gyerek

Hinni a művészet erejében

2014.07.08. 15:26
Ajánlom
A MUS-E program segítségével az általános iskolák 1-4. tagozatos kisiskolásai a normál órarendjüket kiegészítve, kreativitásukat építő, művészeti órákon vehetnek részt. A program hosszú távú fenntarthatósága érdekében a MUS-E Magyarország elindította a Fogadj örökbe egy osztályt! elnevezésű kezdeményezést, melyhez folyamatosan várják a támogatásra nyitott cégek jelentkezését.

A MUS-E Magyarország 2013/14-es tanéve nemrég zárult és immáron a 20-dik volt azóta, hogy Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész útjára indította a programot. Ezeken az órákon a pedagógusok mellett gyakorló művészek nevelik a gyerekeket a közös gondolkodásra, az együttműködésre úgy, ahogyan azt csak a tánc, képzőművészet, zene, színház erejével lehet.

A MUS-E Magyarország Fogadj örökbe egy osztályt! elnevezésű kezdeményezése azért jött létre, hogy minél több budapesti, illetve vidéki általános iskolában fenntarthatóvá tudják tenni a MUS-E programot és ezzel a művészeti nevelés bevált módszereit népszerűsíthessék. Olyan művészekkel dolgoznak együtt mint pl. Guessous Majda Mária (népzenész), Koltai Katalin (gitárművész) Kravalik Brigitta (táncművész), Orosz Helga (színművész), Szarka Fedor Guido (képzőművész) vagy Belső Máté (trombitaművész).

Az együttműködést eddig három cég vállalta fel. Az Otthon Centrum a legrégebb óta kíséri figyelemmel a MUS-E munkáját és támogatja a programot. A Chiesi Hungary 2012 óta lelkes támogatója két budapesti osztálynak, akiket idén először azért látogattak meg, hogy a csak számukra készített kis műsort megtekintsék és ezzel még közelebb kerülhessenek az általuk támogatott gyerekekhez. A Budapest Bank pedig 2014. februárjában csatlakozott a programhoz, és a békéscsabai osztályt támogatja.

A MUS-E program folyamatosan arra törekszik, hogy a támogatók is megérezzék, milyen a gyerekek közelsége, és hogy észrevegyék az osztályokban történt változásokat, amelyeket pontosan a programnak köszönhetően értek el a művészek. Minél több vállalat igyekszik a művészet és a gyerekek pártolására, annál biztosabb alapot teremtenek a sikeres felnőtté váláshoz.

A MUS-E folyamatosan várja a nyitott és érdeklődő vállalatokat, akik elkötelezett hívei lehetnének a munkájuknak és szívesen részt is vennének benne, akár már 2014/15-ös tanévben. További információk a programról ide kattintva olvashatók.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Élete végéig, mindig tanult” – Kolosi Tamásra emlékezünk Nyáry Krisztiánnal

Egyszerre volt tudós, könyvkiadó, üzletember és polgár, aki láthatatlanul is nyomot hagyott a magyar kultúrában. A Lírástudók podcastban Nyáry Krisztián, a Líra Csoport kreatív igazgatója idézi fel Kolosi Tamás kivételes pályájának történetét.
Plusz

Hogy kerül József Attila egy divatbemutatóra? – interjú Bereczki Nórával, a Digital Umami alapítójával

Bereczki Nórát, a Digital Umami alapítóját az foglalkoztatja, hogyan tartható meg az irodalom, a képzőművészet és az alkotói gondolkodás súlya egy technológia által formált világban. Interjú.
Színház

Kinyílik a Babilon dosszié – interjú Fullajtár Andreával új bemutatójáról

Az elmúlt két-három év kitartó és alapos munkájának megkoronázására készül Fullajtár Andrea a Babilon dosszié című monodráma bemutatójával.
Klasszikus

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.
Klasszikus

Balog József: „Fontos belelátnunk a zeneszerző koponyájába”

Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb zongoraművészével, az MMA levelező tagjával tehetséggondozásról, tizennégy nemzetközi versenydíjról és a kortárs zeneművek kiadásának missziójáról is beszélgettünk.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Kultúrkuckó

Ünnepi programok gyerkeknek

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.