gyerek

Lázár Ervin-mesék a Budapest Bábszínházban

2011.10.03. 11:37
Ajánlom
A Koós Iván Galéria tárlóiban Lázár Ervin meséihez készített könyvillusztrációk és bábok láthatók.

A Lázár Ervin meséinek emléket állító kiállítás - melynek ötlete a Csodaceruza irodalmi folyóirat munkatársaitól ered - apropója az, hogy a Budapest Bábszínház januárban bemutatja az író egyik legismertebb meséjét, A hétfejű tündért. A  2012. január 30-ig látogatható kiállításon a többi között Gyula Líviusz és Réber László alkotók Lázár Ervin történeteihez készített könyvillusztrációit tekintheti meg a közönség. A bábok között az érdeklődők láthatják A legkisebb boszorkány című előadás szereplőit, egyebek mellett Anya-Banyát és három lányát, Király Kis Miklóst, a sárkányt és a táltos paripákat, valamint a Szegény Dzsoni és Árnika főhőseit, kiskacsákat és egyéb kedves alakokat. A bábokat Orosz Klaudia bábtervező készítette. Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő című meséjéből Horváth Mária készített rajzfilmet, melyből a megnyitón és a kiállítás ideje alatt alkalmanként csoportoknak is vetítenek részleteket.      

Lázár Ervin Budapesten született, de szülőföldjének a Tolna megyei Alsórácegrespusztát tekintette, ahol családja 1938 és 1951 között  
lakott. Szekszárdon érettségizett, majd az ELTE bölcsészkarán, újságíró szakon tanult, később magyartanári diplomát szerzett. Első meseregényét, A kisfiú meg az oroszlánok című könyvet a Móra Könyvkiadó jelentette meg 1964-ben. 1971-től szabadfoglalkozású író lett. Első novelláskötetét Csonka csütörtök címmel a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg. Ettől kezdve felváltva írt meséket és felnőtteknek szóló novellákat, valamint hang- és bábjátékokat.

Írásaira jellemző egyedi, a valóságot egyszerre a gyermek és a felnőtt szemszögéből szemlélő látásmódja, sajátos humora, nyelvének játékossága, ötletes szócsavarásai. 1973-ban jelent meg a Buddha szomorú című novellás-, valamint A hétfejű tündér című mesekötete. 1979-ben látott napvilágot egyik legnépszerűbb műve, a Berzsián és Dideki, amelyben a főhősök nevét Fruzsina leányától "kölcsönözte", e meseregényéért 1982-ben Andersen-diplomával tüntették ki. Ugyancsak nagy sikert aratott A Négyszögletű Kerek Erdő című kötete, amelynek ötletes nevű szereplőiben a felnőtt olvasók könnyen ráismerhettek bizonyos embertípusokra, a különböző helyzetekben megnyilvánuló emberi magatartásformákra. A könyv 1986-ban megkapta Az év könyve jutalmat, amelyet 1989-ben, majd 1996-ban a Bab Berci kalandjai és a Csillagmajor című kötetek is elnyertek. Lovak, kutyák, madarak és A manógyár című kötetei elnyerték az Év Gyermekkönyve kitüntetést. Szegény Dzsoni és Árnika című meséjéből mozifilm is készült, s a Csillagmajor című novelláskötet három elbeszélése alapján készült A porcelánbaba című film.

Munkásságáért 1974-ben József Attila-díjat, 1990-ben Déry Tibor-jutalmat, 1992-ben Soros-életműdíjat, 1996-ban Kossuth-, 1998-ban Magyar Művészetért, 2005-ben pedig Prima Primissima Díjat kapott. Budapesten halt meg 2006. december 22-én.

Októberben több Lázár Ervin-meséből készült előadás is szerepel repertoáron. A Nemzeti Színházban október 16-án látható a Berzsián és Dideki, október 18-án a Thália Színházban vendégszerepel a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata a Szegény Dzsoni és Árnikával.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

„Ne azon botránkozzunk meg, hogy meztelen gyerektesteket mutogatok, hanem a valóságon!”

A karizmatikus hatvanas zenetanár és az újonnan érkezett tinédzserlány közötti furcsa viszonyt igyekszik kibogozni a zenekar tehetséges szólistája, Dávid. Nagy Zoltán bemutatkozó filmjében főhős és néző egyaránt a rejtett jelek és a sorok közt rejlő lényeg felkutatására van ítélve.
Klasszikus

Bösendorfer zongorát hallunk Érdi Tamás új Beethoven-lemezén

Mindig, mindenhol a Steinway, most viszont egy olyan lemez jelent meg, amelyen Bösendorfer-zongora szól. De korántsem ez Érdi Tamás felvételének érdeme.
Klasszikus

Ha a rezesek viccelni kezdenek...

... csinálják úgy, mint ez az öt plusz egy fickó. Most, amikor kis hangszórókon hallgatunk zenét, mindennél fontosabb, hogy megismertessük a legkisebbekkel az élő zene izgalmait. A Brass In Five harsány humorral és a hangszereik sokféle hasznosításával végzik ezt a munkát.
Jazz/World

Visszahelyezik a verset ősi jogaiba – 50 éves a Kaláka

Idén ötvenéves a Kaláka zenekar, akinek dalain már több generáció nőtt fel. A jubileumot november 30-án a Müpában is megünneplik, ennek kapcsán kérdeztük Gryllus Dánielt a vers szerepéről, a gyerekközönségről és Latinovits Zoltánról.
Vizuál

Tölts egy napot Woody Allennel

November 28-án érkezik a hazai mozikba Woody Allen legújabb filmje, az Egy esős nap New Yorkban. Ebből az alkalomból Woody Allen-napot tartanak a Kino Cafe Moziban, a mester utóbbi években készített legjobb filmjeivel.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.