gyerek

Kötet és bábbemutató Zalaegerszegen

2013.10.10. 14:21
Ajánlom
Ősbemutatóra készül a Griff Bábszínház: Jámbor Zsuzsanna Kék nagyapó története című művének feldolgozását október 18-án láthatja a közönség Zalaegerszegen és aznap tartják az azonos című verses-mesés kötet bemutatóját is.

A bábszínházban tárgyanimációval, videovetítéssel, élő- és árnyjátékkal jelenítik meg a Kék nagyapó mesevilágát. A keretjátékban négy-öt történetet mesélnek el, amelyek egy része a múlt század elején, a Nagykunságban, a Hortobágyon játszódik - ismertette a darab részleteit Jámbor József rendező otkóber 10-én, a bemutatóról tartott sajtótájékoztatón.

Beszélt arról is, hogy a történet alapjául szolgáló meséket nagynénje, Jámbor Zsuzsanna az 1930-as évek végén, hétéves korában vetette papírra. A mesékhez édesapja, idősebb Jámbor József illusztrációkat is készített, a füzet csak évtizedek múltán került elő a fiók mélyéről. A hetvenhét esztendős Jámbor Zsuzsanna átdolgozta, újraírta a gyermekkorában megálmodott meséket, amelyekhez új történeteket talált ki - idézte fel Jámbor József. Hozzáfűzte: a történet a Kék nagyapóról szól, aki bepottyant egy tintáshordóba, amely kékre színezte a bőrét. Elkeseredésében a javasasszonyhoz fordult, aki megajándékozta egy kék tollal, amelyhez utasítást is adott: hét mesét kell írnia, így a tinta átvándorol a papírra, a mesék világába, és ismét tiszta lesz a bőre - idézte fel Jámbor József.

A rendező kiemelte: a bábelőadás és a könyv egységet alkot. Az előadás látványvilágának, vizuális struktúrájának a nyolcvan esztendővel ezelőtt készült rajzok és Farkas Julianna grafikai restaurációi egyaránt szerves részei. A történetben megelevenedik a korabeli Nagykunság, a tájegység "speciális, tiszta, egyben kontúros" világa, tájszólása, derűje, amely a múlt század derekán a pusztai népeket jellemezte. A zalaegerszegi ősbemutatón a Kék nagyapó történetének főbb szerepeit Farkas Attila, Benkő Zsuzsanna, Szilinyi Arnold, Medgyesi Anna, Balázs László, B. Szolnok Ágnes és Báthory Gábor játssza.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

„Jó egészséget kívánok mindenkinek, pályatársaimnak remek előadásokat és boldogságot, boldogságot, boldogságot” – tolmácsolta Lázár Kati szavait Jordán Tamás szeptember 18-án a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol nyolc művész csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához.
Színház

Vidnyánszky válasza Wilsonnak: „Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott”

A Nemzeti Színház igazgatója azután reagált, hogy a MITEM fesztiválra meghívott rendező, Robert Wilson közleményben tudatta, előadása után járó honoráriuma felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel.
Színház

A FreeSZFE-nek adja a MITEM-től kapott honoráriuma felét Robert Wilson

A világ egyik legismertebb rendezője a Nemzeti Színház fesztiválján vett volna részt, ám egészségügyi okokból kénytelen volt távol maradni, előadását nélküle mutatták be. Wilson később közleményben jelezte, hogy nem ért egyet az SZFE modellváltásának módjával – írta meg a hvg.hu.
Klasszikus

„Szeretnék ajtóstul rontani a házba” – beszélgetés Rajna Martinnal

Mindössze huszonöt évesen lett a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, az évadnyitó koncerten Kodály és Bartók művei mellett Balogh Máté új kompozícióját is vezényli, amelyet a zeneszerző számukra írt. Rajna Martinnal győri tervei mellett a modern zene fontosságáról is beszélgettünk.
Zenés színház

A sors lépcsőfokain járva – interjú Dolhai Attilával

A Budapesti Operettszínház idei évadának első bemutatója a Federico Fellini 8 és ½ című önéletrajzi ihletésű filmje alapján készült Nine-Kilenc, amely egy alkotói válságban lévő rendező belső vívódásait, illetve nőkhöz való viszonyát mutatja be. A Guidót alakító Dolhai Attilával a főhősről, az előadásról és vallásról beszélgettünk.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.