- Bábszínházba járó gyerek voltál?

- Az az igazság, hogy elég kevés bábszínházi élményem van, azok sem emlékezetesek, de azzal, hogy ezt a szakmát választottam, majd lehetőséget kapok arra, hogy bepótoljam, ami kimaradt. (Nevet.) Inkább színházba jártam, és azok az előadások maradtak meg, gimnazista koromból. Vidnyánszky Attila akkor vette át a debreceni igazgatást, és így nem is „hagyományos" színházzal találkoztam először, hanem egy szimbólumokkal, metaforákkal dolgozó teatralitást, ami végül is közel áll a bábműfajhoz, mert más eszközökkel bár, de ugyanúgy absztrahál.  

- Az egyetemen ez az első, kifejezetten bábrendező osztály, de a rendező szak sem indul minden évben. A báb vonzott elsősorban, vagy a rendezés érdekelt, és a báb csak extra?

- Először színész szerettem volna lenni, de ahogyan kinyílt a világ, utánaolvastam a színházcsinálásnak, színháztörténetnek, színházelméletnek, a másik oldal jobban érdekelni kezdett, azt éreztem, talán az nekem jobban való, és nem feltétlenül kell nekem a színpadra állnom. Jártam egy évig magyar szakra a Károlira, azt viszont túl teoretikusnak találtam. Aztán volt egy nagy szerencsém: 18 évesen találkoztam Badacsonyi Angélával, aki olyan kisugárzású művész, hogy nagyon tud hatni egy emberre. Akkor nagyon kevés időt töltöttünk együtt, de az az ízelítő, amit a tudásából, a báb műfajából átadott, egyértelműsítette, mit akarok csinálni.

- Szóval amikor a felvételire mentél, te már tudtad, mi a báb.

- Inkább úgy fogalmaznék: volt sejtésem róla.

- És beváltotta a reményeidet az, amit eddig kaptál?

- Abszolút. És ezt nem udvariasságból vagy a "kötelező kör" miatt mondom. Amit kerestem, a színház összművészeti jellege, az a bábszínházban tökéletesen egyesül. Bár itthon még mindig, sztereotip módon, leginkább a gyerekszínházzal azonosítják a bábszínházat, számomra ez kezdettől fogva egy izgalmas alternatív vonalnak tűnt, és egyre inkább kirajzolódott az eltelt három évben, hogy merre vannak még utak.

- Vannak élőszínházi rendezők, akik valahogy ráéreznek, rákapnak a bábra, és az, hogy ők, például Alföldi Róbert, Balázs Zoltán vagy Mácsai Pál, bábszínházban rendeznek, olyan nézőket is megnyerhetnek a műfajnak, akik esetleg még mindig a nyuszi-róka-vadász kesztyűs-paravános játékkal azonosítják a bábszínházat. Bár Csató Kata "megbáboztatta" Csákányi Esztert, a másik irányba mintha nem működne a dolog, Kuthy Ágit, Veres Andrást szerintem nem bombázzák élőszínházak a felkérésekkel. Te mi szeretnél lenni: az a rendező, aki az élőszínházból időnként kirándul a bábszínházba, vagy az a bábrendező, akit optimális esetben élőszínházba is hívnak, de a bábot persze magával viszi?

- Elsősorban bábrendezőnek tartom magam, egyelőre nem is nagyon érdekel az élőszínház. Nem azért, mert nem szeretem a színészeket, hanem mert azt gondolom, sokkal több lehetőségre, csodára képes a báb, a bábszínpad. Szeretnék ezzel foglalkozni, de ha később rendezni hívnak élőszínházba, természetesen nem fogok nemet mondani, a bábot azonban vinni fogom magammal.

- A Jancsi és Juliska a Vaskakas Bábszínház pályázatára született. A Vaskakas színésznője, Pallai Mara írta, aki épp benn ült azon a próbán, mit láttam. Milyen a szerzővel együttműködni?

- Nagyon filmes a történetvezetés, ugyanakkor abszolút érződik a darabon, hogy ezt egy bábbal tapasztalt ember írta. Nem dicsérni akarom, de tényleg ritka manapság az olyan, hogy úgy bontja ki a helyzeteket, olyan szöveget ad a színésznek, hogy azt bábbal meg lehet valósítani. Az, hogy a saját logikájához, ahhoz a felépítéshez ragaszkodik, teljesen érthető, hiszen az ő gyereke, ha viszont tudok érvelni egy-egy változtatás mellett, akkor elfogadja. Ezen kívül csupa jókat tudok még mondani: pontos, megbízható, jó humora van, remek partner.

- Mi fogott meg ebben a mesében, ebben a feldolgozásban?

- Nagyon tetszett, hogy bár dramaturgiájában, történetvezetésében, szereplőiben teljesen hagyományos Jancsi és Juliska, és mese minden elemében, a világa azonban valamivel sötétebb, mint amit megszoktunk.

- Fekete-fehérben indul az előadás. Ez a világ azonnal adta magát?

- Igen, ráadásul nekem valami miatt mániám a fekete-fehér meg a monokróm. Talán a tapasztalatlanságomból adódik, nem tudom, de azt érzem, ez egy letisztult esztétikai minőséget képvisel.

- De azért nyugtassuk meg az aggódó szülőket és pedagógusokat, hogy...

- Igen, lesznek benne élénk, vibráló színek. Barátkozom velük, és ez egy olyan darab, amiben megtehetem! (Nevet.)