbi otthonukba, a régi Megyeháza épületében megnyitott Fehérvári Babaházba. Moskovszky Éva (1924-2010) négy-ötezer darabból álló játékgyűjteménye a Hiemer-Font-Caraffa műemlék épületegyüttes tavaly felújított szárnyában megnyílt Hetedhét Játékmúzeumban kapott méltó helyet, és kiegészült Réber László grafikus (1920-2001), Janikovszky Éva, Lázár Ervin és Gerald Durrell könyveinek illusztrátora 1300 darabos, humorosan kedves grafikáinak gyűjteményével. A múzeum 15 ezer látogatót fogadott megnyitása óta.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Könyv

Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
Vizuál

Világszinten ritkaságszámba menő Renoir-kiállítás nyílik a Szépművészetiben

Mintegy hetven alkotáson keresztül mutatja be a francia impresszionizmus egyik legnevesebb mesterének életművét a Szépművészeti Múzeum Renoir - A festő és modelljei címmel péntektől látogatható kiállítása.
Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

Vasárnap estig ingyenesen látható három magyar filmklasszikus a Filmión

A frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág (1943), a Pesti mese (1937), valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő ingyenesen tekinthető meg a magyar filmek streamingplatformján szeptember 21-24. között.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.