gyerek

Hangulatjelentés Kapolcsról

2014.08.01. 14:52
Ajánlom
Nagyban zajlik a Művészetek Völgye, amely évről évre izgalmas programnak ígérkezik, nemcsak a koncert- és előadásdömping miatt, hanem mert ilyenkor a gyerekfoglalkozások, családi programok is egymást érik a festői szépségű kis falvakban. Aki teheti, az a hétvégén még mindenképp ejtse útba Kapolcsot és környékét.

Július 31-én, csütörtökön kora reggel felkerekedtünk, hogy szemlézzünk egy kicsit azokból a gyerekeknek szóló programokból, amelyek a műsorfüzetben sorjáztak egymás után. Noha a viharfelhők már gyülekezetek Kapolcs környékén, az időjárás végül mégiscsak megkönyörült a fesztiválon.

A Palya-udvarban július 31-én, délelőtt kis és nagy rajongók várták Szalóki Ágit, aki legújabb albumát, a Körforgást mutatta be, Fenyvesi Márton és Dés András zenészek kíséretében. A beszélgetős koncerten Balázs Eszter Anna, a Kolibri Kiadó főszerkesztője faggatta az előadókat a lemezről és az album alapján készült könyvről is. Felcsendült a Zsolti, a számítógépszerelő című dal, amelyet egy rögtönzött gyerekkórus is kísért, de a lemezből készült könyvbe is belelapozhattak a gyerekek.

A Szalóki-koncerttel szinte egyidőben kezdődött Bognár Szilvia Csintekerintője is, így a Palya udvarból egyenesen a Kaláka versudvarba siettünk, ahol már javában talpon voltak a koncertezők: együtt vonatoztak, táncoltak az énekesnővel, aki pár nóta erejéig a gyerekeket is megénekeltette.

Noha a kicsiknek szóló koncerteknek a délelőtt folyamán vége is szakadt, voltak olyan gyerekek, akiket a "felnőttprogramok" sem riasztottak vissza: Grecsó Krisztián előadását például a legkisebb generáció egyik képviselője is lelkesen hallgatta.

Míg a felnőttek a tikkasztó hőségben az árnyékba és a vízpára alá menekültek, a gyerekek számára további foglalkozások, játszóházak álltak rendelkezésre.

Akik taliándörögdi Művelődési Ház "zöld zugolyában" a Herman Ottó-emlékév tiszteletére olyan mobil tanösvényt alakítottak ki, ahol diákokból álló segítők kalauzolják végig az érdeklődőket az egyes állomásokon, közben pedig izgalmas kísérletekkel és játékos feladatokkal színesítik a bemutatót. Aki pedig szabadtér programra vágyott, azt várta az állatsimogató, vagy belevethette magát a kapolcsi játszóudvarok kínálatába. Az egyik kedvencünk a Design Terminál udvara volt, ahol az alkotásra fogékony gyerekek és szülők egész napos kreatív műhelyben tevékenykedhettek.

A kézműveskedés mellett volt kincskeresés, népi játszótér, manókkal teli, mesebeli udvar is, és mindezek mellé természetesen az a békebeli, nyugodt, falusi hangulat is fel-fel csillant, ami a Művészetek Völgyét a programkavalkád mellett igazán különlegessé teszi.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.