gyerek

Egy diótörőnyi boldogság

2007.12.27. 00:00
Ajánlom
A fa feldíszítése és a bejgli előtt obligát karácsonyi kellék A diótörő. Megannyi műfaj közül választhatunk: próza, balett, báb vagy musical, de nem a műfajtól függ, hogy beszippant-e a mesevilág. A Nemzeti Filharmonikusok és a Budapest Bábszínház közös produkciója teljesen elvarázsolta a többnyire felnőttekből álló közönséget.

Fotó: Budapest Bábszínház

Valószínűleg kevesebben vannak, akik azért váltották meg jegyüket, hogy a Budapest Bábszínház közel harminc éve repertoáron levő előadását egy, az Andrássy útinál jóval nagyobb térben, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lássák, mégis először a színházi élményről essék szó. A balett hűvösen szépséges formalizmusával ellentétben a bumfordi bábok és maszkok, a bájos tárgyanimáció, a titokzatos feketeszínház egy naivabb, gyermekibb és fantáziát elragadó világba visznek, amelyben helye van a humornak, a félelmesnek és a groteszknek. Szilágyi Dezső szövegkönyve úgy is olvasható, mint egy színház a színházban történet, amelyben Drosselmeyer a rendező, hiszen ő osztja ki a szerepeket, a színészek által magukra ölthető figurákat.

Ahhoz, hogy a játék ne vesszen el a tágasságban, a színpadot oldalról és felülről fekete takarással annyira leszűkítették, hogy az orgona sípjai alig látszódtak. Ennek köszönhetően megteremtődött Stahlbaumék otthonának intimitása, amelybe a család tagjain kívül más nem lép be; a város karácsonyi nyüzsgését, hasonlóan az Egérkirály meséjéhez, árnyjáték formájában láthatjuk. Utóbbit, amelyben kevesebb és nagyobb méretű figura szerepel, a játéktér fölé vetítik, míg a színpadi vásznon az aprólékosan kidolgozott házon kívüli eseményeket a hangversenyterem legfelső és oldalsó soraiban ülők kevéssé érzékelték.

A vegyes technikák segítségével egyértelmű válik, hogy A diótörő főszereplője Marika, akinek a karácsonyesti ébrenlétét és az álmát látjuk, ám e két sík elválik, ugyanis a kislány és az unokaöcsre kísértetiesen hasonlító Diótörő herceg az álomjelenetben bábokként jelennek meg. A báb műfaja lehetővé teszi a gyors méret- és helyszínváltásokat (a fenyőfa hirtelen megnőhet, ha a tenger hullámaira fény esik, zöld hegyekké válhatnak), valamint a tárgyak átalakulásait-visszatéréseit (a falióra baglya tündérré alakulva kíséri Marika-Klárát és a herceget, de a karácsonyfa csúcsdísze sem csupán a fenyőt ékíti). A cselekmény lendülete néhány alkalommal azonban megtörik: mind a torta, mind a virágok tánca hosszúnak látszik, repetitív, a szemnek kevés izgalmat tartogat, pedig a koreográfiának ebben az esetben alig lehetne határa. Annál több az izgalom abban az ellentétben, ami a gyermeki-gyermekes báb és a Csajkovszkij-zene között feszül. A Kocsis Zoltán vezényelte Nemzeti Filharmonikusok nem a romantikára apellálnak.

Előadásukban a teljes balettzene nem elsősorban derűs. Persze, ott a karácsony estéjének felszabadultsága vagy a boldog-szerelmes repülés a dióbélléghajón, de mind a reális, mind az álomvilág potenciális veszélyekkel teli. Az Egérkirály balsejtelmes, a Diótörő harca küzdelmes, a hópelyhek tánca meg inkább olyan, mint egy erdőben töltött tiszta téli éjjel, amikor csillog a hó, s ez különös nyugalmat áraszt, ugyanakkor a szorongató bizonytalanság, mert megrettent a csöndet felverő bagolyhuhogás vagy a reccsenő ágak zaja. Olyan dallamok ezek, amelyek tartalma felnőtteknek célzott. És nem disszonanciáról van itt szó, inkább magához a hoffmanni alapanyag rétegzettségéhez való hasonlóságról: a forma gyermeki, a tartalom és a történetmesélés módja egyértelműen felnőttesen komoly.

(Csajkovszkij: A diótörő – teljes balettzene bábokkal - Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem; km.: a Nemzeti Filharmonikusok, a Budapest Bábszínház művészei (Csajághy Béla, Blasek Gyöngyi, Kenyeres Zsuzsa, Kovács Marianna, Simándi Anna, Erdős István, Domonkos Béla, Papp Orsolya, Juhász Ibolya, Bánky Eszter, Nagy Viktória e.h.), a Magyar Rádió Gyermekkórusa; a szövegkönyvet E.T.A. Hoffmann meséje nyomán írta Szilágyi Dezső; díszlettervező: Koós Iván; báb- és maszktervező: Bródy Vera; rendezőasszisztens: Dallos Ibolya; Szőnyi Kató rendezését felhasználva színpadra állította Meczner János; karig.: Thész Gabriella; vez.: Kocsis Zoltán)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Újabb nyílt levél az SZFE modellváltásáról szóló törvény kapcsán

Több mint hetven színész, rendező, színházi művész támogatta aláírásával a Színművészeti Egyetem modellváltását lehetővé tevő törvényt.
Klasszikus

Elhunyt Ida Haendel, az egykori csodagyerek, akinek Sibelius gratulált

Lengyelországban született, háromévesen felfedezték zenei tehetségét. Kanadában élte le élete jelentős részét. Sibelius levélben gratulált neki a hegedűversenyének előadásáért.
Színház

Szabó Magda: Régimódi történet – online közvetítés

A Tasnádi Csaba által rendezett történet visszarepít a múltba, ahol hasonló problémákkal küzdöttek Szabó Magda hősei, mint a mostaniak, csak szebb ruhákban.
Színház

Megszavazta az Országgyűlés az SZFE modellváltását

Az Országgyűlés július 3-án döntött a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslatról.
Zenés színház

Szántó Andrea: „Tőlem kérdezed, aki nem vagyok dívatípus?”

Mezzoszoprán és alt szerepekben egyaránt tündököl: Juditként érzékeny és megejtő, Carmenként vad és szenvedélyes. Ha nem söpri el a bemutatót a világjárvány, Kundry szerepében mutatkozott volna be az Operaház új Parsifal-előadásában. Szántó Andreát március elején faggattam operákról, operaszerepekről, de óhatatlanul is magasabb kérdések felé terelődött a beszélgetés.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.