gyerek

Írók, költők, illusztrátorok – gyerekeknek

2011.05.19. 16:49
Ajánlom
A VII. Gyermekirodalmi Fesztivál és Vásárnak a Millenáris Fogadója adott otthont május 12-14. között.

A hangzatos elnevezés és a bűvös hetes szám alapján arra gondoltunk, zsúfolásig tele lesz a Fogadó, de tévedtünk. Az asztalokon szebbnél szebb mesekönyvek, versgyűjtemények, illusztrációk várták az érdeklődőket, akik csak kis számban lézengtek az esemény szombati napján. Ám ami a szervezőknek talán csalódás, nekünk öröm volt: hiszen remekül elbeszélgethettünk a mesék szerzőivel, rajzolóival; az otthonról hozott és a vásáron beszerzett könyvekkel a hónunk alatt nem kellett kígyózó sorokat végigállnunk a Nagy Dedikáláson; a kiadók képviselőitől is hasznos információkhoz és jókora kedvezményekhez jutottunk - és még a kézműves foglalkozáshoz is odafértünk.

Mórocz Adrienn Boribon dalait énekelte, diafilmeket is vetítettek, a vállalkozó kedvűek pedig rajzolhattak olyan neves illusztrátorokkal, mint Rofusz Kinga, Schall Eszter vagy Makhult Gabriella. A Nagy Dedikáláson együtt voltak gyerekkönyv írók és illusztrátorok, köztük Richly Zsolt grafikusművész, a rendezvény védnöke (A kockásfülű nyúl, Kíváncsi Fáncsi), Rigó Béla (Nálatok laknak-e állatok?), Lackfi János (Domboninneni mesék, A részeg elefánt), Varró Dániel (Akinek a lába hatos, Túl a maszat-hegyen), Nyulász Péter (Zsubatta, Miazami), illetve Agócs Írisz (Maszat-könyvek), Lázár Zsófia (Bogármese), Boris Juli (Terka a piacon), Gyöngyösi Adrienn (Lámpalány meséi), Kőszeghy Csilla (Bumburi-mesék) és Kun Fruzsina (Rozi az égen, Harminchárom szlovák népmese).

A szervezők, a Csodaceruza gyerekirodalmi folyóirat munkatársai az esemény zárásaként kihirdették korábban kiírt pályázatuk eredményét, amelynek közönségszavazata alapján Lenka című műve lett 2010 legjobb mesekönyve.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Klasszikus

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Könyv

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

Nem című regényével Kemény Lili nyerte el 2024-ben a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Fesztivál megnyitóján adtak át október 10-én, immáron tizedik alkalommal. A különdíjat Kovács Dominik és Kovács Viktor vehette át a Lesz majd minden című kötetéért.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.