gyerek

Magács László: "A Diótörő egy beavatási szertartás”

2013.12.19. 11:25
Ajánlom
Színpadi játékra hívja a legkisebbeket a két ünnep között az Átrium Film-Színház. Csajkovszkij - E.T. A. Hoffmann klasszikus meséjét, négy művészeti terület - klasszikus balett, kortárs tánc, próza és mozgókép - bevonásával állítja színpadra Magács László. A felnőtt nézőknek is élményt nyújtó táncos mesejátékról a rendezővel beszélgettünk.

- Akárhányszor újraolvasunk egy gyerekkorunkból jól ismert történetet, mindig máshova esnek a hangsúlyok. Rendezőként mi volt számodra az új hívószó ebben a klasszikus mesében?  

- Lehet, hogy furcsán hangzik, de nekem nem volt meg a Diótörő gyerekkori kényszerként, így számomra ez egy új anyag. Emiatt sem ellene nem dolgozom egy tradíciónak, sem mellette nem vagyok. Úgy fogtam hozzá, ahogy mindig szoktam, vagyis többször elolvastam a szöveget, és elgondolkodtam azon, hogy egy adott zenével - hiszen ez ugye Csajkovszkij muzsika lesz -, hogyan tudom izgalmasan elmesélni. Szerintem ez a történet arról szól, hogyha következetes vagyok, kitartok valaki mellett, és végigjárom az utamat, akkor elnyerem méltó jutalmamat. Úgy is mondhatnám, hogy aki megdolgozik valamiért, és az jár neki (nem mindig jár!), az meg is kapja. Ha úgy tetszik, a Diótörő egy beavatási szertartás - akár a fiú, akár a lány esetében - mivel mindenkinek végig kell mennie azokon a kihívásokon, amik az életben előtte állnak.

- Az, hogy négy művészeti ág van jelen a Diótörő feldolgozásotokban, abból következik, hogy egy film-színházban vagyunk, vagy pedig a te olvasatodban így tud legjobban megszólalni ez a mese?

- Nyilván nagyon sok megoldás van arra, hogyan készüljön el egy Diótörő előadás, de nem véletlenül hívják Átrium Film-Színháznak ezt a helyet. Nemcsak mondogatom ezt a film a színházban, színház a filmben szlogent, hanem komolyan is gondolom, hogy olyan produkciók készüljenek itt, amelyekben meghatározó az erős vizualitás. Ebben a darabban a mozgóképekkel elsősorban a jelenetek atmoszféráját teremtjük meg. Ahhoz, hogy komplex élményt nyújtson az előadást keretbe foglaló látvány, sok vizuális ingerre van szükség. Amennyiben jól kitaláljuk ezeket a képeket - amelyeket majd a darab mögé teszünk -, akkor elképzelhető, hogy lesznek olyan utalások, amik működnek felnőtt szinten is, és látványvilágukban megragadják a gyerekek fantáziáját is. Az is egy nagyon érdekes játék ebben a formálódó előadásban, hogy összekeverednek a funkciók. Egyformán izgalmas, ahogy a táncosok megszólalnak a színpadon, mint amikor a színészek stilizált mozgását láthatjuk.

- S ha már beszélő táncosok, és mozdulatművész színészek. Hogy zajlik a munkamegosztás Kun Attila koreográfussal?  

- Meggyőződésem, hogy Attilával egy olyan párost alkotunk, ami unikális. Képesek vagyunk nem alá-fölérendelt viszonyban dolgozni, hanem harmonikusan kiegészítjük egymást. Ez nem az első közös munkánk, hanem bizonyos értelemben egy korábbi együttgondolkodásunk folytatása. (The abyss within c. táncelőadást, 2004-ben mutatták be a Merlin Színházban - Magács László rendezésében, Kun Attila koreográfiájával - a szerk.) Azt nem tudom, hogy a Diótörőt koreográfusnak vagy rendezőnek kell-e színre vinnie, de abban biztos vagyok, hogy az a stílus, amit mi most ebben az előadásban próbálunk képviselni, az kettőnk közös alkotói folyamataként tud jól kiteljesedni. S hogy Attila szól-e bele többet a színészvezetésbe, vagy én a koreográfiába, az egyáltalán nem érdekes. A lényeg az, hogyha izgalmasan meséljük el ezt a történetet, akkor abban mindenki - legyen akár hat, vagy kilenchét éves - megtalálja azt az emléket a saját életéből, amivel össze tudja kötni a darabban megjelenő pillanatokat.

- Egyelőre maradjunk a legkisebbeknél, mivelhogy az előadásban aktív szerepet játszhatnak a vállalkozó kedvű gyerekek. Beavatsz a részletekbe?

- Valóban lesz egy speciális, interaktív eleme a darabnak, vagyis a gyerekek az előadás egy bizonyos pontján részévé válhatnak a történetnek. Mindez nemcsak örömmel, hanem munkával is jár, ugyanis akik vállalkoznak erre, azoknak fél órával a kezdés előtt be kell jönniük a színházba és Téri Sándor (a Diótörő ezermestere) fogja felkészíteni őket a darabbéli jelenetre. Megpróbálunk egy olyan helyzetet teremteni, ahol úgy tudnak bekapcsolódni a gyerekek, hogy ők is jól érezzék magukat, és ne is üssék szét az előadást.

- Azért picit neheztelek, mert mi kimaradunk ebből. Terveztek-e olyan előadást, ahol nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is felmehetnek a színpadra?

- Amikor fiatal voltam, nagy divat volt a nézők bevonása az előadásokba, ami az esetek 99 százalékában csúfos kudarccal végződött. Szóval lehet, hogy nehezebb dolgunk lenne veletek, mert a gyerekekben még érzem ezt a felhőtlen szabadságot, bevállalóságot, ami viszont a felnőttekből egyre inkább kiveszik. Azért azt megígérem, hogy gondolkodom rajta!

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.
Klasszikus

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Zenés színház

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Plusz

A kínaiak ellopták a Szabadság hidat

Épül a Huawei új központja Tongkuan városában. A kínaiak európai építmények pontos mását húzták fel, köztük a Szabadság hídét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

gyerek művészetek völgye

A gyerekek sem fognak unatkozni a Művészetek Völgyében

Az idén 27. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgye közel 1200 programjából válogattunk; ezúttal a gyerekprogramok kínálatából is csemegéztünk. A fesztivál látogatása 6 éves korig idén is ingyenes.
gyerek klippremier

Klippremier - Veronaki - Gőgös Gúnár Gedeon: Körbe-körbe

A Veronaki zenekar május 21-én mutatja be a második Gőgös Gúnár Gedeon lemezt, Kiugrott a Gombóc címmel a MOM Kupolában. Addig is, amíg az album a Móra Music gondozásában napvilágot lát, a Veronaki egy vidám, tavaszi videoklippel kedveskedik hallgatóinak.
gyerek advent 2016

Milyen gyerekprogramokat ajánl a Fidelio decemberre?

Karácsonyt várni otthon is lehet, de sokkal jobb vidám, szép és jótékonysági programokon részt venni a gyerekkel! Erre ajánlunk most pár lehetőséget.
gyerek skanzen

Mesekiállítás a Skanzenben

Az erdélyi mesevilág elevenedik meg a Skanzenben a nyári hónapok alatt. A Mészáros Gyuritól a Harry Potterig nevet viselő tárlat betekintést nyújt a mesék sajátos logikai rendszerébe, és beránt minket a mesevilágba.
gyerek gyereknap

Szeretnél egy közös fotót Sír Kánnal?

Gyereknap alkalmából május 29-én a délelőtti A padlás és A dzsungel könyve című előadások után a Víg és a Pesti előcsarnokában bárki találkozhat a zenés játékok főszereplőivel, akikkel közös fotót is készíthetnek.