gyerek

Csoki-koncertek nyáron is

2010.06.14. 12:11
Ajánlom
Az első nyári Csoki-koncerten hang szál(l), zene szól.

Június 20-án 11 órától a Millenáris szabadtéri színpadán Gál Erika operaénekesnőt Irina Szaveljeva kíséri zongorán. És aki a gyerekeket a muzsika világába bevezeti, nem más, mint Lukácsházi Győző.

A program ingyenes, rossz idő esetén a Millenáris Teátrum Hajó-termében kerül megrendezésre.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Wagner istenek nélkül – kritikaszemle a bayreuthi Ringről

Bár eredetileg 2020-ra tervezték, a pandémia miatt csak idén találkozhatott a közönség Valentin Schwarz osztrák rendező új Ring-produkciójával. A közönség részéről heves elutasítással fogadott előadásoknak a sajtó erényeit és hibáit is kiemelte.
Zenés színház

Jégkristály nyár közepén

Gálakoncerten lépett a közönség elé a 2013-as Operalia-győzelme óta nemzetközi hírnévnek örvendő szoprán, Aida Garifullina. Az énekesnő augusztus 2-án a Margitszigeti Színházban tartott koncertjén népszerű áriákat és kevésbé ismert darabokat is megszólaltatott.
Színház

Tizedszer is Színházi Szemle a Városmajorban

A közönség és a szakma által is kedvelt és elismert Városmajori Színházi Szemle versenyprogramja idén kibővült: augusztus 27. és szeptember 10. között hét nagyszerű vidéki és határon túli, valamint egy fővárosi, független előadás mutatkozik be a budapesti közönségnek.
Plusz

Csendet lélegezni a zajban – Programajánló a Sziget 2. napjára

Aki lemaradt volna az első napon az alvóinstallációról vagy Mészáros Máté performatív sétájáról, az ma bepótolhatja. Közös lélegzésre, elcsendesedésre hívja a fesztiválozókat a francia Claire Ducreux táncművész, akinek különleges előadását egy olasz faluban töltött nyaralás inspirálta. Nézzetek be hozzánk a Fidelio támogatásával megvalósuló színház- és táncplaccra augusztus 11-én is!
Jazz/World

Cseh Tamás-emléknapot szerveznek Bakonybélen

Soha nem hallott dalok is elhangzanak augusztus 13-án Bakonybélen, az Énekmondók emlékezete című rendezvényen, amelyet Cseh Tamás zenész-énekes tiszteletére rendeznek meg. 

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.