gyerek

Láss csodát! - AEGON-matiné a Szépművészetiben

2011.02.01. 07:44
Ajánlom
Az AEGON Művészeti Díjhoz és Társdíjhoz februártól új sorozat kapcsolódik. A kisiskolásoknak és szüleiknek szóló eseményekre a Szépművészeti Múzeumban kerül sor.

Az AEGON Magyarország 2006-ban hozta létre díjait Eszéki Erzsébet kulturális újságíró, szerkesztő koncepciója alapján. A két díjhoz hasonlóan a sorozat célja is az, hogy érzékeltesse a nyitottság, a mások iránti figyelem, érdeklődés fontosságát, a különböző művészeti ágak összjátékát, amelyeknek köszönhetően új és izgalmas asszociációk merülhetnek fel a kis és nagy nézőkben is.

Többféle művészeti ágból kerestek neves művészeket - írókat, színészeket, zenészeket vagy éppen kitűnő animációs filmrendezőt -, olyan alkotókat és előadókat, akik át tudják adni az olvasás, a képnézegetés vagy zenehallgatás örömét. Az ő segítségükkel ez a családi sorozat az új megközelítéseknek, inspirációknak ad teret. Minden mese vagy zenei improvizáció egy-egy témához kapcsolódik majd, illetve az ehhez választott - a matiné során a kivetítőn látható, majd a műsor után a múzeumban élőben is megtekinthető - műtárgyhoz. A cél annak érzékeltetése, hogy mennyire más asszociációkat ébreszthet egy mese, egy felolvasás, ha azt továbbszövi egy remek zenész a saját "nyelvén", zenei improvizációval - vagy éppen fordítva. A sorozat első alkalmára február 19-én kerül sor.

Ismerkedjünk meg a résztvevőkkel. Bíró Kriszta 1970-ben született Budapesten. 1992-ben diplomázott a Színház-és Filmművészeti Főiskolán. Utána a szolnoki Szigligeti Színházban, 1994-95-ben a Miskolci Nemzeti Színházban, 1995-től 1997-ig a kecskeméti Katona József Színházban játszott. 1997-től 2004-ig szabadúszó volt, 2004 óta a budapesti Örkény István Színház tagja.   

Ő játssza Keczeli Ilonát Molnár Ferenc: Üvegcipő című darabjában, az Örkény István Színházban, ugyanitt Maureen szerepét kapta McDonagh: Leenane szépe, avagy Piszkavas című művében. Ő volt Alice 2002-től Dürrenmatt: Play Strindberg című darabjában, a Tatabányai Jászai Mari Színházban, s láthattuk őt a Mi újság, múlt század? című előadásban, a Madách Kamara Színházban.  

Több filmben játszott, Bereményi Géza Régimódi Történetében, vagy például Koltai Lajos Sorstalanságában, Simó Sándor: Franciska vasárnapjai című, 1996-os filmjében. Írt két könyvet, mindkettő az Ab Ovo Kiadó gondozásában látott napvilágot, legutóbb a Fiókregény című regénye aratott szép sikert. Az előző, a 2003-as Jozefa két elbeszélést, egy kisregényt tartalmazott.  

Két színpadi adaptáció kötődik a nevéhez, 2005-ben Kosztolányi Dezső Édes Annája volt az első a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, nemrég, 2006. december 22-én pedig a Magyar Színházban mutatták be Guelmino Sándor rendezésében, Bíró Kriszta adaptációjában T. Wilder Szent Lajos Király hídja című művét. A 2010 decemberében bemutatott, nőNyugat című előadás egyik előadója és szerkesztője.

Bujtor Balázs 1999-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1995-ben csatlakozott a Danubia Szimfonikus Zenekarhoz, ahol 1996 decemberétől 2007 augusztusáig hangversenymesterként dolgozott. E zenekarral számos nagy sikerű koncertet adott itthon és külföldön egyaránt, valamint lehetősége nyílt olyan karmesterekkel együtt dolgozni, mint Fürst János, Eötvös Péter, vagy Sir Neville Marriner.

1995-ben alapította vonósnégyesét, mellyel számos klasszikus és kortárs zenei hangversenyt adott. 2004-ben a BMC kiadónál elkészítette első kortárs jazz CD-jét, melyet több ilyen irányú felvétel követett. Együtt dolgozott többek között Szakcsi Lakatos Bélával, Gadó Gáborral, Oláh Kálmánnal, Erdélyi Péterrel, Hárs Viktorral, Winand Gáborral és Fekete-Kovács Kornéllal is.
Negyvennél is több hanglemezen találkozhatunk vele közreműködőként. 2001 óta Élő Péterrel két nagy-, valamint több kisjátékfilmhez, reklámhoz komponált zenét. 2007 szeptembere óta a Pannon Filharmonikusok első hangversenymestere.

Fekete-Kovács Kornél hangszeres szólistaként és zeneszerzőként, hangszerelőként is elismert művész. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán tanult. Hangszeres szólistaként és zeneszerzőként, hangszerelőként is dolgozik. Számos korábbi zenekara közül kiemelkedik a Brass Age, az Oláh Kálmán Szextett, a Blacksmith Workshop.

A Budapest Jazz Orchestra alapítója, 1998-tól 2005-ig művészeti igazgatója és szólistája. 2005-től a Modern Art Orchestra vezetője, 2006-ban pedig megalakította a Fekete-Kovács Kvintettet. Pályája során olyan neves nemzetközi zenekarokban játszott, mint az IASJ Big Band (Koppenhága), az EBU Big Band (Amszterdam-Budapest), a Brande International Music Workshop Orchestra (Dánia), az UMO Jazz Orchestra (Finnország), a Central Europian Jazz Connection, East Europian Artsamble és a Finn-Magyar Jazz Műhely.

Zeneszerzőként számos kisebb kompozíció mellett meghatározó értékűek jazz nagyzenekarra írott egészestés kompozíciói. Legújabb ambíciója a szimfonikus zenekari hangzás és a jazz muzsika ötvözése, amelynek eredményeként 2010 decemberében látott napvilágot a Grandeur című alkotása, a Pannon Filharmonikusok és saját kvintettjének közös lemezeként.

1995-től 2010-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének, 1998-tól a Kőbányai Zenei Stúdió tanára. 2003-2005-ig a Magyar Jazz Szövetség elmökségi tagja. 2009-től a Magyar Jazzművészek Társaságának elnöke. Elnyerte az Artisjus Zenei Alapítvány díját (2000 és 2004), az Arany Zsiráf-díjat (2000), az eMeRTon díj - Az Év Zeneszerzője elismerést (2002), a Liszt Ferenc-díjat (2009) és Orszáczky Miklós-díjat is (2010).

Láss csodát! - AEGON-matiné a Szépművészetiben

2011. február 19. 11:00 Szépművészeti Múzeum

Km.: Bíró Kriszta (színésznő), Bujtor Balázs (hegedű), Fekete-Kovács Kornél (trombita, szárnykürt)

Sorozatszerk.: Eszéki Erzsébet

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója

Az ismert és sokak által szeretett színész, színházigazgató 65 éves volt.
Színház

„Csönd, zokogás, fájdalom” – Böröndi Tamásra emlékezik Bodrogi Gyula

Rövid, versnek is beillő nekrológot közölt kollégájáról a Kossuth-díjas, Nemzet Művésze címmel kitüntetett Bodrogi Gyula. Az éjjel elhunyt Böröndi Tamásra emlékezik,
Színház

Koronavírusban halt meg Böröndi Tamás

A Vidám Színpad 65 éves igazgatójának nem volt alapbetegsége - tudta meg a Blikk.
Klasszikus

Karmester negyven év alatt – interjú Rajna Martinnal

Úgy véli, ilyen nincsen: karmester negyven alatt. Ő ennél még fiatalabb, viszont egyre gyakrabban halljuk a nevét. Rajna Martin a legfiatalabb dirigens volt, aki Junior Príma-díjat kapott, számos hazai zenekarral dolgozott már együtt. Azt mondja, ehhez a szakmához nem lehet eleget tudni, és éppen ez benne a jó.
Jazz/World

Debussy a klasszikus címkéje nélkül

Megjelent Harcsa Veronika, Razvaljajeva Anasztázia és Fenyvesi Márton első közös lemeze, amelyen Debussy-dalok hallhatók modern és izgalmas köntösben, úgy, ahogy még biztosan nem találkoztunk velük. Hiányzik az a hang, amit ez a megjelenés képvisel.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.