A több helyszínen zajló rendezvény reggel 9-től egészen éjfélig tart. Szombaton délelőtt és délután elsősorban gyerekeknek és szüleiknek szóló programok- koncertek, színházak, játszóházak, kiállítások, kalandos vetélkedők, híres emberek- várják a látogatókat, míg késő délután és este a felnőttek szórakozhatnak és táncolhatnak. A gasztronómiai különlegességekre vágyók Európa jellegzetes ételei és a hagyományos magyar konyhaművészet remekeiből válogathatnak. A kézművesek portékái között nézelődő vendégseregletet napközben utcaszínházi produkciók kacagtató komédiásai, este tűzzsonglőrök parádés gólyalábas tűztánca és az égig röppenő Európa lampionok fényvarázsa várja. A Nemzetek Kertjébe látogatva az európai népek hagyományaival, kézműves remekeivel, az országokhoz kapcsolódó meséivel, szokásaival és kultúrájával ismerkedhetünk meg interaktív módon. A megnyitón felavatják Kő Boldizsár iparművész Európa családfáját: a Garabonciások meghökkentő gólyalábas menete, a Kenderke és a Csillagszemű táncegyüttes, Győri zászlóforgatók, muzsikusok és a Vándor Vokál közreműködésével.
A Fogadó nagyszínpadán jobbnál jobb koncertek és bábelőadások követik egymást, így többek között fellép a Vaskakas Bábszínház, Gryllus Vilmos, a Kaláka együttes, Szalóki Ági és Zenekara valamint a Misztrál együttes. Az irodalom kedvelői számos híres színésszel, költővel, grafikussal találkozhatnak, s a rendezvényen köszöntik Csukás Istvánt is születésnapján. A Szabadtéri Folk Színpadon a Magonc Együttes a Falka Folk, Szirtes Edina „Mókus" és a Makám együttes mellett a fellépnek a Kutyakölykök fergeteges táncosai és számos hagyományőrző táncegyüttes. Záró produkcióként Táncolt Történelmünk elevenedik meg a Kenderke táncszínház előadásában.
Az este parádés produkciókkal várja a nagyérdemű közönséget. Az Európa Családünnep esti fergeteges koncert és táncház sorozatának közreműködői Szalóki Ági és zenészbarátai, valamint a nemrég Fonogram díjat kapott Rendhagyó Prímástalálkozó muzsikusai: Pál István „Szalonna", Lakatos Róbert, Both Miklós, Dresch Mihály, Balogh Kálmán, Vizeli Balázs, Korpás Éva, Herczku Ágnes, Doór Róbert és Mester László akikről bátran mondhatjuk, hogy Magyarország élvonalbeli nemzetközi hírű nép- jazz-rock muzsikusai: A prímások koncertje után a muzsika nem hagy alább, hajnalig tartó táncházi mulatság zárja Európa Családünnepét.
A rendezvényre a belépés díjtalan! A Duna Televízió élőközvetítésben számol be a nap eseményeiről.