A Láss csodát! című, 2011 februárjában indított, az AEGON Magyarország és a Szépművészeti Múzeum együttműködésében megvalósuló új sorozat az újszerű összhatásokra, a különféle művészeti ágak, művészek összjátékára épül. Neves művészek lépnek fel minden matinén, olyan alkotók és előadók, akik át tudják adni az olvasás, a képnézegetés, a zenehallgatás, illetve az összhatások örömét.
A versek, mesék, az ott születő zenei improvizációk és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből választott műtárgyak egy-egy témához kapcsolódnak, s így, együtt, új és izgalmas asszociációkat váltanak ki, másmilyeneket, mint amilyen gondolatokat, érzelmeket ébresztene önmagában a felolvasás, a zene vagy a képnézegetés. Mindez összefonva, egymáshoz kapcsolva mást adhat, mint önmagában, külön-külön.
A Szépművészeti Múzeumban a szombati családi program 10-től 13 óráig tart, a gyerekek és szüleik 10-től ismerkedhetnek a múzeumban az adott témához választott műtárgyakkal, majd 11-kor kezdődik a Láss csodát! - AEGON-matiné sokszínű, a témát többféle műfaj összefonódásával érzékeltető műsora, amely után, 13 óráig a családok a témához kapcsolódóan közösen alkothatnak a múzeumi foglalkozáson.
Április 30-án 11-től, a 10-től 13 óráig tartó Családi Kerengő keretében a fellépő művészek: Ónodi Eszter - színésznő, Lackfi János - költő, Dés András - zenész (ütőhangszerek) és Szabó Dániel - zenész (zongora). A sorozat szerkesztője Eszéki Erzsébet.
Kérdésünk: Melyik színház tagja Ónodi Eszter? (Bővebben a fellépőkről ezen a linken olvashat.)
A helyesen válaszolók közül hárman lehetnek partnerükkel a Fidelio vendégei az április 30-i Aegon-matinén.