gyerek

Bóbita Matiné: Unokák a polcon

2014.04.14. 15:52
Ajánlom
A Budapest Bábszínház következő premierjére leginkább óvodásokat és/vagy testvérpárokat várnak, hiszen a történet főszereplői, Matild és Otília, testvérek.

Az egyik bátor, a másik ijedős, az egyik megfontolt, a másik hirtelen, az egyik hangos, a másik csendes. Jobban nem is különbözhetnének egymástól, így aztán játékaik mindig veszekedésbe fulladnak és árulkodással végződnek. Egy nap a vita hevében véletlenül tönkreteszik nagyapjuk, a nyugalmazott trükktechnikai kisiparos néhány régi, polcon őrzött emlékét: egy bagoly alakú órát, egy üveghalat, egy papírdarut és három agyagmajmot. Elalvás után különös dologra ébrednek: a polcon találják magukat, összezsugorodva, az eltört, elszakadt, feldühített nippek között. Össze kell tehát fogniuk, hogy helyrehozzák, amit elrontottak...

Kolozsi Angéla meséjét a színházban évek óta nagy sikerrel játszott Csizmás kandúrt rendező Schneider Jankó állítja színpadra, a musicaleket idéző világú zenét Szemenyei János írta, a barátságos és színes bábokat Mátravölgyi Ákos tervezte. A főszerepeket Mórocz Adrienn és Spiegl Anna alakítják.

Kérdésünk: A Budapest Bábszínház melyik ifjúsági és felnőtt közönségnek készült előadásában játszik együtt Mórocz Adrienn és Spiegl Anna?

A helyesen válaszolók közül hárman tekinthetik meg partnerükkel az április 26-án 18 órakor kezdődő bemutatót.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Az író, akinek első kisregénye miatt sajtóper indult

Dolgozott textilkereskedésben, volt bélyegkereskedő és nyelvtanár is.1894. október 18-án született Déry Tibor, a 20. századi magyar próza egyik jelentős képviselője. 
Színház

Izgalmas utazás nézőnek és alkotónak egyaránt – Bűn és bűnhődés premier

Závada Pál a székesfehérvári Vörösmarty színház felkérésére írt új színpadi adaptációt Dosztojevszkij világhírű regényéből, a Bűn és bűnhődésből, amelynek bemutatója október 16-án volt a Kozák András Stúdióban. Hargitai Iván rendezésének köszönhetően a különleges előadás tapintás-közelbe hozza egy „társadalomellenes” tett természetrajzát.
Vizuál

A tavalyi év eseményei a világ legjobb képein

Nézd meg, mi történt a világban tavaly! Október 23-ig megtekinthető a tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Színház

To be, or not to be - Benedict Cumberbatch Hamletként tér vissza az Urániába

Decemberben újra látható az Uránia történetének egyik legnépszerűbb színházi közvetítése, a londoni Barbican Színház Hamlet előadása, főszerepben Benedict Cumberbatch-al. 
Plusz

Őze Áron dadogással élő sorstársaival beszélget

A dadogás elfogadásának világnapján, október 22-én konferenciát szerveznek, amelyre a beszédhibában érintetteket és a témával foglalkozó pszichológusokat is várnak.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.