Fidelio: Egy éve alakult a kiadó, de a pálya egyikőtök számára sem volt ismeretlen. Miklós a Manó Könyvek főszerkesztői székéből állt föl a Kolibri kedvéért, Eszter az elismert gyerekkönyv-kritikusi pozícióját adta föl a főszerkesztői posztért. Az előéletetek ellenére nehéz feladat volt gyökeret ereszteni ezen - az egyébként igencsak telített - piacon?
Papp Miklós: Életem egyik legmozgalmasabb időszaka volt az elmúlt egy év. Úgy érzem, remek csapatot alkotunk Eszterrel és a Libri csoportban dolgozó kollégáinkkal. Nehézségek mindig vannak és lesznek is, de az elégedett olvasók, sőt akár hívhatjuk őket rajongóknak is, mindenért kárpótolnak. A Kolibri már egy év alatt is nagy utat tett meg, de ez még csak a kezdet...
Balázs Eszter: Izgalmas kihívás volt és a mai napig is az számomra, hogy már a könyvek megszületésekor előbújhat belőlem a kritikusi énem. Felemelő érzés, hogy a fontosnak érzett gondolatok és a jó könyvek így sokkal könnyebben, gyorsabban és főképp nagyobb közönséghez jutnak el, mint egy alaposan megírt tanulmány vagy kritika esetében.
F: Másként döntötök egy könyv kiadásáról most, mint egy évvel ezelőtt?
BE: Az én szempontjaim sokat változtak: kritikusként könnyű azt mondani egy - szokatlan grafikával készült, például a gyermekhalállal foglalkozó - könyvre, hogy mindenképp ki kéne adni. Főszerkesztőként figyelembe kell vennem a piacot is. Az elmúlt egy év egyik legszebb tanulsága éppen az, hogy a piac sokszor meglepően jól reagál a váratlan dolgokra. Elég csak felemlegetnünk a Doktor Proktor Pukipora című könyvünket, aminek a címétől kicsit féltünk, mégis óriási siker lett, egyszerűen azért, mert jó.
F: Másképp néz ki ez kiadóigazgatói szemmel?
PM: Nem és igen. A minőség, újszerűség és a vagányság már a kezdeteknél fontos választási szempont volt, és ez így is marad. Ami új, az az első év tapasztalatainak levonása és az olvasók, a szakma és a piac reakcióinak beépítése a döntési folyamatba.
F: Ezzel összefüggésben van, hogy kikopni látszanak a legkisebbeknek szóló könyvek - a Ringatótól és Palya Bea Altatok című könyvétől eltekintve - a címlistából? A tizenévesek megtalálása lett az új irány?
PM: Továbbra is sokszínű kiadó marad a Kolibri, de valóban "öregszünk" egy kicsit. David Walliams Gengszter nagyi című könyvének elsöprő sikere győzött meg arról végképp, milyen nagy szükség van a friss és izgalmas ifjúsági és gyerekkönyvekre.
BE: A legelső pillanattól kezdve az volt a vágyam, hogy jó ifjúsági regényeket adjunk ki, mert évek óta az a meggyőződésem, hogy a legkisebbeknek szóló könyvekből nagyon széles választék áll az olvasók rendelkezésére, és rengeteg az igényes és okos könyv, de épp a kezdő olvasók és a tizenévesek nem találnak kedvükre való olvasmányt. A kamaszkor csupa felfedezés és izgalom, és fájdalom - ha nem találnak hozzájuk szóló, szellemes, könnyed, mégis a lelkükkel rokon könyveket, nem érzik azt, hogy a könyv a társuk, segítőjük lehet. Pedig a nem olvasó fiatalokból lesznek a nem olvasó felnőttek. Ezért szerintem az ő "boldogításuk" az egyik legfontosabb feladat a könyvkiadás területén.