gyerek

Ismerkedj meg Weöres Sándorral!

2013.12.02. 14:12
Ajánlom
A Weöres Sándor Centenáriumi Év alkalmából kerül megrendezésre a december 7-én a Száncsengő elnevezésű programsorozat.

A Száncsengő célkitűzése, hogy a Weöres-életmű segítségével a programokban résztvevő gyerekek ismereteit bővítse, megismertesse őket a képző- és iparművészet különböző ágaival, valamint a foglalkozásokkal a kreativitásukat, nyitottságukat és képességeiket erősítsék. A rendezvényen a Kompánia Színházi Társulat lesz a gyerekek segítségére, emellett találkozhatnak Kányádi Sándorral, és részt vehetnek Kovácsovics Fruzsina koncertjén is december 7-én a Millenáris Teátrumban.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

A kortárs művészetről szól az augusztus Lovason

Augusztus első hétvégéjén harmadik alkalommal nyílt meg Lovason a Garten Balaton kortárs művészeti hetek, melynek célja, hogy bemutassa a kortárs képzőművészet és szobrászat legjelentősebb hazai alkotóit.
Vizuál

Négy díjat nyert Los Angelesben Szajki Péter filmje

New York után Los Angelesben is díjazták Szajki Péter Most van most című alkotását. A film a Los Angeles Film Awardson a legjobb elbeszélő nagyjátékfilm és a legjobb romantikus vígjáték kategóriájában nyert, míg Tompos Kátya a legjobb színésznő, Mohai Tamás pedig a legjobb férfi főszereplő különdíját díját vehette át.
Plusz

Állami gondozott fiatalokon segít a Magyar Művészeti Akadémia egyik legsikeresebb ösztöndíjas projektje

2021 szeptemberétől intézményesített formában működik tovább az a kezdeményezés, melyet Czikora István László a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként kezdett el 2018-ban. A projekt idén egy háromnapos táborral zárul, ám a munka ezzel nem ér véget: a művészeti foglalkozás ezután is a gyerekek mindennapjainak része lesz.
Színház

Nemzetbiztonságra hivatkozva vizsgálják az orosz színházi előadásokat

Vlagyimir Putyin elnök rendeletben adott utasítást az orosz állami színházakban játszott előadások vizsgálatára.
Könyv

Világrekordra készül Nemere István 758. könyvével

Augusztus 7-én, szombaton az író több új könyvét is bemutatja, ezzel pedig többször is megdönti az élő szerző legtöbb megjelent könyvének világrekordját – szúrta ki a hvg.hu.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.