gyerek

Családi programok a hétvégére

2010.10.14. 12:00
Ajánlom
Középkori hangszercsodák és a Varázsfuvola, Popeye és A legkisebb boszorkány, gesztenyék és kelták - hétvégi programok kicsiknek és kísérőiknek.

Bár a vénasszonyok nyarán kisüthet még a nap, de biztonságosabb az őszi Csoki-koncerteket a Millenáris Fogadó padlásán tartani. Ezúttal New Orleans és a jazz hangszerén, a szaxofonon szólaltat meg klasszikus dallamokat Seleljo Erzsébet, akit testvére, Seleljo Irén kísér zongorán. Maradjunk a zenénél és a klasszikusokoknál, de Budát se hagyjuk el: az IBS Színpadon a BA-LU Eufórikusok belefújnak a Varázsfuvolába

A világhírű külföldi vendégművészek és a legkiválóbb hazai előadók a ritkán hallható középkori zeneszerszámok és a részben feledésbe merült hangszercsodák megszólaltatásán túl az európai középkor kevésbé ismert dallamait idézik fel vasárnap a Müpában. Mandel Róbert, a historikus hangszerek specialistája négy műsorban hatszáz év hangszercsodáit ismerteti meg délutánonként a gyerekekkel, esténként pedig a felnőttekkel. Az első alkalommal a középkorról lesz szó. És ha már a Müpában járunk, a Hang-szer-szám programjaihoz kapcsolódva ne hagyjuk ki az ehhez kapcsolódó hangszerkiállítást sem.

Ki ne ismerné a spenóttól erős tengerészt, Popeye-t, akit még a Világtündér is megpróbál elvarázsolni, megfogni azonban nem tudja, mert bánata elsodorja? A Thália Színházban tartják a Kecskeméti Katona József Színházzal együtt készült produkció premierjét. A családi mozi elvére épülő zenés előadást 9-től 99 éves korig ajánlják az alkotók, akik között Darvasi László, Pierrot és Ganxsta Zolee is megtalálható.

A hétvégén koncerteznek a gyerekek kedvencei: az Alma Együttes, valamint Halász Judit, akinek a koncertje a Vigyázó Sándor Művelődési Házban ingyenes. És természetesen ott vannak a jól megszokott, hétről hétre ismétlődő programok. Szombaton ismét Zenebonával vár a Művészetek Palotája, vasárnap pedig kinyílik az ingyenes Cifra Palota. A Ludwig Múzeumba is érdemes átruccanni, már csak azért is, hogy leellenőrizzük, milyen szépen megnőtt a gyerekek rendelkezésére álló játszótér. A Marczibányi téren SziaMarczi!-t köszönnek szombat délután, és a szokásos vasárnap délelőtti Kőketánc gyermektáncházat rendezik meg.

A Néprajzi Múzeum Szombati Műhelyében a frissen szedett gesztenye áll a nap középpontjában, és megemlékeznek az ilyenkor szokásos leányvásárról is, és bátran rá lehet lépni a Múzeumi tanösvényre is. A kézműves foglalkozásokon gyerekek és felnőttek növényi anyagokból, hagyományos eljárásokkal készítenek tárgyakat és bábokat, amelyeket aztán életre keltenek. Az előadásokon elhangzó történetek, mondókák, dramatikus játékok a hagyományos paraszti kultúra ünnepeihez kapcsolódnak.

Vasárnap az Aquincumi Múzeumot kékre festett kelta marcona harcosok, kelta jós és kézművesek veszik birtokba. A rejtélyes nép életét, amely a római hódítás előtt élt a mai Budapest területén, 10 és 17 óra között ismerhetik meg az érdeklődők. Lesz kelta életmód-bemutató és ékszerkészítés, megismerkedhetnek a gyerekek a kelta harcmodorral, kavicsot is festhetnek kelta motívumokkal, igazi kelta jósda vár, de megkóstolható egy eredeti varázsital is stílszerűen például korhű jelmezben.

A váci Tragor Ignác Múzeumban rendhagyó családi nap keretében szombaton a Nagybörzsönyben Batizi Zoltán régész vezeti az érdeklődőket. A pontos menetrend: indulás Vácról a 9:27-es vonattal Szobra, onnan a 10:10-kor induló busszal mennek tovább Nagybörzsönybe (leszállás a Községházánál), ahová várhatóan 10:44-kor érkeznek a résztvevők. Visszaindulás Nagybörzsönyből a 15:02-kor induló busszal, várható érkezés Vácra 16:26 körül.

A frissebbeket 15 órától, az ebéd után lustálkodókat 16:30-tól várják Pécsett a Civil Közösségek Házában a Pannon Filharmonikusok vidám trombitásai. A zenés Csigaházban igazi muzsikával, gyerekdalokkal hozzáértő művészek várják a kis érdeklődőket, akik ha a kérdésekre jól válaszolnak, vagy ügyesen zenélnek, apró ajándékot is kapnak. A városban október 11-én kezdődött a Diákfesztivál, érdemes annak a programjait is végigböngészni.

Premierre kerül sor Szombathelyen. A Mesebolt Bábszínházban egy Lázár Ervin-mesét, A legkisebb boszorkányt viszik színre.

Vasárnap a nagy érdeklődésre való tekintettel 10 és kivételesen 15 órától is megnézhetik az érdeklődők az Égen-földön mese című előadást a debreceni Vojtina Bábszínházban. Az 530-as járaton utazó Hepehupa, Pityerke, Cudarka és Albert a környezettudatosságra igyekeznek nevelni a nézőket.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.
Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Klasszikus

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Zenés színház

Óda a magyarokhoz – 240 éve mutatták be Joseph Haydn A hűség jutalma című operáját

1779-ben leégett a fertődi Esterházy kastélyhoz tartozó színház. E sajnálatos esemény nyomán azonban egy igazán különleges zenemű született: Haydn új nagyoperája, A hűség jutalma csendült fel először az újranyitott teátrumban.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.