gyerek

Éljük át együtt a hagyományainkat!

2014.08.07. 11:35
Ajánlom
A 24. alkalommal megrendezett jászberényi Csángó Fesztivál igazi, családi program: a felnőtteknek szóló, hagyományőrző koncertek és előadások mellett a gyerekekeket népi játszótérrel és ügyességi, kézműves foglalkozásokkal várják a szervezők.

Az augusztus 5-10. között zajló XXIV. Csángó Fesztiválon az egymást követő népzenei koncertek és folklórműsorok gazdag kínálatát a hazai fellépők mellett görög, grúz, lengyel, szerb és török együttesek vendégjátéka is színesíti. A hagyományőrző programok kavalkádja mellett a hétvége a gyerekeké is: a jászberényi Margit-sziget Aprók tere-prgramján belül ugyanis Kerekítő baba-mama foglalkozás, népi játékok, íjászkodás és kézműves foglalkozások is várnak a kisebbekre.

A Csángó fesztivál főszereplői a gyimesi és moldvai csángók, akik Gyimesfelsőlokról, Gyimesközéplokról, Setétpatakáról és Csinódról illetve Somoskáról, Klézséről, Pusztináról Lészpedről kelnek útra Jászberénybe. Az erdélyi, felvidéki, magyarországi hagyományőrzők olyan kistelepülésekről jönnek, mint Györgyfalva, Szucság, Türe, Budatelke, Magyarpalatka, Vesszős, Sülye, Vajdaszentivány, Nyárádselye, Bag, Elek, Ördöngősfüzes, Nagyecsed és Magyarbőd.

A rendezvény hagyományos programelemeként augusztus 9-én, szombaton a VIII. Magyar-magyar konferenciát is megtartják, amelynek témája a hagyomány továbbélése. A rendezők - Folklór Kulturális Közalapítvány és a Jászság Népi Együttes - csütörtöktől vasárnapig népművészeti vásárt is szerveznek. Ugyancsak a vasárnap záruló fesztivál kísérőprogramja a Jászság Népi Együttes székházában tartandó nemzetközi táncház- és zenésztábor.

Az Aprók tere részletes programja:

Aug. 9-10. 10:00-10:45 Kerekítő baba-mamás foglalkozás
Aug. 9-10. 15:00-16:45 "Dudát fújok, fújdogálok" - hangszeres népi játék és táncfoglalkozás
Aug. 9-10. 10:00-18:00 Fűz népi játéktér - fonott és fából készült ügyességi játékok
Aug. 9-10. 15:00-18:00 Jászjákóhalmi Íjász Egyesület - Íjász bemutató és lövetés
Aug. 9-10. 10:00-18:00 Napsugár Waldorf Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Jászberény - Kézműves foglalkozások 

Bővebb információ a fesztivál honlapján.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Ki milyen jövőt képzel el a Szabad Tér Színháznak? – Az aspiránsokat kérdeztük

Hárman adtak be pályázatot a Szabad Tér Színház vezetésére: Bán Teodóra jelenlegi ügyvezető mellett Benkő Nóra színművész és Somogyi Szilárd rendező. Lapunk megszólaltatta a három jelöltet.
Zenés színház

Apukák, korhelyek, Alberich, gonosz vagy borvirágos pasik

Nem is igazi basszus, inkább bariton, mondja magáról. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a legjelentősebb operajátszó helyekre hívják. Pünkösdkor például Salzburgba, de az alábbi beszélgetéshez is Párizsba telefonáltunk. Márciusban A Mester és Margarita premierjén láthatjuk színpadon.
Vizuál

Női vámpír, vérszívó zenetanár és magyar Drakula – 10 érdekesség a vámpírokról

Mi a retró vámpír film rendezőjének kedvenc vérszívó fun fact-je? Mi az, ami nem fért már be Nagy Zsolt és Walters Lili figurájába? A Drakulics elvtárs rendezőjével összegyűjtöttünk tíz meglepő infót a vámpírokról.
Klasszikus

Richter, Ojsztrah és Rosztropovics közös Beethoven-felvétele, ami borzalmasan sikerült

Maga Richter is azt mondta rá, nem hajlandó vállalni, de nem volt mit tenni, az EMI klasszikus zenei supergroup-ot álmodott magának.
Zenés színház

Vitray Tamás Händel-operában lép színpadra

Nem mindennapi operabemutatóval készül idei évadára a Szegedi Szabadtéri. Händel vígoperai jellegű művében, az Agrippinában Mester Viktória és Ludovik Kendi mellett Vitray Tamás is színpadra lép.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.