A negyvenöt fő befogadására alkalmas égboltszínház hasznos és érdekes időtöltést kínál valamennyi korosztály számára. A planetárium elsődleges célja a csillagászati, űrkutatási, valamint egyéb természettudományos ismeretterjesztés, de emellett a művészetek és a történelem csillagászati vonatkozásainak, összefüggéseinek szórakoztató bemutatása is.
A legszínesebb planetáriumi bemutatók egyike a Kalandozás a csillagos égbolton című előadás. A digitárium segítségével pontos égboltképet kap a látogató, melyet derült idő esetén a valóságban otthon is megfigyelhet. A szabad szemmel látható égbolt változásait, a Hold mozgását, a bolygók lassú elmozdulását és a csillagképeket sorakoztatja fel a bemutató. A műsor a digitárium segítségével végig kalauzolja a nézőt a nevezetes földrajzi szélességeken, Egyenlítőtől a térítőkön és Sarkkörön keresztül egészen a Pólusokig. Bemutatásra kerül a Föld, a Naprendszer, a Tejútrendszer és az ember által ismert Világegyetem galaxisai, objektumai.