gyerek

Családi programok a hétvégére

2010.12.10. 10:57
Ajánlom
Két hét van még karácsonyig, úgyhogy kössük össze a kellemeset a hasznossal.

Ha karácsonyi készülődés, akkor természetesen nem maradhat ki a Diótörő. Hoffman és Csajkovszkij örök(zöld) karácsonyi meséje ezen a hétvégén is több színház repertoárján, illetve mozi műsorán szerepel, csakúgy, mint a betlehemes játékok bábos feldolgozásai. Szintén örök(ifjú) kedvenc Halász Judit, akivel decemberben több Csiribiri-koncerten is találkozhatnak a nagyik, az anyukák és a gyerekek.

És ha Halász Judit, akkor Szösz néne: Varró Dániel és Presser Gábor mesemusicaljét, a Túl a Maszat-hegyen-t  ezúttal a Pesti Színház tűzi műsorára. Akik már látták a Budapest Bábszínházban, Tatabányán (ez a produkció költözött át az Ódry Színpadra) vagy Kaposváron, esetleg eljutottak Kolozsvárra, nos, ők is váltsanak jegyet, mert a szerzőpáros Teslár Ákos segítségével komoly módosításokat tett, új szereplők érkeznek Varró Dániel meseregényéből a Váci utcába, akik természetesen új dalokat is énekelnek.

Gondolták volna, hogy a karácsony(fa) gyökerei az antikvitásig nyúlnak? Saturnusnak, az idő ősi urának vidám ünnepét, a modern karácsony ősét az antik hagyományok felelevenítésével kívánja megünnepelni az Aquincumi Múzeum és az Aquincum Baráti Kör: ajándékvásárral, ajándékkészítéssel, római előadással és játékokkal várják az érdeklődőket. Lesz interaktív gyerekműsor, ünnepi kavalkád és rabszolgavásár, és kihirdetik az Aquincumi Múzeum 2010-ben meghirdetett képregény-pályázatának eredményét is.

Aki kíváncsi, hogyan készül és milyen a jó paprika, ha szeretné megkóstolni és kiválasztani a legfinomabbat, ne hagyja ki a Magyar Mezőgazdasági Múzeum vasárnapi programját! A szegedi és kalocsai paprikák mellett házias, egyedi feldolgozású dél-alföldi termékeket is kóstolhatnak: kolbászféléket, mézet, mézeskalácsot, lekvárokat, borokat, tésztákat és mindenféle bioterméket. Miután jóllaktunk, érdemes a 17. alkalommal megrendezett Betlehemi jászol kiállítást is megtekinteni, ahol a bemutatott különleges alkotások alapgondolata Jézus születéséhez és az adventi ünnepkör tárgyaihoz, díszítőelemeihez kapcsolódik.

Betlehemes találkozót rendeznek Győrben. Az ország különböző régióiból és a határon túlról már harmadik alkalommal érkező csoportok az adventi ünnepkör kiemelkedő eseményét, a betlehemezés hagyományát elevenítik fel játékukkal. Nem lehet őket nem megtalálni a városban, hiszen fellépnek az Advent Győrben Téli Fesztivál keretében felállított szabadtéri színpadokon, szociális intézményekben, templomokban, peremkerületi intézmények ünnepségein, az adventi gyertya meggyújtásakor a Széchenyi téren.

Vagy indulhatunk vásárolni, de ne felejtsünk el megtölteni egy cipősdobozt, vagy vegyünk ünnepi képeslapot, mert adni jó!

További gyerekprogramokért böngéssze a Fidelio programadatbázisát!

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Klasszikus

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Jazz/World

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.