gyerek

Gyerekek táncháza - a Tücsökringatótól az Aprók Báljáig

2012.03.28. 09:12
Ajánlom
Az idén 31. alkalommal, március 31. és április 1. között megrendezésre kerülő Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár szombati napján immáron hagyományosan a gyerekeké lesz a főszerep.

"Az OTP Bank különös figyelmet fordít arra, hogy tevékenységével elősegítse a közösségi értékek, a hagyományok ápolását, valamint a nemzeti értékek megóvását. Ezért is fontos számunkra, hogy évek óta fő támogatói legyünk az eseménynek, mely ebben a két napban minden generációhoz szórakoztatva juttatja el fontos nemzeti kulturális értékeinket" - mondta el Nagy Zoltán Péter marketing igazgató.

Bár az idén negyven éves városi táncházmozgalom kezdetben a fiatal felnőtt generációnak kínált szórakozást - és nem mellesleg ismerkedést egy akkor újra felfedezett hagyományvilággal -, napjainkban számos gyermek néptáncegyüttes működik szerte az országban. Mindez nem véletlen: a legkisebbeket legalább annyira magával tudja ragadni a folklór ritmusvilága, mint az idősebbeket.

A táncháztalálkozó persze akkor is remek alkalmat kínál az ismerkedésre, ha még nem volt lehetőségünk találkozni élőben a népzene és a néptánc magával ragadó élményével, sőt, az esemény kifejezett célja, hogy mindenki számára kedvet csináljon a táncházakhoz. Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület szerevezésében a Papp László Budapest Sportaréna küzdőterén szombaton egész nap - Aprók Bálja néven - a kicsiké lesz a főszerep. A népviseletbe öltözött gyerekek programja azonban nem az előadásokra koncentrál, sokkal inkább a civileket próbálja bevonni a közös tánctanulásba. Mindemellett nem maradhatnak el a hagyományos játékok sem, mint a rönkhúzás vagy a talicskázás, miközben kézműves foglakozások keretében a nemezelés, a tojásfestés vagy épp a szalmacsuhé-fonás trükkjei is elsajátíthatóak.

A rendezvény vasárnap is várja a családosokat. Tücsökringató néven a legkisebbek és szüleik tanulhatnak ölbeli játékokat, de arra is van mód, hogy a kicsiket szakképzett felügyeletre bízzuk, amíg a többiek a táncokat tanulják.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Életörömre hangolunk! – Szeptemberben jön a Zsidó Kulturális Fesztivál

Könnyű- és komolyzenei koncertek, irodalmi és gyermekprogramokkal, hazai és nemzetközi művészekkel várja a látogatókat a 24. Zsidó Kulturális Fesztivál szeptember 4. és 12. között. A programokat hét fővárosi helyszínen rendezik meg.
Zenés színház

Traviata a fellegekben – a Fokvárosi Opera flashmobja

A dél-afrikai operatársulat tagjai repülőútjuk közben rövid produkcióval örvendeztették meg utastársaikat, a Brindisit adták elő, Verdi Traviatájából. Videó a cikkben!
Klasszikus

„Abban bízunk, hogy a mi lelkesedésünk a közönségre is átragad” – Hornyák Balázs és Várdai István a Kaposfestről

Idén augusztus 13. és 16. között kerül sor az immár tizenhárom éves múltra visszatekintő kamarazenei fesztiválra, a Kaposfestre. A tervekről és a programról Hornyák Balázs fesztiváligazgatóval és Várdai Istvánnal, az eseménysor egyik művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Vizuál

Megkezdődött a Lefkovicsék gyászolnak forgatása

Keserédes, abszurd dramedynek ígérkezik Breier Ádám első nagyjátékfilmje, a Lefkovicsék gyászolnak. A rendezőt elsősorban saját családja identitásának konfliktusai inspirálták. A film premierjére várhatóan jövő ősszel kerül sor.
Színház

Érkezik a Darázs – Az iskolai zaklatásról láthatunk előadást a Margitszigeten

A Delta Produkció és a Kristály Színtér közösen mutatja be szeptember 30-án a Darázs című krimit. Az előadás Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával a főszerepben, Ördög Tamás rendezésében debütál a Margitsziget új játszóhelyén.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.