- Miben különbözik a Hangicsálda Kokas Klára módszerétől?

- A Hangicsálda tulajdonképpen csak egy fesztiválnév, kifejezetten az Ördögkatlanra találtuk ki. Ezt a foglalkozást kilencven százalékban Kokas Klára zenepedagógiai elvei alapján tartjuk, hiszen Klára módszerében értékes komolyzenei, népzenei elemek vannak. Amit Kerek István hegedűművésszel hozzáteszünk, az az élőzene, amivel reményeink szerint még erőteljesebbé válik a zenei élmény. Persze nem itt, a Katlanon próbáltuk ki a módszert először; Budapesten rendszeresen tartok ilyen foglalkozásokat, amelyeken sokszor kérem meg Istvánt, hogy hegedüljön.

- Mióta dolgoztok együtt Kerek Istvánnal?

- Kilenc éve zenéltünk először együtt, és azóta is sok közös fellépésünk van. Néhány éve egy bölcsődében dolgozom, illetve egy fejlesztőházban lettem munkatárs, ahová sokszor jön velem István is zenélni a gyerekeknek, főként ünnepekkor.

- István milyen módon vesz részt a foglalkozásokon?

- Általában szólóműveket, népdalokat játszik, ami nagyon fontos, hiszen a zene rezgését veszi át a testünk. Klára néni egyik híres mondása, hogy „a zene felemeli kezeimet" - ez többszörösen igaz az élőzene esetében. Ma már a városi gyerekeknek különleges élmény, hogy valaki népdalokat énekel, játszik el hegedűn. Szoktunk behozni egyszerűbb ütős hangszereket is, hogy a gyerekek is beszállhassanak a zenélésbe - ez már saját ötlet, Klára néni nem igazán használt eszközöket.

- Milyen korosztálynak szól ez a foglalkozás?

- Elsősorban bölcsődésekkel és óvodásokkal foglalkozom, de lényegében pocaklakótól a serdülőkig ajánlható a foglalkozás - a kamaszokhoz viszont már egy erős személyiség és pedagógiai felkészültség szükséges. Nemrég felmerült az a lehetőség, hogy felnőtteknek is tarthatnék Kokas-módszerrel foglalkozásokat, de ez egyelőre még csak ötlet formájában létezik. Mindenesetre a szülők, és az ördögkatlanozó fiatalok közül többen is örömmel csatlakoztak improvizatív játékunkhoz, éneklésünkhöz, a zenehallgatás és mozgás öröméhez.  Ezt a módszert egyébként sokáig az alternatív címkével illették, de egyre elismertebbé válik, mind a pedagógusok, mind a szülők körében. A zenepedagógiai értékek mellett a zenei nevelésnek transzfer hatása van egyéb más részképességekre is. A Kokas-módszer művészetpedagógiai terápia, melynek bizonyítására sokrétű kutatásokat végeznek. A nemzetközi kutatócsoport munkáját a Kokas Klára Szakmai Kollégium igyekszik segíteni, melyhez - nagy örömömre - én is csatlakozhattam.

- Hogyan néz ki egy Hangicsálda?

Először mindig van egy játékba hívó dal, majd az improvizatív rész következik, amikor egy népdalt dolgozunk fel közösen: kicsit átírjuk a szöveget, beleillesztünk plusz részeket. Például a Béres legény mezítláb ment számtani című népdalnál ők találhatják ki, hogyan és mivel ment szántani a népdal szereplője. Ezzel a legalább húsz perces résszel az improvizatív készségüket rendkívül jól tudjuk fejleszteni. Mikor pedig elcsitulnak, következhet a két-három perces zenei részlet, amelyet a gyerekek egymás után, sokszor megismételve hallhatnak. Ennek nagyon erős pozitív hatása van akár az idegrendszer fejlődésére, akár a zenei befogadás képességére. Természetesen ez arra a gyerekre is igaz, aki soha nem fog zenét tanulni, hiszen nem kell hozzá tudni kottát olvasni. A kialakuló mozgássorral, amit maguknak találnak ki a gyerekek, sokkal mélyebben élik meg a zenei élményt - ezért ez a foglalkozás egyik legfontosabb része. A zenei részletek negyedik-ötödik meghallgatása után elindul a gyerekek fejében „egy mozi" - mindenkinek lesz egy saját története.

- Hogyan kezdődik el a mozgásos improvizáció?

- Az első pár alkalommal a földön fekve vagy ülve hallgatják a zenét. A mozgás elkezdése gyerekfüggő: van, aki az első részlet után felpattan és elkezd táncolni, de általában a harmadik-negyedik elem után születik meg bennük valami. Óvodásoknál ezt még segítjük szavakkal is, lehetsz például kispatak, leveleken átvilágító napsugár. Fantasztikus történetek szoktak kialakulni, amelyekben mindig a saját élményeiket jelenítik meg a gyerekek. Amíg kisebbek, általában állatokról mesélnek, majd ahogy idősödnek, egyre jobban merik saját emberi érzéseiket, jellemző vonásaikat kitáncolni magukból. Felnőttként sok családi emlék, régi történet jön felszínre. A foglalkozás ezen része nagyjából fél órát vesz igénybe, ami alatt tíz-tizenkétszer megy le ugyanaz a részlet. Ezután lehet szólót kérni, amit a gyerekek általában sokkal szívesebben vállalnak, mint a felnőttek. Ezt szoktuk még vizuálisan is erősíteni - rajzzal, festéssel.

- El is szokták mesélni, mit táncoltak el?

- Természetesen, ezt mindig megbeszéljük a végén. Körbeülünk, és aki szeretné megosztani a gondolatait, az megteheti. Ilyenkor nagyon sokszor előjön a gyerekek gyásza, félelmeik, rossz élményeik. A tánccal ezeket fel tudják dolgozni - mivel senki nem figyeli őket közben, szabadon kimozoghatják magukból az érzelmeiket.

- Ebben mindenki részt vesz?

- Nem, egyáltalán nem kötelező. Van olyan kisgyerek, aki akár fél éven keresztül is csak bebújik az asztal alá, és semmit sem csinál. Volt egy kisfiú, aki mindig egy szék alá bújt be és csak a lábát lóbálta a zenére. Később elmondta, hogy ez az ő barlangja. Kiderült, hogy egy négy gyerekes család legnagyobb gyereke, és neki már az is élmény volt, hogy szép zenét hall és közben békén hagyják. Persze ugyanúgy részt vett a közös játékban, a végén a gyertyagyújtásban, elköszönésben. Pozitív tapasztalat, hogy a szeretetnek és az érintés művészetének is jut szerep a foglalkozáson. Nagyon nagy élmény volt számomra, amikor bölcsődei dolgozóknak tartottam előadást a Kokas-módszerről. Kipróbáltam velük is a foglalkozás egyes részeit, illetve felkészítettem őket arra, hogy mindenkit megérintek majd, miközben beszélek. Azt tapasztaltam, hogy az emberek megrettennek attól, ha hozzájuk ér valaki, pedig az érintés is fontos dolog. Ugyanígy a teljes figyelem is egyre kevésbé jellemző. Nem sok szabály van egy ilyen foglalkozáson, de az fontos, hogy ha valaki szólót kér, figyeljünk rá, és ha elmondja a történetét, akkor ne szakítsuk félbe.

- Szoktál néha átvenni elemeket a Kerekítőből, Ringatóból?

- Végzett Kerekítő foglalkozásvezető vagyok, de a Kokas-módszert sokkal közelebbinek érzem magamhoz, azt is mondhatnánk, nekem már ez a hivatásom, hiszen ebben a módszerben találtam meg önmagamat igazán. A Kerekítőn nincs komolyzene, mivel azonban négy éves koromtól hegedülök, illetve klasszikus énekművész vagyok, ebben tudok igazán kiteljesedni. Persze egy-egy mondókát mindig érdemes beiktatni, viszont nagyon nagy pluszt jelent a klasszikus zene. Minden foglalkozáson elmondom a szülőknek, mire táncoltak a gyerekek, mivel ők otthon is szeretnék újra meghallgatni az itt szereplő zenei részleteket. Ez nagyon jó, mert a későbbi koncertre járó, zeneszerető generációt többek között így lehet kinevelni.