A Liszt-kukacok Akadémiája programsorozat játékos módon ismerteti meg a gyermeket a zenével, bevezetést nyújt számukra a különféle hangszerek és zenei formák világába, s a kiállított LEGO kockákból felépített élethű Zeneakadémia épületével még szórakoztatóbbá válik a barangolás a zene világában.
Dóczy Balázs hivatalos LEGO építő, húszezer kockából, százhúsz óra alatt építette fel a méretarányos Zeneakadémiát, amelyet március 15-től egy hónapon keresztül a nagyközönség is megtekinthet a Liszt Ferenc téri épületben. A LEGO Zeneakadémia nem puszta kiállítási tárgy, hiszen a heti rendszerességű foglalkozásokon a gyerekek játszhatnak vele. Berendezhetik LEGO minifigurákkal a Nagyterem színpadát, LEGO szimfonikus zenekart, vonósnégyest vagy éppen fúvósötöst alakíthatnak, így játék közben ismerik meg a hangverseny intézményének működését. Az együttműködésnek szimbolikus üzenete is van, hiszen mind a LEGO, mind a Zeneakadémia számára meghatározóan fontos elvek a precizitás és a kreativitás. Alkotókedvünk és fantáziánk kiteljesítése éppannyira fontos egy zenemű komponálásánál, mint egy LEGO épület megépítésénél.
„Kiemelkedően fontos, hogy gyermekeink kreativitásukat és képzeletvilágukat valamilyen formában produktívan megélhessék, ebben akár a zene, akár a LEGO építés is a segítségükre lehet. Ez a program a kultúrát és a szórakozást egyesíti, amitől nemcsak könnyebben befogadhatóvá válik a komolyzene a kisebb korosztály számára, hanem pozitív és szórakoztató élményekkel kapcsolják majd össze klasszikus zenét" - tette hozzá Sipos Judit a LEGO Hungária Kft. country managere.
A Liszt-kukacok Akadémiája program célja nem a jövő muzsikusainak képzése, hanem a jövő közönségének kiépítése. Az ifjúsági képzés érthető módon nem a popkultúra értékeivel kívánja megismertetni a gyermekeket, hanem azzal a három zenei világgal, amely az intézmény oktatását és hangversenyéletét is meghatározza, vagyis a klasszikus zenével, a népzenével és a jazz-zel.
A kiscsoportos „Liszt-kukac" foglalkozások 2014 tavaszán további négy alkalommal kerülnek megrendezésre, március 22-én, április 12-én, május 10-én és május 24-én, mindig szombaton 10 órakor. A jegyeket kizárólag személyesen, a Zeneakadémia Koncertközpont jegypénztárában lehet megvásárolni. A szülők részére nem, csak a foglalkozásokon részvevő gyermekek számára váltandó belépő. A foglalkozáson csak a gyerekek vehetnek részt.
A Liszt-kukacok Akadémiájának másik programsorozata a 10-15 éves korosztályt célozza. Az ifjúsági hangversenyek az általános iskola különböző érdeklődési körű csoportjainak szólnak, így március 9-én a „Zene és rajz", április 13-án a „Zene és sport", illetve május 11-én a „Zene és irodalom" című koncertekre tudnak jegyeket váltani az érdeklődők. A programsorozat kabalafiguráját, Liszt-kukac urat Ligeti Miklós grafikusművész tervezte.