gyerek

Duna party mindenkinek

2011.06.23. 07:24
Ajánlom
Nagyszabású, vidám programokkal búcsúzik az EU-elnökség a fővárosban. A Duna mindkét oldalán óriási Duna partyt szervez a Hungarofest június 24-26. között, melynek keretein belül három napon át, tizenegy budapesti helyszínen, közel száz program szórakoztatja majd a kikapcsolódni vágyókat.

A magyar soros EU-elnökség hivatalos és ünnepélyes lezárása izgalmas és emlékezetes élmények hosszú sorát kínálja. Hatalmas látványosságnak ígérkezik a dunai hajófelvonulás. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében megvalósuló különleges sárkányhajók versenyén a kajak-kenu sportág olimpikonjai is lapátot ragadnak. A több mint kétszáz legkülönfélébb vízi jármű - kajak, kenu, tutaj, sárkányhajó - felvonulása pedig minden bizonnyal a programsor egyik kiemelkedő momentuma lesz.

A programok túlnyomó többsége a Duna fővárosi partjainál lesz, aminek szimbolikus üzenete is van, hiszen a Duna ugyanúgy összeköti az érintett európai nemzeteket és az embereket, mint a közös politikai és gazdasági érdekek. A rendezvénysorozat nyitóeseménye egy különleges és látványos ősbemutató, a Tűztánc című produkció lesz, amit tűzzsonglőrök és vizuális élményt fokozó VJ-k tesznek tejessé. Nagy érdeklődésre számíthat a Kapcsolat koncertre érkező, világsztár Kesha, de minden műfaj rajongói megtalálják a kedvükre való koncerteket. Könnyűzene, népzene, musical, jazz, spirituálék, operett, filmslágerek, a Budapestre jellemző, nosztalgikus kávéházi cigány-, tánc- és szalonzene - a választék zavarba ejtően bőséges.

A fesztiválra látogatókat számos színházi és táncbemutató, szabadtéri Olvasóliget, kézműves foglalkozások várják, a legkisebbeket pedig interaktív játszóházak, Csoki koncertek szórakoztatják, valamint 3D-s aszfaltrajzverseny.  A 12 év alattiak "saját 3 D-s filmjüket" készíthetik el, ha neveznek. Újbudán az Öböl Feszt keretében kétnapos kulturális piknik várja a családosokat, ahol szintén minden korosztály megtalálhatja a kedvére való szórakozást.

Külön említést érdemel a Múzeumok Éjszakája és a Templomok Éjszakája, amelyek idén a Duna party eseménysorhoz csatlakozva tárlatvezetésekkel, bemutatókkal, koncertekkel és szórakoztató formában tálalt ismeretekkel kiegészítve mutatják meg közös kulturális kincseinket. A programsor látványos zárásaként a Paint Up! Visualpower épületfestő verseny győztesei óriási fényerejű projektorokkal, fények és árnyékok segítségével bemutatják, átétertelmezik és virtuálisan "megmozgatják" a Magyar Tudományos Akadémia székházát.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.
Könyv

Nagy László, a szelíd forradalmár

Száz évvel ezelőtt, 1925. július 17-én született a 20. század második felének egyik legnagyobb hatású magyar költője, Nagy László, aki költészetében összhangba hozta a folklórt és az avantgárdot. 
Vizuál

Tarr Béla 70 – retrospektív vetítéssorozattal ünnepel a Cirko-Gejzír

Július 18. és 21. között ismét átélhetjük nagyvásznon a Kossuth-díjas rendező legemlékezetesebb alkotásait, köztük a Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat és a Kárhozatot is, de mindemellett két ritkán látható filmje is látható lesz. 
Klasszikus

Variációk kamarazenére: klasszikus zene testközelből

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.