gyerek

A Káva új otthonra talált

2013.02.05. 13:27
Ajánlom
Új helyszínen működik tovább a Káva Kulturális Műhely; a színházi és drámapedagógiai csoport előadásai a jövőben a MU Színházban láthatóak.

A Káva és a MU Színház február 4-i közös sajtótájékoztatóján Takács Gábor, a Káva Kulturális Műhely szakmai vezetője elmondta: a társulat egy közművelődési intézményben - a Marczibányi Téri Művelődési Központban - eltöltött 16 év után döntött úgy, hogy a MU szakmai keretei és falai között dolgozik tovább. A színházi nevelési csoportként 1996-ban indult műhely az utóbbi években színházként határozta meg magát, ebből a szempontból logikusnak tűnik, hogy egy független befogadó színházban találják meg új helyüket - jegyezte meg Takács Gábor, hozzátéve, hogy a költözéssel várhatóan más lendületet, más irányt kap szakmai életük.

Kiemelte: a Káva csapatának a közösségi színház megteremtése mellett egy közösségi tér létrehozása is fontos, ehhez a MU vezetőségében stratégiai partnerre találtak. Az újdonságok között említette Az emlékezés drámái címet viselő programjukat, és azt, hogy a gyerekek mellett ezentúl felnőtteknek is tartanak előadásokat. Elmondta: a társulatot eddig pályázati támogatásokból tartották fenn, egy évadban mintegy 50 millió forintra van szükségük a működéshez, amelyhez mostantól más forrásokat is találniuk kell, így például lépéseket tesznek munkájuk közösségi finanszírozási kereteinek kialakítására is. Szólt arról, hogy a társulat - amelynek fő tevékenysége színházi nevelési előadások létrehozása és bemutatása, emellett komplex drámaórákat, speciális színházi programokat tartanak - eddigi működése alatt 47 féle produkciót hozott létre, 1500 előadást tartott mintegy 60 ezer néző előtt.

Dinamikus és a jelenre reflektáló produkciókat hoznak létre, amelyek során a hagyományos értelemben vett nézőből megpróbálnak aktív részvevőt csinálni. Erős Balázs, a MU Színház igazgatója elmondta, befogadó színházként profiljukban erőteljesen jelen van a színházi nevelés, így született meg eredetileg egy közös produkció létrehozásának gondolata másfél éve. A Gubanc című előadást követően intenzívebbé vált az együttműködés. "Ma Magyarországon az egyik legprofesszionálisabb csapat a Káva" - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy amit ők gondolnak színházi nevelésről, az közel áll a szívéhez és az ízléséhez is, emiatt is gyümölcsöző lehet az együttműködés a MU Színház számára.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A díva, akit a grúz szegénységből a világ tetejére segített az énekhangja

Tbilisziben született, Milánóban él, szerte a világon ünneplik. 2020-ban Japán és Kína mellett a Keresztény farsang sztárvendégeként Magyarországon is fellép „az operavilág Angelina Jolie”-jaként emlegetett szoprán, Nino Machaidze, aki magazinunknak karrierje lépcsőfokairól, múltjáról, jelenéről és jövőjéről is mesélt.
Klasszikus

Egy életet kell végigélni ahhoz, hogy valaki így tudjon zongorázni

Kurtág Márta emlékére szólt a zene szerdán a BMC-ben, a 94 éves Kurtág György játékát pedig videofelvételen hallottuk. Feleségének tett ígérete volt, hogy ezt a Mozart-szonátát adja elő.
Jazz/World

Jön Juan Diego Flórez – Íme a 17. VeszprémFest teljes programja

Az öt napos zenei fesztiválon duplázik a Jazz+Az, érkezik a Postmodern Jukebox és közönség elé lép a világ egyik legnépszerűbb opera csillaga, Juan Diego Flórez.
Könyv

Minden olvasója úgy érzi, róla szól - az Utas és holdvilág kultusza

Több mint 80 évvel megjelenése után az Utas és holdvilág népszerűbb, mint valaha. Nagy sikerű rádiójáték és színpadi előadás született belőle, nemsokára pedig film is készül - utánajártunk a kultregény titkának.
Vizuál

Eredeti művek – hamis kiállítás?

Lehet-e egy punkot klasszikus kiállításon bemutatni? Kifinomult bosszú a művészeti közegtől vagy egyszerű félreértelmezés?

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.