"Azért kitüntetett helyzet ez számunkra, mert színházként ritka alkalom, hogy képességek fejlesztésére egy kulturális, ezen belül is egy bábszínházi intézmény kapjon lehetőséget. Úgy gondoljuk, hogy ez már a teljes és feltétel nélküli bizalom felénk azoktól, akik úgy vélték, alkalmasak vagyunk 2012 márciusától 2013. december 31-ig tíz-tíz gyermek fejlesztésére. Két csoportban érkezik hozzánk az összesen 20 gyermek, akiket életkoruknál fogva osztottak a nevelőik két kisebb csoportba. A hat-tíz évesek alkotnak egy, a 11-14 évesek pedig egy másik csoportot. Rendszeresen, minden héten érkeznek a foglalkozásainkra a lakásotthonban élő gyermekek. Havi bontásban, mintegy órahálóban határoztuk meg magunknak mikor miben lesz részük, illetve részünk" - részletezik a programot a debreceni bábosok, akiknek az a célja, hogy kialakítsák a résztvevőkben a játszani tudást, felfedeztessék a játék örömét és élményét, fejlesszék a kommunikációs és kapcsolatteremtési képességeket, gazdagítsák érzelmeiket, illetve árnyalják empatikus képességeiket.
A gyerekek előadásokat néznek, játszószínházban közreműködnek, bábot készítenek, bábozási alapokat tanulnak, és produkciót is létrehoznak. A programot Láposi Terka a Vojtina Bábszínház játszószínházának művészeti vezetője koordinálja, a foglalkozásokat Magi Krisztina, Barkó Réka Judit, Láposi Terka, Sőrés Róza, Ferenczi Viktória, Vad Réka vezetik. A vojtinások tervei között az is szerepel, hogy 2013 decemberében a résztvevő gyerekekkel együtt betlehemeznek a Vojitna Bábszínház színpadán.