gyerek

Életre kel a Monarchia utolsó hadihajója

2010.08.23. 14:47
Ajánlom
A Leitha/Lajta fedélzetén egykor 11 nemzet hajósai szolgáltak. A hadihajó-történészek által is számon tartott jármű ismét régi fényében ragyog.

A világ első monitora, (alacsony hajótestű, erősen páncélozott, forgó lövegtornyos, géperejű hadihajója) az USS Monitor az Amerikai Egyesült Államokban épült 1862-ben, John Ericson svéd mérnök tervei alapján. Mivel műszaki elgondolásai beváltak, ez a hadihajótípus az egész világon elterjedt, 1862 és 1965 között mintegy kétszáz készült belőle. Az egész világon mindössze hét maradt fenn ebből a kétszázból, folyami azonban csak egy, a Lajta. Érdekesség, hogy bár a jármű ma is fontos szerepet játszik az "amerikai nemzeti mitológiában", az Egyesült Államokban nincs felszínen megmaradt monitor.

A rekonstruált, és augusztus 20-án újrakeresztelt egykori hadihajót 1871-ben, Újpesten Leitha néven bocsátották vízre. Korában technikailag igen fejlettnek számított: a Monarchia haditengerészetében ezen volt az első forgatható lövegtorony, illetve ez volt az első tisztán fémből épült, két csavarral hajtott, csupán géppel mozgatott hadihajó. A Leitha Óbudán állomásozott, magyar többségű személyzetébe a Monarchia minden tájáról érkeztek. Részt vett a boszniai okkupációban, végig harcolta az I. világháborút, számos katonai akcióban meghatározó szerepet kapott. A Tanácsköztársaság idején személyzete csatlakozott a világ egyik első antikommunista felkeléséhez, melyet éppen róla neveztek el monitorlázadásnak. A rendszerváltás előtt áruszállító hajóként üzemelt.

A nemzetközi jelentőségű magyar hadászati műemlék újrakeresztelését követően egy új múzeumhajót vehettek birtokba a történelem, a kultúra iránt érdeklődők, és tekinthetik meg a neszmélyi hajóskanzenben. A hajó a Magyar Állam tulajdonában és a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezelésében áll, rekonstrukcióját a Podmaniczky-díjas Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány végezte.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Vizuál

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.
Klasszikus

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.