- A szakmai beszélgetéseken mindig a szövegből indultál ki - hiszen ez a szakmád. Milyen problémákat tapasztaltál?

- Hozzá kell tenni, hogy gyerek- és ifjúsági színházról van szó, tehát nem minden darabnak van szövege, és nem is kell, hogy legyen, mert megél jelzésekből. Azt gondolom, hogy két funkciót kell a szöveges anyagnak ellátnia: egyrészt jónak kell lennie a mondatok szintjén, élvezetesnek és érdekesnek, másrészt úgy kell legyen megkomponálva, hogy a háttérből már szöveges formájában valamilyen struktúrát rakjon az előadás mögé, amire aztán a rendező rá tudja „pakolni" a színházat bábokkal, bábosokkal, színészekkel, látványelemekkel. Ha ez a szöveges anyag struktúra szerkezet szempontjából gyenge és hiányos, vagy nem tartalmaz szövegként elég érdekességet, izgalmat, akkor bármilyen látványt vagy színházi megoldást alkalmazol, a dolog el fog bukni. Ilyen szempontból nem tartottam túl jónak a felhozatalt. Nagyon sok problematikus szöveg volt. Ennek oka az alkotók elmondása szerint részben az volt, hogy kevés szakembert tudnak felkérni arra, hogy bábszöveget vagy gyerekszínházi szövegeket írjon. Talán ezen a helyzeten lassan tud segíteni a WeöreS Sándor pályázat, ami egyszerre támogatja a produkciók létrehozását valamint a darabok megírását. Mindenesetre a megrendelő is lehetne szigorúbb, egy rendezőnek nem kötelessége bármilyen szöveganyagot elfogadni. A gyerekszínházi szöveg véleményem szerint alkalmazott szöveg, annak szakmai kritériumait érzékenységgel, odafigyeléssel el lehet sajátítani. A gyerekelőadás szövege - ritka kivételtől eltekintve - nem műalkotás.

- Miért?

- Egy műalkotás nem a közönségével, hanem a műalkotás tárgyával van dialógusban, a gyerekszínházi előadások viszont egy pillanatra sem veszthetik el szemük elől a közönséget. Nem mondom, hogy lehetetlen műalkotást létrehozni gyerekszínházi keretek között, csak szerintem nem ez az az alapvető cél. Élvezetes, jó tartalmakat hordozó, minőségi szöveg és izgalmas, színvonalas képi anyag létrehozása a legfontosabb. A rendezői önmegvalósítást, színházi önmutogatást halálos vétek a gyerekekre rászabadítani, valamint azokat az produkciókat, amelyek a gyereknek ez is jó lesz alapelvével pénzkeresési céllal tehetség nélkül születtek. A minőség minden produkciótól kötelezően elvárandó, mindegy, hogy klasszikus történet adaptációjáról vagy újonnan létrehozott darabról beszélünk, az új feldolgozás által egyébként minden eredeti anyaggá válik. Én különben szeretem a klasszikusokat, hiszen azok többségéhez olvasmányélmények alapján a gyerekeknek és nekem felnőttként is közünk van: örülünk, ha a mesehagyomány nagy történeteit újra látjuk vagy megjelennek a színpadon olyan klasszikus magyar hősök, mint Toldi Miklós, János vitéz, Lúdas Matyi. Fontos, hogy újra és újra elővegyük ezeket a műveket, más fókusszal persze, korszerűbb nyelvvel és képi világgal, hogy a régi tartalmakat újszerűen tudja a mai nézőnek felmutatni. A Szemle egyik számomra nagy meglepetése, hogy látható egy fiatal bábos generáció, amelynek tagjai, ha nem is minden esetben hoznak létre tökéletes műveket, de képesek egy-egy meséről újat mondani, egy-egy mesének eddig nem észlelt jelentéseit kibontani.

- Többször felvetődött, sőt Takács Vera netnaplójában egyenesen kérte, hogy a kortárs szerzők írjanak gyerekszínházi szövegeket. Általában a kortárs írókról nyilván nem tudsz nyilatkozni, csak magadról.

- Az eredeti, tehát nem adaptált szöveg létrehozása kapcsán bennem a szakma-ihletettség probléma mentén van gát. Önálló történetet nem tudok létrehozni mély belső invenció nélkül, ugyanakkor boldogan nyúlok klasszikus anyaghoz, amiből kihámozom az alkotó művészi akaratát, s erre már rá tudom építeni a magam munkáját. Ugyanakkor most mégis „ifjúsági" művön dolgozok. A Völgyhíd című kisregényemből készítek színpadi változatot a Kolibri Színháznak, amiben kamaszok szerepelnek, de ennek is csak úgy tudtam hozzáfogni, hogy nem nézem a célközönséget. Számomra az a fontos, hogy a kamaszkorom óta bennem élő traumatikus emlékeket megpróbáljam egyszer s mindenkorra beletenni ebbe az anyagba, hogy én a túlélő emléket állítsak azoknak, akik belebuktak a felnőttek rémuralmába.

- Milyen tanulságokkal jár ez a munka?

- Az alapszövegben van egy jelenkori történés, egy kamaszkorú fiú és lány szerelme és öngyilkossága, ami párhuzamosan fut a Quo vadis történettel, illetve mindez még pluszban meg van fejelve egy futurisztikus, „a számítógép mint virtuális valóság" szállal. Az írás közben arra kellett rájönnöm, hogy ez az utóbbi két szál oly mértékben konstruált és nem eleven, a valóságból vett, hogy azonnal ki kellett iktatnom, úgy tűnik a színház, más műnemekkel összehasonlítva kevésbé bírja az agyalmányokat.

- Nagyobb azokon az alkotókon a teher vagy a felelősség, akik gyerek- vagy ifjúsági színházat csinálnak - már ha ezt külön színházi műfajnak tekintjük?

- Felelősség mindig azzal szemben van, amit csinálsz. Az, hogy a gyerekekért érezz felelősséget, a probléma átmoralizálása, mert mindig a munkával szemben kell a felelősség.