gyerek

Babszem Jankó

2011.12.27. 10:47
Ajánlom
A Vojtina Bábszínház játszószínházának következő bemutatója egy apró, ám rettentő erejű kis fickóról, Babszem Jankóról szól. A történet színrevitelének megálmodója, Láposi Terka gondolatain keresztül megismerkedhetünk az előadás képi világával és rácsodálkozhatunk arra, hogy babszem szavunk milyen sokoldalúan jelenik meg magyar nyelvünkben.

Helyszín: játszószínház

Kezdőkép: kavicsok és kövek körében egymás mellett három, méreteiben hatalmas szék. Mögöttük, a tér közepén harangláb, benne üvegharang. A földön ládikókban, "bugyrokban", kövekben alszanak a tárgyak, várják, hogy életre keltsék őket. A terem falrészei fátyol minőségű gézzel béleltek, színük puhaságot, finom fakultságot, visszafogottságot idéz.

A muzsikus ide-oda sétál a nézőtéren, miközben halk, de vidám zenéjével teszi érzékennyé a teret.

A játszók - négy lány - bekísérik a gyerekeket, leültetik őket. Mozgásuk lágy, egy-egy mozdulat kecsesen ívelt, szinte táncolnak.

Két lány a gyerekekkel szembe egy-egy székre, a harmadik középre, a földre ül. A negyedik megáll a harangláb mellett. Nézik a gyerekeket, nem szólnak, csendben vannak.

A földön ülő lány halkan mondja: "De szép, de tetszik, ó, gyönyörű, de már mind valakié, sajátot szeretnék! Akkora is elég lenne, mint egy ütés tapló! Vagy mit bánom én, lehet még kisebb is, csak legyen!" - összezárja a tenyerét. Megigazgatja magát, megfésüli a haját, kötényt köt a derekára, majd seprűvel takarítani kezd.

A három másik lány a székek mögül furcsa hangzással, hangtónussal és különböző sebességgel elkezdenek mesélni: "Hajdanában danában, valamikor réges-régen, élt a világmindenség szélén egy idős házaspár. Az asszony takaros, szerette a rendet, főzött, varrogatott. Az ember szántóvetőként élte napjait, mindig a földön, a házuktól igen messze szántott, vetett, aratott."

Az asszony egyszer csak megáll a seprűvel, felsóhajt: "Ó én Uram, Istenem, csak egy akkorka kis gyermeket adj, mint egy máknyimák, holtomig mindig áldanálak érte! No, hallod-e ott fenn az égben?" Terveink szerint játékunk majd így kezdődik.

Babszem Jankót sokféle módon nevezik meséinkben. Hívhatják: Borsszemjankónak, Kökény Matyinak, Hüvelyk Matyinak, Bors Jancsinak, Bakarasznyinak, Pilinkónak, Máknyimáknak. A babszemség igen sok ismert tulajdonságot hordoz. Többek között: apró, szinte láthatatlan a termete, rendkívüli az ereje, rengeteget eszik, csak tejet iszik, furfangosan ravasz, csodás természetű, „láthatatlanná" tudja tenni magát, komikus és veszedelemmel járó kalandokba keveredik, szolgálatot keres, ökörfülbe mászik, de valamely állat gyomrába is lejut, csínytevő, ostora van, kendernyűvéskor múlt 16 éves. Egyik meseváltozatban "észlény"-nek is nevezik. Az "észlény" Solymossy Sándor néprajzkutató szerint repülésre kész gondolat, "szárnyatlan madár".

A nevében a bab-ság sem lehet véletlen. Nagyon izgalmas analógiákat fedeztünk fel a bab-bal kezdődő szavaink egy-egy jelentéstartományában. Babuskál - babázgat, kényeztet, babozás vagy babolás - babbal való jóslás, babrál - motoz, keresgél, babozás - pettyezés, tarkázás. A babvető a babbal és szitával jósló asszony, a bábsütő egy mézesbábos eszköz, a babszalma a bab kórója, a babhüvely kaccsa a babszár, de a babhüvelyt nevezik babtoknak is.

Népünk ismer egy madarat, melyet babukaként hív. A palócoknál a mestergerendát két oszlop tartja, melyeknek a neve: az asztaltól nem messze a boldoganya (a női viseleteket tartja), a kemence padkája szegleténél a bálvány (a férfiak a lószerszámokat akasztják ide) áll. A mestergerenda közepén lóg a babuka (bubuka, búbos) madár. Ez az ókortól fogva az aranymadár, a tűz és lélek madara.

Minden év május 6-án, Babvető János napján, vetik országszerte a hüvelyes növényeket, így a babot is.

Carl Jung azt mondja, hogy "magból megtestesülő lények vagyunk". S milyen furcsa és bölcs a magyar nyelv, mert ezt támasztja alá a szemtelen kifejezésünk, mely magtalan, meddő jelentéssel párosul, vagy a szemernyi, mely aprót jelent, illetve a szemes, hiszen ez magos, termékeny állapotot tükröz. De talán a legszembetűnőbb a magszem szavunk.

Olvasmányaim során találtam rá Solymossy Sándor tanulmányára (A "vasorrú bába" és más mitikus rokonai), melyben leírja, hogy a lelkek otthoni hüvelye a szibériai népeknél egy kisméretű, hüvelyknyi báb, ez a lelkek tartózkodási helye. Ezek durva faragású figurák, melyeknek a beleolvasott szerep ad jelentőséget, állandó helyük van a házban a bejárat mellett balra. A felöltöztetett bábok egyben a ház őrszellemei is - házi bálványok, lélekképzetek, szellembábok, lélekbábuk, hüvelyknyi szellemlények.

A színpadra állítás során e gondolatok mellett még egy volt számomra fontos: A növények egy kis csoportja közvetlen, direkt kapcsolatban áll Istennel vagy Jézussal. Érdekes összevetni a bab történetét, miszerint Isten tenyeréből származik, illetve Jézus az utolsó vacsora során mondott beszédével, amikor testét a kenyérrel, vérét a borral azonosította. A kenyér szentsége a búza szentségéhez társul: a búzán látható Jézus arcmása. A bab, és a kenyér alapjául szolgáló búza alapvető fontossággal bír a magyar paraszti táplálkozásban. Isteni eredetük, sőt az istenséggel való szoros, "testi" eredeztetésük a világ számos mitológiájában előforduló biogenezisre emlékeztet, ami az ehető növények isteni eredetét bizonyítja.

Bábjátékunk képi világát Földi Péter festőművész festményei ihlették. H. Szilasi Ágota művészettörténész szerint földi "csillaganyagból" született, fényhozó, a kozmikus és szellemi fény kapcsolatát teremti meg. Képeiből az élet és annak féltése árad, varázsképek ezek, melyek a lelkek közt hidat vernek.

Bodor Judit bábtervezővel egy olyan, viszonylag homogén teret képzeltünk el ennek a földre születni vágyó mákszemnyi Jankónak, amelyben a csodák és hétköznapi történések nem válnak szét egymástól, ahol nem a bábszínészek, a rítust-tevők, hanem a bábok jelképezik a legfelismerhetőbben a múlandóság és a titkokkal telt emberi élet szépségeit.

Vidám és komikus játékmegoldásokban szeretnénk végigkísérni e pirinykó gyermekember útját.

Szertartás tisztaságú mozdulatszínház, atavisztikus formákat megidéző bábok, mindenki testében megszólaló zeneiség az, amire e játékunk alkotói vágynak.

A zenét szerkeszti Pál Kata, Arany Zoltán, a mozdulatokat Magi Kriszta komponálja, a bábokat és a teret elkészíti, megfesti Bodor Judit, Ferenczi Viki, Nádasiné Szegedi Éva, Kiss Antalné, Molnár Gábor és Molnár Tamás. Játsszák: Barkó Réka, Magi Kriszta, Csorba Vad Réka, Sőrés Róza, muzsikál Arany Zoltán.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.