A Liszt-kukacok Akadémiája név alatt induló zeneakadémiai ifjúsági programok célja nem az, hogy muzsikusokat neveljenek, hanem az, hogy azoknak a gyerekeknek, akik a Goldberg-variációkat hallják otthon, további csodákat mutassanak meg ebből a végtelen szellemi univerzumból, azokat pedig, akik Lady Gaga hangzó árnyékában nőnek fel, elkalauzolják másféle zenei tájakra. A zenei műfajokon és hangszerbemutatókon túl LEGO-kockákból felépítik a méretarányos Nagytermet, s a gyerekek eljátszhatják a LEGO-figurákkal, hogy hová érkezik a művész, miként készül a művészszobában, közben hogyan gyülekezik a közönség, és így tovább. A foglalkozásokon részt vevő gyerek megismerkedhetnek a programsorozat arcával, Liszt-kukac úrral is.