Az év ősbemutatóval kezdődik: Gimesi Dóra a Szélszabadító című mesejátékát szeptemberben mutatják be Bartal Kiss Rita rendezésében. A jubileum alkalmából az előadás napján (szeptember 26-án) kiállítás nyílik a Hevesi Sándor Színház előcsarnokában. A tárlaton bemutatott tárgyak - bábok, díszletek, fotók, plakátok - a Griff Bábszínház korszakait illusztrálják - mondta el Szűcs István megbízott igazgató kedden az évadnyitó társulati ülésen.
Szűcs István hozzáfűzte: fennállása óta több mint hatvan bemutatót tartott a bábszínház, csaknem 250 ezer néző látta az előadásaikat, ezért a tárlat anyagát a legemlékezetesebb, legnépszerűbb előadások kellékeiből állítják össze. Szűcs szólt arról is, hogy Pinczés István igazgató betegsége miatt az évad a megbízott igazgató irányításával kezdődik el Zalaegerszegen és majd később derül ki, hogy kinek a vezetésével folytatódik a munka.
A műsorterv ismertetésekor elmondta: októberben Ecsedi Erzsébet, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművésze magyar népmesét, A csillagszemű juhászt állítja színpadra. A 2014-es év a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó összeállítással zárul, a Szállást keres a szent család című karácsonyi játékot Nagy Kopeczky Kálmán rendezi.
Januárban Mosonyi Aliz Illemtan gyermekeknek című könyvének bábszínpadi változatát mutatják be. Az előadás - amelynek rendezője Székely Andrea - érdekessége, hogy a gyermekek kacagtató, játékos formában kapnak ízelítőt a napi viselkedési normákról. Márciusban Jill Tomlinson angol szerző A bagoly, aki félt a sötétben című állatmeséjét tűzik műsorra, a bábos, élőszereplős előadás rendezője Szívós Károly. Az évad egy klasszikus mese feldolgozásával, A kiskakas gyémánt félkrajcárja című bábjátékkal fejeződik be, a népmese adaptációját Halasi Dániel rendezi.
Szűcs István összegzésként elmondta: idén a szakmai munka színvonalát szeretnék tovább javítani, de emellett az is céljuk, hogy 3500-ra növeljék a bérletesek számát. Az elmúlt évadban csaknem 3200-an váltottak bérletet a Griff Bábszínház előadásaira. Szűcs István szerint a számok azt mutatják, hogy Zalaegerszegen és környékén a négy és tíz év közötti korosztályból szinte minden második gyermeknek van bérlete.