gyerek

Az Olvassunk együtt! mozgalom színházba megy

2011.05.20. 16:48
Ajánlom
Az Olvassunk együtt! mozgalom 600, elszegényedett településről érkező gyereket visz színházba.

Az Olvassunk együtt! mozgalom május 21-én délután 3-tól a Nemzeti Színházban közel 600 gyereknek mutatja be Lázár Ervin Berzsián és Dideki című mesejátékát. A gyerekek elszegényedett településkről jönnek tanáraikkal és hoznak rajzokat, amelyeket a mű olvasása után készítettek otthon.

A 2010 áprilisában indult Olvassunk együtt! kampány és programsorozat azt tűzte ki célul, hogy ösztönözze és elősegítse az olvasást az elszegényedett családok körében, közös élményt kínálva a gyerekek és a szülők számára. Az OSI - Nyílt Társadalom Intézet nagy nyilvánosság mellett folyó programjának keretében egy éven át 15 elszegényedett kistelepülés iskoláinak vitt könyveket ajándékba, híres emberek társaságában olvastak a kisiskolások meséket, verseket. Az élményekről a www.olvassunkegyutt.hu oldalon találhatók élménybeszámolók.

A program öntevékeny mozgalomként folytatódik, és ehhez a további könyveket az V. Hold u. 25. fsz. 2. alatti irodába várják. 15 ezer könyv gyűlt össze eddig, és ezzel nemcsak az iskolai könyvtárak bővítéséhez járult hozzá a mozgalom, hanem a családi olvasáshoz is, mert a gyerekek haza is vihették a nekik szánt könyvajándékot.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Kultúrkuckó

Ünnepi programok gyerkeknek

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.