gyerek

Csalafinta emlékezet

2013.12.05. 10:36
Ajánlom
December 28-án a Közép-Európa Táncszínház és az Átrium Film-Színház közösen mutatja be A diótörő és az egérkirály című táncelőadását a Margit körúti színpadon.

Volt egyszer egy Diótörő, akit megátkozott Egérfül asszonyság. Az átkot azonban feloldani csak egy módon lehet. Veszélyes úton, sötét helyeken és félelmetes birodalmakon át Marika és a Diótörő a Marcipán-palotába érkezik, amely fényes ugyan, de vajon biztonságos is?

Magács László rendezése és Kun Attila koreográfiája klasszikus és a kortárs tánc prózával és bábokkal való ötvözete nemcsak izgalmassá teszi az előadást, hanem a fantáziánk kiterjesztését is szolgálja. Az előadás teret kíván adni a játszani vágyó gyerekek számára, hiszen akinek kedve támad, részt vehet az Egérfejek és a Diótörő párbajában. Azt, hogy ki melyik oldalon harcol majd, ki-ki eldöntheti saját belátása szerint.

Az eredeti Csajkovszkij zenéjét és E. T. A. Hoffmann meséjét a Közép-Európa Táncszínház és az Átrium Film-Színház közösen dolgozza fel. Az összetartozás öröme és nehézsége, az emlékezés csalafintasága és a játék feszültsége a meghatározója az előadásnak, amely egyaránt szól kicsiknek és nagyoknak. A négy művészeti terület egy kétrészes produkcióban válik mesévé.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Színes, szélesvásznú életműdíjak a magyar film ünnepén

Megszámlálhatatlan filmben és televíziós alkotásban játszottak az 5. Magyar Filmhét életműdíjasai: Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera. A díjátadóval megkezdődött a filmhét, hét kategóriában összesen 203 filmet vetítenek a Corvin moziban.
Plusz

Létünk legizgalmasabb momentuma a felfedezés – Interjú Novák Péterrel

Javában tart a Partitúra zenei, művészeti road show új szériájának forgatása. Novák Péterrel rendező tapasztalatairól, forgatásokról, témaválasztásról mesélt, és arról is, hogy lehet-e kultúra nélkül élni.
Színház

Udvaros Dorottya: „Mintha az élet direkt adná nekem ezeket a szerepeket”

Világhírű román rendező, Silviu Purcărete állította színpadra a Nemzeti Színházban Csehov utolsó, összegző főművét, a Meggyeskertet. A román és az orosz színházi iskoláról, Csehovról és a tavaszról is beszélt a női főszerepet alakító Udvaros Dorottya.
Plusz

Kicsoda valójában a hölgy a híres „We Can Do It!” poszteren?

Mindenki ismeri az ikonikus posztert, amelyen egy nő feszít, mellette a híres szlogen: „Meg tudjuk csinálni”. De kicsoda a képen látható hölgy?
Klasszikus

Megújul a Virtuózok, május elejétől már nézheti a tévében

Idén kamaraegyüttesek versenyeznek a Virtuózok 5. évadában, május 3-án lesz a széria első adása. Mutatjuk, kik versenyeznek!

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.