gyerek

János vitéz a Meseboltból

2009.07.30. 15:18
Ajánlom
Egy klasszikus mű születik újjá színészek és bábok segítségével, humorral, költészettel és a halált is legyőző szerelemmel szabad téren, a csillagos ég alatt a kőszegi Jurisics-vár udvarán. Az iskolás és felnőtt közönségnek szánt János vitéz bemutatója augusztus 5-én lesz.

A hófehér betegszobában sovány, sápadt asszony fekszik. Egy várakozással és munkával telt élet utolsó órái, percei ezek, a párkák kezében egyre fogy a gombolyag, közeledik az idő. Katonaviselt, idős férfi érkezik a betegágyhoz. Hosszú évek küzdelmei, kalandok, csaták barázdálják az arcát. Férfi és nő, köztük egy egész élet kavarog a szakadék mélyén. 

Kovács Géza rendező iskolás és felnőtt közönségnek szánt János vitéze a szerelmesek utolsó találkozásával kezdődik. Az emlék- és álomképek  múltfoszlányok, lélektöredékek kavargásából bontakoznak ki lassan a betegágy fölött. Iluska és Kukorica Jancsi maguk is ködbe vesző, bizonytalan körvonalú, elrajzolt bábfigurák a hajdanvolt események útvesztőjében - a kis patak ölelő, hatalmas dunyhává dagad, a gonosz mostoha óriási, iszonyú lénnyé magasodik, a tarka falu chagalli képe hatalmas szájjal nyílik meg, hogy haragjában elnyelje a nyáját elhagyó Jancsit. Boráros Szilárd tervező a bábszínház különböző formáit, technikáit ötvözte: láthatunk botos bábokat, maszkokat, apró tittiri-figurákat és nagyméretű síkbábokat is. Az előadás látványvilágában az avantgárd festészet és szobrászat, a mesés Chagall, a kubizmus és az expresszionizmus találkozik a naiv népiesség és a századfordulós plakátművészet jellemző motívumaival: tarka, kavargó világ bontakozik ki a vándorútja során egyre messzebb sodródó, de mindig hazatartó Jancsi körül. A mesés kalandok sorában megelevenedik a kaszinóként is működő rablótanya, az égig zötykölődő katonavonat, az apró francia királyság és a tenger mélyére süllyedő hajó.

A történet jelen ideje, a betegágy, majd a koporsó rideg valósága megszakítja a mesét: a hazatérő férfi nem tudja megtartani, az élethez kötni kedvesét. János vitéz ekkor egy utolsó útra, végső kalandra indul, hogy megtalálja Iluskát az életen túl, a halál birodalmában. János vitéz - Orpheuszhoz, Héraklészhez, Tar Lőrinchez hasonlóan - alvilágjáró hős: a mítoszok és népmesék világában ez az út a beavatás része. Ám míg a görög hősök megerősödve, különös tudással gazdagodva térnek vissza a holtak birodalmából, Kukorica Jancsi egy másik világ felé tart. A Styx hullámai közt fel-felvillannak az ismert tárgyak, rég halott barátok, az emlékek elmosódnak, a képek kiégnek. Az út végén nincs más, csak végtelen fehérség. Petőfi Tündérországa az előadásban otthonos, egyszerű lóca, Iluska zoknit kötöget az életfonálból, Jancsi mellette pipázik: a soha meg nem tapasztalt közös élet, a nyugalom, a hazatérés boldogsága felér egy tündérkirálysággal.

Petőfi Sándor János vitéze a magyar népmesekincsből merít, de a költő saját élményeit, friss gyászát, gyors karrierjét is beleszövi a falusi árvák történetébe. A mű megírása idején elhunyt Csapó Etelke ártatlan, örökké tizenöt éves lányalakja szomorú valóságélményt ad a szőke Iluska megformálásához. Ez az egyéni bánat, személyes hang mély, valódi tragédiát csempész a világjáró hős mesés kalandjainak történetébe.

Az előadás megtartja az alapmű személyes hangját, népies motívumgyűjtemény helyett valódi drámát szeretne bemutatni: a János vitéz két ember, két szerelmes szomorú, valódi története, akik az egész életüket egymásra gondolva, szívükben egymást őrizve, de egymás nélkül élik le, hogy végül a másvilágon találkozzanak. A bolyongó férfi és a rá egész életében váró nő tragédiája ismert irodalmi toposz, igazi alaptörténet. János vitéz, mint egy magyar Odüsszeusz, járja végig az ismert és az ismeretlen világ útjait, hogy végül hazatérjen Iluskához. Katonazsákjában egy élet súlya, kezében türelemüveg: az elképzelt, idilli boldogság lassan készült, törékeny szimbóluma.

Férfi és nő egyszerű, valóságos története elevenedik meg egy látványos, Petőfi groteszk, olykor kegyetlen humorú, máskor lírai szépségű motívumkincséből táplálkozó előadásban. A vizuális világ sokféleségét a szöveg egyszerűsége ellenpontozza: Petőfi Sándor sorai hétköznapi természetességgel szólalnak meg az előadásban. Az utolsó útja előtt álló, kalandokban megőszült hőst Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház Jászai-díjas művésze alakítja, égi-földi párja, társa, másik fele, az életet szelíd várakozással leélő Iluska szerepében pedig a Mesebolt Bábszínház színésznőjét, Császár Erikát láthatják a nézők.

2009. augusztus 5. 20:30 - Jurisics-vár (Kőszeg)

Petőfi Sándor: János vitéz - Mesebolt Bábszínház, Kőszegi Várszínház

Dramaturg: Gimesi Dóra
Tervező: Boráros Szilárd
Zene: Lázár Zsigmond
Rendező: Kovács Géza

Szereplők: Szabó Tibor mv., Császár Erika, Czirók Tamás, Kovács Zsuzsanna, Németh Márta, Rápolti Mónika

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

A világ alulnézetből – Interjú Vásáry Tamással

Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
Könyv

Tízezer ingyenes Borbély Szilárd-kötetet vehetnek át a diákok

A 2014-ben elhunyt művész hatvanadik születésnapjára készült válogatáskötetet szeptember 28-tól vehetik át az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők. 
Zenés színház

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Klasszikus

Amerikai minimalizmus magyar nézőpontból – kötet jelent meg a 180-as Csoportról

A hiánypótló alkotást Dargay Marcell hangsúlyosan zeneszerzői nézőpontból írta meg, fókuszában az experimentális művészcsoport alkotásainak elemzése áll.
Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.