gyerek

Családi programok a hétvégére

2011.03.10. 16:55
Ajánlom
A hosszú hétvége nem csupán a március 15-i készülődés jegyében telik: lesz gyerekzenei fesztivál, több táncház is vár, és persze a színházak is nyitva lesznek.

A Millenárison a Big Bang Gyerekzenei Fesztiválon szombaton az óvodások és a kisiskolások, illetve szüleik a hangok világának egészen új formáit ismerhetik meg. Felfedezhetik például, hogy ők maguk is zeneszerzők lehetnek. Megtapasztalhatják, hogyan lehet zene és tánc segítségével elűzni az éjszaka lidérceit, vagy éppen Moholy-Nagy László munkái elevenednek meg előttük a zene hallgatása által. Új bemutatóval jelentkezik Méhes Csaba és a Brass in the Five, és olyan, eddig felnőttek számára készült előadásaikról ismert alkotók, mint Szabó Réka, Kiss Erzsi vagy a Muziektheater Transparant is kifejezetten gyerekelőadással készülnek.

Egész napos programokat kínál a Szikra Cool-Tour-House Kakaó Bárja: színház, mozi, bábszínház, varieté, bűvész, zsonglőr, gólyalábas bohócok, arcfestés, játszósarok, koncert, habos kakaó és DJ-táncparti foglalja le a gyerekeket, míg a szülőket designpiac, internetsarok, olvasószoba, kávé- és sörház várja.

"Három szabó legények, mek-mek-mek..." csúfolják a szegény szabólegényt, akinek legnagyobb hőstette, hogy hét legyet ütött agyon egy csapásra. Fösvény mestere műhelyében lát-ástól vakulásig dolgozik, mikor egy napon koldusasszony kopog az ajtajukon. A gazda elkergetné, de a jószívű szabócska megosztja vele kevéske elemózsiáját. Hálából megjósolja a jövőjét: ha legyőz három akadályt, minden vágya teljesülni fog. És a szabócska elindul, hogy megtalálja a szerencséjét és elnyerje a királylány kezét. Vajon az ész vagy erő győz a próbatételek során? Vidám és izgalmas kalandok várnak a nézőkre, akik végigkísérik a vitéz szabólegényt megpróbáltatásai útján a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban.

Álmunkban bármi megtörténhet: repülhetünk szárnyak nélkül, legyőzhetünk óriásokat, szivárványon sétálhatunk, bárányfelhőn hintázhatunk. Hasonló történik a mi öregecske, huncut, fütyörésző suszterünkkel is: álmában a cipők életre kelnek, topognak, kopognak, táncba visznek, rosszalkodnak. A lábbelik lábra kelnek, a cipészműhely szerszámai úgy mozognak, mintha élnének. Fitos Dezső koreográfiája a győri Vaskakas bábosainak játéka a hétvégén Győrben, majd Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban is műsorra kerül. A ha már a táncnál tartunk, ne felejtsük: szombaton az Aranytízben, vasárnap a Marczibányi téren lesz gyermektáncház lesz, Zalaegerszegen pedig gyerek néptáncosok mutatkoznak be a színházban.

A Müpában kinyílik a Cifra Palota, Debrecenben pedig kiderül, Ki hol lakik? És ha már a cívis városnál tartunk, Kölcsey Központban március 11. és 24. között fotókiállítás keretében ismerkedhetnek meg az érdeklődők a városi villamosközlekedés százéves múltjával és jelenével. A jubileum kapcsán március 16. és június 23. között - 100 napon keresztül - szombatonként ingyenes nosztalgiajáratot indul.

Szombattól látható a Labirintus - Fedezzük fel az erdő titkait egy játékos útvesztőben! című interaktív kiállítás látható a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A május 1-ig látogatható tárlaton a közönség különböző szobrokat is megtekinthet, így egyebek mellett vidrát, üvöltő farkast, gyöngybaglyot, hernyót, ezerlábú vaspondrót és csalántüskét. Az "állomásokon" színes ismeretterjesztő táblák adnak információkat az állatokról, az "erdei titkokról", a tisztásokon "óriás gombák" állnak. Az utolsó helyszín a növényvilágot mutatja be, a kijáratnál pedig a turista útvonalak jelzéseivel is megismerkedhetnek az érdeklődők. A kiállításhoz játék is kapcsolódik: belépéskor a látogatók játéklapot kapnak, melynek segítségével megoldhatják a fejtörőket, a helyes megfejtés ajándékot ér. Az útvesztőben természetesen el is lehet tévedni, az érdeklődők akár zsákutcába is juthatnak, de a betűjelek mindig segítenek eligazodni és visszatérni a helyes ösvényre. Míg a Labirintus című kiállítást hétfőn, március 14-én is megtekinthetik az érdeklődők, a múzeum többi tárlata ezen a napon nem látható.

Élőzenés táncház, múzeumpedagógiai foglalkozások, hangszer- és fegyverbemutatók is várják az érdeklődőket péntektől március 15-ig a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban Budapesten. Péntek az Iskolák napja lesz: a Díszteremben élőzenés táncház, hangszerbemutató, népi játékok a Hagyományok Háza szervezésében, Hermann Róbert ismeretterjesztő előadása az 1848/49-es forradalom és szabadságharc vitás kérdéseiről, az első emeleti kiállító térben és a Tóth Ágoston Teremben múzeumpedagógiai kézműves foglalkozások, a földszinten fegyverbemutató szórakoztatja az érdeklődőket. A családok napján, március 15-én a programok között múzeumpedagógiai, dramatikus foglalkozások, fegyverbemutató, háromdimenziós hatfontos ágyú összeszerelési verseny, élőzenés táncház, népi játékok  és hangszerbemutató is szerepel. A rendezvénysorozathoz két időszaki kiállítás is kapcsolódik: a Március idusára és a 48 tárgy 48-ból - a szabadságharc hőseinek ereklyéi című tárlatok.

A március 15-i nemzeti ünnepre históriás történeti kalandozáson készülhetnek fel a 7-14 évesek a Magyar Nemzeti Múzeumban. Vasárnap 10:30-tól egy 48-as huszárezred ünnepségének részesei lehetnek az érdeklődők, a játszóházban huszárcsákó, tüzércsákó, gyalogsági dob, zászló, női tarsolyka, kokárda készíthető, keszkenő hímezhető, majd a 48-as huszárezred zászlószentelési ünnepségére kivonul az egész honvédsereg, az ünnepséget pedig a vándorszínészek díszelőadása zárja. A Millenárison március 15-én zenés mesejáték keretében Jönnek a huszárok, lesznek játékos drámafoglalkozások, táncház, sőt A Jánosvitéz meséje is megelevenedik.

A fővárosi állami ünnepségek mellett egész napos családi programok várnak szerte az országban. A miskolciaknak érdemes kilátogatni a Szent István térre, ahol változatos és szórakoztató programok keretei között emlékeznek meg a napról, mely útjára indította 1848-49 történelemformáló eseményeit: huszárbemutatókkal, tréfás verbuválással, ügyességi játékokkal, 19. századi vásárral, és korabeli mesterségek bemutatóival idézhetik meg a több mint másfél évszázaddal ezelőtti hangulatot a rendezvényre látogatók.

Részletes hétvégi program a Fidelio adatbázisában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát július 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.