gyerek

Csobbanj a programokba!

2014.07.16. 09:25
Ajánlom
Másodjára kerül megrendezésre a Balaton egyik legnagyobb, családi eseménysorozata, a Nagy Csobbanás. Az ingyenes programok között koncertek, kézműves foglalkozások, játszóházak, vízi játékok is szerepelnek, valamint az MTVA gyerekprogramjain keresztül abba is belekóstolhatnak a kicsik, milyen érzés például tévébemondónak lenni.

A Nagyon Balaton szervezői a tavalyi évben Zánkán indították útjára a Nagy Csobbanás elnevezésű családi programot. A sikeres kezdés után idén nyáron már a Balaton Régió három pontján: Fonyódon, Siófokon és Révfülöpön jelentkezik az egésznapos, ingyenes családi fesztivál, színvonalas műsorral, koncertekkel, valamint családi-, sport- és gyerekprogramokkal. Ezen a szombaton, július 19-én Siófok lesz a helyszíne a fesztiválnak, ahol a vendégek meghallgathatják Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda koncertjét, de az aznapi fellépők között szerepel Kardos-Horváth Janó és a Hahó együttes, az Ocho-Macho, Odett, valamint Heincz Gábor Biga is.

Minden helyszínen lesz bohóclakás, kézműves-foglalkozások, baba játszóház, óriás csúszdás ugrálóvár, sporthelyszín, felfújható vízijátékok, zsonglőr-játszóház, és az MTVA népszerű gyerekprogramjai, a Maci Pecó, valamint a TV-stúdió, ahol a jelenlévők kipróbálhatják magukat híradós bemondóként, vagy éppen időjárás jelentőként.

A programról bővebben ide kattintva.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Ki a legdrágább kortárs magyar festő? Itt vannak a rangsorok!

A Top10 élő magyar művész rangsora a 2019 aukciós eredmények alapján: Lakner László, Nádler Istán, Reigl Judit.
Plusz

Fesztiválozhatunk idén nyáron? – Hazai körkép a koronavírus árnyékában

Nem lesznek tavaszi fesztiválok Budapesten és vidéken. Lemondták a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. De mi van a nyári programokkal? Ennek jártunk most utána!
Könyv

Milyen olvasmányokat ajánl Szabó T. Anna a karanténos napokra?

Folytatódik Nyáry Krisztián online beszélgetés-sorozata. Az irodalomtörténész április 3-án 16 órától Szabó T. Annát kérdezi arról, hogy mivel tölti a karanténos napokat és milyen olvasmányokat ajánl.
Zenés színház

Ingyenesen nézheti Andrew Lloyd Webber musicaljeit a YouTube-on

Bár a szolgáltatás ingyenes lesz, a nézőket arra bátorítják, hogy adakozzanak egy-egy alapítványnak a koronavírus-járvány közepette, amikor a színházak bezártak.
Könyv

„A karnyújtásnyira elébem került mikrohóhér nemcsak felturbózza, de konszolidálja is a szorongást bennem”

Interjúsorozatunkban művészekkel, a kulturális élet szereplőivel beszélgetünk arról, hogyan élik meg, át és túl a koronavírus-járvány időszakát. A friss Baumgarten-emlékdíjas Marno János költő, író évek óta visszahúzódó életet él, betegsége sokszor a négy fal közé szorította. Ha van veszélyeztetett ember ezen járvány idején, akkor ő az. Ez az interjú mégis egészen szívderítő, szó van benne az újrafelfedezésekről, Fehér babákról és a szabad gondolkodásról.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.