gyerek

Kaposvári zsürorok

2010.04.28. 08:58
Ajánlom
Egy koreográfus-rendező, egy bábrendező, egy drámaíró és egy színész. Ezúttal a Gyermek-és Ifjúsági Színházak Biennáléjánák zsűrijét mutatjuk be.

Bozsik Yvette

Bozsik Yvette számára a klasszikus balettból való kitörést az jelentette, hogy tizenhét éves balett növendékként elkezdett független avantgárd produkciókat készíteni. Amikor 1993-ban leszerződött a Katona József Színházhoz, megalapította Bozsik Yvette Társulat néven saját társulatát, mely azóta Magyarország egyik kiemelt, nemzetközileg is elismert kortárs táncegyüttese. 2006-ban elsőként vehette át kortárs táncművészként a Kossuth-díjat. Társulata az elsők között készített Magyarországon csecsemőszínházi produkciót 2006-ban Négy Évszak címmel. További gyerekeknek szóló előadásai: Létramesék, Varázscirkusz (Varázsfuvola gyermek verziója), Petruska és Pulcinella (a IV. Kaposvári Biennálén Üveghegy-díja előadása) Gyermekjátékok (készült Brueghel festménye alapján), Péter és a farkas.

Lengyel Pál

1975-től a kaposvári Csiky Gergely Színházban dolgozik, ahol elsősorban gyerekelőadásokat rendez. Itt jelenik meg első Lázár Ervin rendezte előadása, Berzsián és Dideki. A későbbiekben még további öt darabot dramatizálnak Lázár Ervinnel, amelyek különböző színházakban, illetve bábszínházakban kerülnek Lengyel Pál rendezésében bemutatásra. (A legkisebb boszorkány, Nagyapu és a csillagok, Bab Berci kalandjai, Árgyélus királyfi, Szegény Dzsoni és Árnika). 1981-ben Kaposvárról az Állami Bábszínházba (később Budapest Bábszínház) szerződik, ahol sorra állítja színpadra a különböző kortárs magyar szerzők műveit. 1998 óta, folyamatosan a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke. Jelenleg az egri Harlekin Bábszínház igazgatója.

Németh Ákos

Színházi szerző, szabadúszó, 2002-től a Bonner (2004-től Wiesbadener) New Plays from Europe Festival magyar kurátora, kilenc színművet írt, több ezek közül megjelent német, bolgár, horvát, szlovák és angol fordításban. A darabokat számos magyarnyelvű színház és színművészeti egyetem tűzte műsorára, néhányból hangjáték vagy tévéfilm készült. Első szakmai sikerét a Müller táncosai c. műve hozta meg számára (Katona József Színház, Budapest, 1992). Műveit német, francia, horvát és angol színházak, hangjátékként a berlini Deutschlandradio, a bolgár és a horvát nemzeti rádiók is játszották.

Némedi Árpád

A népmesei legkisebb fiú testét és szellemét a család folyamatos szórakoztatásával, és a báttyak végletekig való bosszantását követő szántóföldi nyúlcipő-futással edzette, mígnem 1989-ben menthetetlenül bohócnak sodorta a betyár élet: leszerződött a győri Nemzeti Színházba. A rákövetkező évad már itt találta Kaposvárott, azóta hol így, hol úgy, 1994-től pedig már hivatalos felhatalmazással is színészként szórakoztatja a nagy- és kisérdeműt. Rengeteg szerep a háta megett, azok közt is szép számmal gyermekelőadások főszerepei (hogy csak néhányat közülük: Szélkötő Kalamona, Hókirálynő, Diótörő, Május 35, Lúdas Matyi). Muzikalitása végett időnként zeneszerzésre adja tehetségét, zenésztársaival főként gyerekelőadásokhoz ír zenét (úgy mint: Minden egér szereti a sajtot, A Kisfiú meg az oroszlánok, Lúdas Matyi, Ellopott holdfény).

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.