gyerek

Győrben száll a Vaskakas

2013.09.04. 10:35
Megosztom
Öt bemutatót tervez a 2013/14-es évadban a győri Vaskakas Bábszínház, amely négy előadást tart bérletes repertoárjában.

A bérletes kínálatban - ahogy hosszú évek óta - az idén is négy produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők. Gimesi Dóra A mindentlátó királylány című színdarabját Kolozsi Angéla állítja színpadra, az előadásban vendégként közreműködik Szikra József, a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja. Az októberi premierrel egy időben nyílik a Vaskakas előterében Bartal Kiss Rita bábrendező, bábtervező Zsebkendőnyi királyság című kiállítása. Bartal Kiss Rita a látványtervezője a Vaskakas 2013-as (bérleten kívüli) Mikulás-előadásának is: Miklós nap alkalmából Jégvirág cukrászda nyílik a győri bábszínházban, melyet Kocsis Rozi, a Vaskakas igazgatója álmodott, álmodik színpadra.

Tengely Gábor, színházunk főrendezője a szigetközi lápi lény, Hany Istók legendáját viszi színpadra, Kocsis Rozi pedig Kormos István A pincérfrakk utcai cicák című mesekönyvének történeteit adaptálja és rendezi az Aradi vértanúk útján. A Fészek Bérlet negyedik előadása a Hepp Trupp Családi Bábszínház A 3 kismalac és a farkasok című produkciója, mely túl van százötvenedik előadásán, és számos fesztiválon szerepelt szép sikerrel Szerbiától kezdve Montenegrón át egészen Lengyelországig.

Folytatódik a Fitos Dezső Társulat, a Nemzeti Táncszínház és a Vaskakas Bábszínház együttműködése is. A nagy sikerű, New Yorkban is vendégszerepelt A suszter álma, valamint a Nemzeti Táncszínház repertoárján jelenleg is szereplő Tántorgók után ezúttal az ifjúsági közönség felé fordulnak az alkotók: a Pygmalion-mítoszból kiindulva készítenek zenés-néptáncos-bábos előadást, melyet Győrben és Budapesten egyaránt megnézhetnek majd az érdeklődők.

2013-ban négy új taggal bővül a Vaskakas társulata. A győri bábszínházhoz szerződött a Kaposvári Egyetem két frissen végzett hallgatója - Gergely Rozália és György Zoltán Dávid neve azonban bizonyára nem cseng idegenül a Vaskakas közönségének, hiszen az elmúlt évadban mindketten nálunk töltötték szakmai gyakorlatukat. Két új taggal bővül a színház szervezési osztálya: Sashalmi Orsolya eddig mozit menedzselt, mostantól bábszínházat fog; Gyenese Péter pedig végzős egyetemistaként csatlakozik hozzánk, ami nem is csoda, hiszen nyolc éves korában határozta el, hogy egy napon a Vaskakas Bábszínházban fog dolgozni.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Kultúrkuckó

Ünnepi programok gyerkeknek

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.