- Haladjunk a Marczibányi téri előadások időrendjében. Veres András, aki az előadást rendezte, azt mondta, tőled jött a Kipling-mese ötlete. Régóta foglalkoztatott téged ez a mese? Mi fogott meg benne?
- Hűha! Én meg úgy emlékszem, hogy Andris jött két Kipling-mesével, mondván, hogy jól állna nekünk, Csabival (Sorbán Csaba - a szerk.) Az egyik A pillangó, aki toppantott, a másik a Macska. Mindkettő férfi és nő viszonyát boncolgatja, és egyik mese sem kevésbé szórakoztató a másiknál, ám Sisak Peti olyan előadást szeretett volna a Tintaló Társulásnak, ami óvodások számára is érthető és élvezetes, azt hiszem végül ez döntött A magányosan sétáló macska mellett.
- Hogyan alakult ki ez a játéktér? Egyértelmű volt a próbák kezdetétől, hogy ilyen gyerekszobai-rongybabás lesz az előadás világa?
- Ez az első perctől elég egyértelmű volt, igen. A keretjátékban egy fiatal pár rendezkedik be új, közös otthonában. Íróasztal mellett első körben arra gondoltunk Andrissal, hogy az előadás végére a keretjáték fiataljai eljutnak egy gyerekszoba komplett berendezéséig. Ez végül nem valósult meg, már csak azért sem, mert az előzetes elképzelésekhez képest jóval stilizáltabb lett az előadásunk - de ez egyáltalán nem vált kárára, sőt! Teszárek Csaba zenéje elemeli az előadást, miközben idézi az őskort is, az egész produkcióban egyedül Sipos Kati bábjai olyanok, mint egy gyerekszoba figurái, alvós babái, állatkái. Maga a Macska egyébként az egyik legjobb báb, amivel valaha dolgom volt. Csabával is rögtön egymásra találtak.
- Csaba ebben az előadásban bábozott először. Mennyire volt nehéz vele dolgozni - nem színészként, hanem bábosként?
- Cseppet sem. Elképesztő nyitottsággal és türelemmel látott munkához, a próbákon kívül is hajlandó volt bábot mozgatni. De nem csak szorgalomról és alázatról van itt szó: az első perctől értette és érezte, mit jelentenek az olyan idegesítő kifejezések, mint a "magasságtartás", "a báb tekintete"... És hatalmas élmény volt látni, hogy plántálja át a személyiségét a bábokba!
- A tavaszi kecskeméti előadások amolyan előbemutatónak számítottak. Mit változtattatok a nyáron?
- Sokkal olajozottabbak lettek a játékból való ki-, illetve a játékba való belépéseink. A keretjáték fiatal párja ugyanúgy otthont teremt, a szó betű szerinti és átvitt értelmében is, ahogy Kipling Ősasszonya és Ősembere. Ez a két sík most, úgy érzem, jobban egymásra simul.
- A Tintaló Társulás eddigi produkcióiban többnyire egyedül álltál színpadon, a Tintaló Cirkuszban, a Nem akarok többé boszorkány lenni-ben és a Zsiga föstő fest-ben nem volt partnered, a Varietében azonban Sisak Péterrel és Törőcsik Eszterrel játszottál. A magányosan sétáló macska társassága egyszeri, különleges alkalom, vagy várhatók még többszereplős Tintaló-előadások?
- Ha a jogdíjkérdést sikerül a Társulás számára is kedvezően rendezni, akkor tavasszal szeretnénk színpadra állítani Törőcsik Eszternek és Csabának Janosch meséjéből egy előadást, a Kistigris és Kismackó Panamában-t. Ha nem, akkor találunk nekik más mesét, egyszóval: tervez még többszereplős előadást a Tintaló. Decemberig azonban Törőcsik Eszter egyszemélyes előadását fogjuk megcsinálni Doktor Bollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása címmel.
- A színlapon az áll: 4-10 éveseknek szól az előadást. Ez az életkori ajánlás mikor alakul ki: már az elején úgy kezditek, hogy egy bizonyos korosztálynak készítitek, vagy a próbák közben/végén dől el?
- Az elején "csak" annyit szerettünk volna, hogy óvodások számára működjön. Menet közben azonban világossá vált, hogy egy, az iskolások számára is szórakoztató előadás van születőben.
- Tapasztalataitok szerint mi fogja meg a kiscsoportosokat, és mi érdekli a tízéveseket?
- Az ovisok az állatok jelenetein mulatnak, a nagyobbak viszont az Asszony-Ember kapcsolatra figyelnek elsősorban. Mivel a két szál egymást átszőve jelenik meg az előadásban, ezért mindenkit egyszerre köt le a mese. Egyébként a felnőttek is láthatóan-hallhatóan jól szórakoznak a Macskánkon.
- A hónap közepén Amália bőrébe-bábjába bújsz. Miért érzed őt közel magadhoz?
- Mert egyfelől pont annyira agyabuggyant, mint én, sok ponton magamra ismerek a cselekedeteiben, másrészt képes túllépni önmagán - ami miatt csodálni és szeretni tudom. Szeretni, annál is inkább, mert ez az önmagán való túllépés nem valami mártír attitűdből fakad. Egy nagyon is gyarló nőszemély jut el egy, teljesen érthető, de attól még önző hozzáállástól a totális önátadásig, akkor, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy ezzel az önátadással ő már semmit nem nyerhet.
- A Gyerekszínházi Szemlén az előadást követő beszélgetésen Amáliát le-Bridget Jones-ozták. Ez neked milyen érzés?
- Elgondolkodtató. Nekem Bridget Jones nem jutott eszembe a próbák során. Most sem gondolok úgy Amáliára, mint korunk szinglijére, még akkor sem, ha, igen, valóban elkövet egy csomó tipikus szingli hibát, amikor találkozik a nagy Ő-vel. A legnagyobb különbség viszont az, hogy Amália a történet végén felhagy a királyfi-várással, és teljesen megváltozik az élete. Egy tipikus, szinglikről szóló alkotás azonban elképzelhetetlen ilyen befejezéssel: vagy marad a nagy Ő, és a szingli hős megszűnik szinglinek lenni, vagy minden megy tovább, ahogy addig, és a hősnő várja tovább a királyfit - mert, aki nem maradt mellette, az, ugye, nem is lehetett az Igazi. Amália tudja, hogy az Igazit veszítette el - és nem vár többé semmit. Ebben az értelemben tehát az ő szingli léte is megszűnik.
- Kiknek ajánlod ezt az előadást: inkább kisfiúknak vagy inkább kislányoknak?
- Sokat beszélgettünk az előadásról óvodásokkal is, iskolásokkal is. Mindenkit más miatt vitt magával a mese, korra és nemre való tekintet nélkül lekötötte/leköti a gyerekeket. Persze, ha ajánlani kell, akkor, naná, hogy lányoknak ajánlom elsősorban!
Badacsonyi Angéla a Gyerekszínházi Portálon.
hírlevél
