gyerek

Láss csodát decemberben is!

2011.12.12. 10:00
Ajánlom
Kitűnő művészek összjátéka gyerekekkel és szüleikkel, hogy együtt fedezzék fel az újdonságot, együtt találják meg a játékosság örömét zenében, versben, mesében, képeken – és az életben. Legyen a Fidelio vendége az év utolsó Aegon-matinéján december 17-én, szombaton 11 órától 12 óráig!

A 2011 februárjában indított sorozat eddigi családi matinéi egyértelműen visszaigazolták, mennyire nagy szükségük van a gyerekeknek és szüleiknek is olyan egyedi, játékos művészeti produkciókra, amelyek az újszerű összhatásokra, a különféle művészeti ágak, művészek összjátékára épülnek. Az AEGON Magyarország és a Szépművészeti Múzeum együttműködésében megvalósuló sorozat matinéin neves művészek lépnek fel, olyan alkotók és előadók, akik át tudják adni az olvasás, a képnézegetés, a zenehallgatás, az újszerű felfedezések együttes örömét.

A fellépő művészek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből választanak a matinéhoz képeket, amelyekhez verseket, meséket társítanak, és mindezt ott születő zenei improvizációk teszik teljessé. Ez így, együtt, újfajta képzettársításokat vált ki, másmilyeneket, mint amilyen gondolatokat, érzelmeket ébresztene önmagában egy kép, vagy csak a felolvasás, a zene.

Az eddigi matinékon érzékelhették a kis nézők és szüleik is, mennyire új, akár meghökkentő érzelmeket, gondolatokat ébreszthet például egy mese, felolvasás, ha azt továbbszövi egy remek zenész a saját "nyelvén", zenei improvizációval - vagy éppen fordítva, illetve ha a témához választott képek világát egy-egy irodalmi mű és zene egészíti ki, viszi tovább. Mert összefonva, egymáshoz kapcsolva mást adhat, mint önmagában, külön-külön.

A Szépművészeti Múzeumban a szombati családi program 10-től 13 óráig tart, a gyerekek és szüleik 10-től ismerkedhetnek a múzeumban az adott témához választott műtárgyakkal, majd 11-kor kezdődik a Láss csodát! - AEGON-matiné sokszínű, a témát többféle műfaj összefonódásával érzékeltető műsora, amely után, 12-től 13 óráig a családok a témához kapcsolódóan közösen alkothatnak a múzeumi foglalkozáson. Az egyórás produkció műsorvezetője Herczku Ágnes, énekesnő, akinek segítője a játékban Makovínyi Tibor táncos lesz, a zenét Barcza Horváth József (nagybőgő) és Dés András szolgáltatja.

Kérdésünk: Milyen hangszeren játszik Dés András?

A helyesen válaszolók közül ketten lehetnek a Fidelio vendégei az Aegon-matinén.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Raktárvásárral zárja a nyarat a Libri

Hat napig várja váltakozó akciókkal és folyamatosan frissülő készlettel vásárlóit a Libri Kiadó a Szentendrei úton.
Klasszikus

Mezítláb vagy sportcipőben a színpadon – Kaposfest-napló

A Kaposfest harmadik napján egy különleges Martinů-kvartett, egy Sosztakovics-szonáta, illetve Schumann, Brahms és Dietrich közös alkotása örvendeztette meg a fesztivál közönségét. Kritikai beszámoló.
Klasszikus

Magyarul is megjelenik Fischer Ádám életrajzi könyve

A karmester 70. születésnapjára jelenik meg Oplatka András életrajzi könyve szeptember elején. Természetesen német nyelven is kiadják.
Klasszikus

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.
Tánc

A tánc az emberi faj lételeme, mondják az antropológusok

Azt gondolhatjuk, a tánc csak szórakozás és nem tartozik az emberi faj legfontosabb létfunkciói közé. Az antropológia azonban mást mond. VIDEÓ!

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.