Móra Ferencnek van egy emlékszobája a róla elnevezett szegedi múzeumban. Klasszikus helyiség, benne sűrűsödik minden, ami a mai gyerekeknek nem kínál érdekességet: félhomályos, a tárlókban megsárgult, szöveggel teli újságlapok, igazolványok és könyvek, az írói, a muzeológusi, az újságírói, a könyvtárosi pálya bizonyítékai, megannyi adatolható, statikusan kiállított tárgy. Ne udvariaskodjunk, ez rettenetesen unalmas gyereknek, felnőttnek egyaránt, különösen a kortárs, a látogatót a tárlatba aktívan bevonó múzeumokkal szemben, ahol a felfedezés nagyobb élvezetet ad, az átadni kívánt, tapasztalati úton elsajátított tudásanyag pedig mélyebben és hatékonyabban bevésődik. Erre tökéletes példa az emlékszoba melletti, márciusban nyílt Móra mesebirodalma - Kalandozások Panka és Vadember útján című kiállítás.

Kis lábnyomok visznek fel a múzeum emeletére is, a kiállítótérben pedig folytatódik a padlón a minta, ezzel mutatnak utat a látogatónak, és csempészik be már a kezdet kezdetén a játékosságot. A kiállítás ellene megy a berögzült Móra-képnek, amiről leginkább a fekete-fehér, a tisztes és mély-, ám szinte minden esetben kilátástalan szegénység jut az ember eszébe. Nem a Zengő ABC derűje, hanem a Kincskereső kisködmön falujának reménytelensége. Nem a Betűország, hanem a szociografikus hitelességű állapotleírás. Nagyon nagy szerencsére a kiállítás alkotói - Rostás Mónika koordinátor, Kiss Ágnes vizuális tervező, Kovács-Krassói Anikó irodalmi felelős - megtalálták azt az egyensúlyt, amivel 2014-ből, friss szemmel rátekintve, hitelessé és átélhetővé teszik az életművet, felkeltik az érdeklődést a Móra-kötetek iránt.

Belépve a mesebirodalomba egy fogas fogad, rajta tarisznya, kisködmön, a falhoz támasztva mankó. A sarokban kemence, a tetején köcsög, petróleumlámpa, a padkán viszont rózsaszín rongyszőnyeg. Szemben a múlt század fordulójának iskolapadjai, rajtuk előkészítve kréta, kis táblák. Ez a berendezés azonnal megképzi a Móra-történetek helyszíneit. Ez a kiállítás azonban a részvételre ösztönöz, így be lehet ülni a padba iskolásat játszani, vagy le lehet ülni a padkára, hogy megtaláljuk a rézharsogány szó mai megfelelőjét a félbevágott gyümölcsökön. Egy következő sarokban áll egy asztal, rajta fejér fajansztál merőkanállal, benne fehér betűk. Bizony, versenyre hívnak, mert a betűtésztaleves betűiből Móra-idézetet kell kirakni a tányérba. Ebben a mesebirodalomban a falból zsiráf nő ki, kis cinegék a társasjáték figurái, a nagyhatalmú sündisznócska meséje pedig egy animációs filmmel ötvözött, interaktív kérdés-felelet játékban bontakozik ki.

Az elrendezés tiszta, világos, átlátható, a lélek mellett a szemnek is igazi felüdülés. Nincs agyonzsúfolva a tér, a fehér falakon színes, befogadható hosszúságú, frappáns idézetek - némelyik illusztratív képversben -, fotók az íróról, pontosan megfelelő mennyiségű lexikális anyag. "Minden kisgyerek okos, a legtöbb ember ostoba. Ezt teszi a nevelés" - írja Móra Ferenc. Ezzel az idézettel tökéletes összhangban a kiállítás készítői egyáltalán nem akarnak nevelni. A cél láthatóan az, hogy élményt adjanak, hogy Móra Ferencből ne múzeum legyen, hanem a kötelező címkék levakarása után egy ma is érdekes író. (Az sajnos csak a véletlen műve, hogy a társadalomrajzot tekintve ismét - és egyre inkább - aktuálissá válhat az életmű.)

A kiállítás 2014. december 14-ig tekinthető meg a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.