gyerek

Holle anyó Pécsett

2010.09.25. 17:39
Ajánlom
A Pécsi Harmadik Színházban Grimm klasszikusával indul az évad.

Élt egyszer egy asszony, annak volt két lánya: az egyik szép és szorgos, a másik csúnya és lusta. Az asszony sokkal jobban szerette a csúnya lustát, mert az az édeslánya volt. Minden munkát a másiknak kellett elvégeznie, ő volt "Hamupipőke" a házban. Egy nap ott ült szegény a kút mellett az úton, és font, egyre font, míg csak a vér ki nem serkent az ujjából. Ekkor ijedtében beleejtette az orsót a kútba, s mivel anélkül nem mert hazamenni, utánaugrott. Amikor magához tért, Holle anyó birodalmában találta magát. Holle anyónak földöntúli hatalma volt, befolyással bírt az emberek életére, a tengerek vándorlására, dunyhájából hó hullott a földre, zenélő csodahárfájára ébredt a földön fiú és lány között a szerelem. Mivel élet és halál fölött uralkodott, adott még egy lehetőséget a kis mostohalánynak a földi boldogság megtalálására. Cserébe azonban különféle szolgálatokat kért tőle. A lány rászolgált a bizalomra, és jutalmul csodás búcsúajándékot kapott Holle anyótól: aranyeső hullott rá távoztában a kapuban. Ezt meglátva otthon a csúnya lány megirigyelte gazdagságát és ő is beleugrott a kútba, mivel azonban ő rest volt és kelletlen, Holle anyó alaposan megbüntette, szurokesőt kapott a nyakába búcsúzóul...

Erről szól a Grimm-mese, amelyet Thuróczy Katalin és Bókai Zoltán írtak zenés mesejátékká, és Steiner Zsolt rendez a Pécsi Harmadi Színházban. A címszerepet Krasznói Klára alakítja, a további szerepekben Kasziba Zsuzsanna, Széll Horváth Lajos, Fischer Lilian, Tamás Éva, Cseporán Zsolt, valamint Götz Attila alakítják. A premierre szeptember 26-án kerül sor.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ha ez így marad, nehezebbé válik az ELTE Zenei Tanszék működése

Le kellett építeni az oktatói létszám egyharmadát a tanszéken, miután 250 millió forintot von el a BTK-tól a kormány. FRISSÍTVE!
Tánc

Gyárépületből lett a tánc új otthona – Bejártuk a Nemzeti Táncszínház frissen átadott épületét

A Nemzeti Táncszínház Millenárison található új épületének exkluzív sajtóbejárásán azt is megtudtuk, hogyan lesz valami szupermodern és korszerű annak ellenére, hogy „régi”.
Könyv

Kötött sapka – Tandori Dezső emlékére

A 80 éves korában elhunyt költőre Fáy Miklós emlékezik.
Klasszikus

Meglepetés lánykérés volt a pécsi koncerten

Filmekbe illő romantikus jelenet zajlott le a Pannon Filharmonikusok koncertjén Valentin-napon a Kodály Központban.
Klasszikus

Mi van, ha a Tavaszi áldozat botrányos premierje meg sem történt?

Lehet, hogy a bemutató karmestere terjesztette el, hogy összeverekedtek Sztravinszkij balettje közben a nézők? Úgy tűnik, a Sacre botránya csak egy jól csengő reklámszöveg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.